Egy köztéri szobor, amit senki sem lát. Csak, aki felmászik az Országház tetejére és lekukucskál. Felmásztunk, lekukucskáltunk

További Urbanista cikkek

Fotó: Wachsler Tamás - csak kicsit belefirkáltam.

Mostanában elég sok szó esik az Országház előtti és melletti szobrokról, de jóval kevesebb azokról, amelyek rajta vannak. Pedig elég egy pillantást vetni a Köztérképre, hogy lássuk, hemzseg tőle az épület kívül-belül. A belsők értelem szerűen ritkábban kerülnek szem elé, ám amit szinte soha senki nem lát, az kívül van.

A két ülésterem feletti tetők sarkain ugyanis tornyok vannak, minden torony minden sarkán pedig egy-egy stilizált vízköpő. Szépen kifaragott fejekkel, melyek egy egyszerű épületnek különleges ékei lehetnének, de az Országház mintegy kilencven kültéri szobra között csak szerényen megbújnak. Még úgy is, hogy jó méternyire kinyúlnak a levegőbe.

A legszerényebben azonban az bújik meg, amelyik "befele néz", a tető felé. Mert hogy ott is lapul egy, tökéletesen kifaragva. Funkciója természetesen nincs (mint ahogy a kifelé nézők is csak díszek természetesen), látni pedig legfeljebb a karbantartók látták. Vagy ha valaki felment új zászlót felhúzni a régi helyett, és nem volt más dolga fenn, mint kisétálni a tető szélére és lekukucskálni.

Még az ünnepek előtt volt szerencsém felkapaszkodni Wachsler Tamással, a Steindl Imre Program vezetőjével az Országház tetejére (nem a fenti képen szereplőhöz, hanem az északi párjához), és megnéztük a titkos vízköpőt. Ráadásul le is fényképezte. Ilyen:

Fotó: Wachsler Tamás

Ennyire gótikusak talán a gótikus építőmesterek sem voltak, akik az Istennek faragták a köveket, ezért aztán csuda szépek lettek százakárhány méter magasan is. Persze az Országház nem gótikus, csak annak tűnik. Erről már felfele is meggyőződhettünk: ilyen a tető alatti padlás, amire kimásztunk.