A XV. kerület lakótelepeit bemutató kiállítás nyílt a Rákospalotai Múzeumban. A tárlaton a kerületben 1910 és 1994 közötti cirka 80 év alatt épült lakótelepek, és telepszerű beépítések láthatók – nem mindegyik persze, mert nem fért volna ki az összes, de legalább felsorolás szinten említve van valamennyi. Van olyan „telep”, ami csak két épületből áll – a mára már bezárt növényolajgyár munkáslakásai –, és van olyan, amelyik többtucatnyi épületébe tízezrek költöztek annó – hát persze, hogy Újpalota az.

Mit mutat ez a kiállítás? Egyfelől azt, hogy a lakótelep nem egyenlő a panelházzal. Mert van a kerületben magyaros-szecessziós (MÁV-telep), de van népi építészet ihlette – egyébként földszintes – házakból álló telep is (az ONCSA). Van aztán a téglás, a blokkos, a nagypaneles, és azon belül is szovjet házgyári és Larsen-Nielsen-típusú  is. Sőt, beceneves épülettípusok is felbukkannak: a „kövér ház” és a „lábas ház” is, szóval összességében – bármilyen szokatlan is ez a kifejezés a falanszterszerűnek ismert lakótelepek esetén – 

Másfelől, ha utánaszámolunk, az első XV. kerületi lakótelep már elmúlt százéves (MÁV), de az utolsó is jócskán nagykorú már (Szilas-park). Tehát nem mai épületekről van szó, igazán beleférnek egy múzeum időszakos kiállításába.

Bár maga a tárlat elsősorban az építéstörténetet eleveníti fel, ne felejtsük el, hogy a lakótelepek nemcsak házak, hanem emberek, családok története is. Az 1960-as években, amikor az ipari méretű lakásépítés felé fordult a szakma és a politika egyaránt, bizony elég nyomorúságos volt Magyarországon a lakáshelyzet.

Az Újpalotára költözőkkel készült interjúkból rendre visszaköszönnek ma már hajmeresztőnek tűnő történetek udvari budikról, ahova télen kínkeserves volt reggelente kijárni, dohos, nedves lakásokról, nyűgös társbérletekről vagy minimális területre összeszorított generációk konfliktusairól, de olyan családokról is, akiknek minden bútorukat ott kellett hagyniuk az előző lakásban, mert a szállítás előtt derült ki, hogy valamennyi szekrény és ágy hátfala penészessé vált a nedves faltól.

Előmelegítés nélkül, csapból folyt a meleg víz, szén vagy fa cipelése nélkül volt meleg a lakásban, szárazak voltak a falak, és közel volt minden, amire szükség volt: iskola, óvoda, közért, orvos. Aztán valahogy félrecsúszott a dolog, a rendszerváltás után aki tudott, menekült.

Lakótelepe válogatja, hogy hol jó lakni manapság, a közhiedelemmel ellentétben nem mindegyik pukkant le, és nem is mindegyik élhetetlen, bár a kialakult rangsoron évek óta nem sikerült változtatni, panelprogram ide vagy oda.

Hogy ezeket a telepeket számba vegyük, megismerjük, kik tervezték, mikor épültek, mik a különlegességeik, miben mások mint a többi: fontos.

Nem csak azért, mert ezek vizsgálata nélkül a helytörténetírás sem lehet teljes, hanem az ott élők identitásának formálásában is szerepet játszik, hogy mennyire ismerik közvetlen környezetüket.

Ja, és talán a legnagyobb truváj a nagy nehezen megtalált Újpalota-makett, ami a Magyar Építészeti Múzeum jóvoltából került a kiállításra. Mint kiderült: több makett is készült a lakótelephez. Ahogy módosítgatták a beépítési tervet, úgy kellett új makettet készíteni, ez a most előkerült darab már egy viszonylag kései elképzelést mutat.

A kiállítás december 6-ig látogatható a múzeum nyitvatartási idejében, a belépődíj 200 forint (gyerekeknek csak 100).