Hogy mire jó egy telefonkönyv, főleg ha régi és teljesen elavult adatok vannak benne? Természetesen például családtörténeti adatok keresésére, hely- vagy gazdaságtörténeti kutatásokhoz, de az is elég, ha a míves régi hirdetéseket bambulja valaki benne. Szóval ha a világtörténelem folyása nem is vett nagy fordulatot, azért tessék értékelni, hogy digitalizálták és szabadon elérhető a Budapest és környékének távbeszélő-előfizetőinek adatai tartalmazó kilenc telefonkönyv 1906 és 1943 közöttről.

Nem ez az első ilyen akció ám! Még 2006-ban digitalizáltuk Saly Noémivel közösen - a Postamúzeum szíves engedélyével - a legrégebbi(nek hitt), 1882-ben kiadott budapesti telefonkönyvet. Magyarán: bepötyögtük a neveket és címeket egy szövegszerkesztőbe. Ez a mai napig megtalálható a Budapest folyóirat weboldalán.

rajta szépen betűrendben szedve az első cirka 300 előfizető neve, foglalkozása és címe. Köztük van Puskás Ferencz, a fővárosi hálózat kiépítője is. Aztán Timelord (Frisnyák Zsuzsa közlekedéstörténész) blogjának hozzászólásaiból kiderült, hogy nem is ez volt az első, csak az első nyomtatott névsor.

amikor a hálózatot csak építették, tehát nem is működött.

Egy kis budapesti telefontörténet

1881 óta létezik telefon Budapesten, s ha nem is az elsők voltunk ebben a világon, de elég korán megjelent a városban a drótos összeköttetés. Érdekesség, hogy például elektromos szolgáltatás csak később, 1893-ban lett Budapesten.

A kiépítést Puskás Tivadar szorgalmazta, de a testvére, Puskás Ferenc vezényelte le (persze nem ő, hanem a futballista lett világhírű, de azért mi budapestiek tartsuk számon őt is).

Mint látható,

A telefonszámok rendszerét többször be akarták vezetni, de az öntudatos előfizetők tiltakozásának hatására egyre halasztották. Aztán 1901-ben már nem volt mese, akkorra már több mint ötezer ügyfelet kellett volna fejben tartani, be kellett vezetni a számokat.

1928-ig négyjegyűek voltak a telefonszámok, utána automata központokat állítottak üzembe, a hívószámok ötjegyűek lettek, a telefonos kisasszonyok korszaka pedig - legalábbis Budapesten belül - leáldozott. Pedig még az irodalomban is helyt kaptak: számos írónk foglalkozott felük, vagy tűntek fel szereplőként regényekben, novellákban, vagyis a telefonos kisasszony több volt, mint foglalkozás: jelenség.

Érdekesség, hogy 1950-ben újra automatizálni kellett a fővárosban, mert a frissen Budapesthez csatolt települések között volt, amelyikben még kézi kapcsolással működött a helyi központ, és mivel egy hálózaton belül nem működhet egyszerre automata és kézi kapcsolásos telefonközpont, ezért a külvárosi hálózatokat modernizálni kellett.

Budapesten 1936-tól hat, 1989 óta pedig hét számjegyet kell tárcsázni, ha városon belül akarunk hívni valakit. 

A várban van egy kis telefonmúzeum egy régi mechanikus géppel, az épületen belül még hatjegyűek a telefonszámok, és közben meg lehet nézni azt is, hogy zajlik a központban a kapcsolás.

Aztán jött a mobil: a vezetékes (és nem "vonalas") telefonnak 1997 volt a csúcséve, akkor volt a legtöbb előfizető.

És emlékeztek a '70-es, '80-as évek telefonkönyveire? Külön volt az egyéni és külön a közületi előfizetőknek. Nem évente jelentek meg, hanem jó néhány év kellett, hogy a Magyar Posta nekiveselkedjen új könyv kiadásának, így elég hamar elavultak a névsorok.

Én még arra is emlékszem, hogy a Margitszigeten egy egyéni előfizető volt, a strand gondnoka, akit Töröknek hívtak. 

Sőt, arra is emlékszem, hogy egy telefonszámból ki lehetett következtetni, hogy az a város melyik pontján van bekötve - pl.: ami 69-cel, vagy 89-cel kezdődött, az újpesti szám volt (ez a szám-hely kitalálhatóság ma is így van).

Kicsit nektek is köszönhető, hogy a telefonkönyvek felkerültek a netre

A Budapest folyóirat  számait ugyanis korábban már digitalizálták, de nem jött össze az az összeg, amit ezért a munkáért vártak az arcanumosok. Aztán - biztos emlékeztek - gyűjtést rendeztek a Budapest szerkesztői, hogy szabadon hozzáférhető legyen a lap adatbázisa. Ebben a gyűjtésben sok Urbanista-olvasó is részt vett, vagyis adakozott - természetesen másokkal, így a szervező Summa Artiummal együtt.

A digitalizálást végző Arcanum vezetője, Biszak Sándor pedig annyira megörült az összegnek, hogy felajánlott még egy bizonyos mennyiségű ingyenes digitalizálást. A folyóirat szerkesztői pedig kitalálták, hogy jó, akkor jöjjenek a telefonkönyvek. Ekkor került a képbe a Postamúzeum, amelyik engedte, hogy a féltve őrzött névsorokat szétszedjék. Szóval amolyan közös(ségi)-arcanumos-budapest-folyóiratos ajándék-digitalizálás volt ez.

Szóval sok érdekesség kiderül ám a telefonkönyvekből, köztük azokból is, amelyeket most már az interneten is elérhetünk. A projekt egyébként áttételesen kapcsolódik a nemrég internetre került lakcímjegyzékekhez, amit 1928-ig adtak ki, telefonkönyv formájában azonban most már az 1942-es, '43-as évek lakói között is lehet keresgélni (feltéve persze, ha volt telefonjuk). Sajnos, az 1945 utáni időszak névsorainak feldolgozására egyelőre nem kerül sor.