Index Vakbarát Hírportál

Eltűnik az utolsó kockaköves utcák egyike

2015.02.19. 08:51

A múlt héten kezdték el felújítani Újpesten a Görgei Artúr utcát. Jó lenne azt írni, hogy ezzel Budapest utolsó kockakővel burkolt főútvonala tűnik el, de nem lenne igaz. A X. kerületi Sírkert utca is zötyögős még, és a II. kerületi Bécsi úton is van olyan szakasz, ami kockaköves, ráadásul azon is jár villamos, ahogy a Görgein is.

Mindenesetre az újpestiek legalább negyedszázada forszírozzák, hogy az egyre ramatyabb állapotban lévő Görgeit csinálja meg a főváros. Azon kevés utcák egyike volt ez, ahol a villamosról közvetlenül az úttestre kellett leszállni, nem volt járdasziget, és a KRESZ-re gyakran fittyet hányó autósok jóindulatára volt bízva, hogy átér-e az úttesten a leszálló utas a járdáig.

Egyébként meglepően keveset változott a környék az elmúlt száz évben. Nézzétek csak ezt a két képet: az egyik 1910 körül készült képeslap, a másik egy Google-utcakép 2011-ből: középen az a kis ház, meg a jobb oldali házsor ugyanaz (egy-két foghíjat leszámítva persze).

Görgei vagy Görgey?

Görgei saját maga a szabadságharctól élete végéig i-vel írta a nevét, de y-nal anyakönyvezték, és persze az utcanévben is y szerepel – klassz flame-lehetőség, hogy miként helyes?

Ugyanezt a képpárt a településük történetére oly büszke újpestiek is közzétették már  egy remek sorozatukban a helyi újságban némi magyarázat kíséretében:

A burkolat egyébként nincs száz éves, mint a BKK oldalán írják: 1957-ben cserélték ki a köveket, a villamospályát pedig 1975-ben. De még ha ilyen fiatalka – alig több, mint fél évszázados – is, elhihetitek, kínlódás volt végigmenni rajta.

A legviccesebb stádium december óta tartott: a Palotára tartó 12-es villamos a sebességkorlátozás miatt csak

olyan lassan ért a végállomásra, hogy rendre lekéste az indulási idejét.

Ezért időről időre egy buszt is forgalomba állítottak, hogy utolérjék magukat a villamosok – úgy tűnik azonban, hogy nem mindenki volt elégedett ezzel a megoldással.

A felújítás utáni állapotot a BKK honlapján lehet megszemlélni, meglepő módon a villamossínek középtájon maradnak, a megállók járdaszegélyei fognak benyúlni odáig, de lesz rajta kerékpársáv és kiépített parkolók is. Az SZTK-nál lévő kereszteződésről készült tervet mutatjuk be:

Egyébként maga az utca fontos választóvonala Újpest városrészeinek. A déli oldalán, a vasútállomáshoz közel egy régi, korszerűtlen házak alkotta kellemetlen zárvány, egy kisebb gettó alakult ki, attól kicsit távolabb Budapest legnagyobbnak tartott lakótelepének jelentős része terül el.

Az utca északi oldalán azonban klassz villák (például a rákospalotai Villasor, ma: Vécsey Károly utca), a hajdanvolt Palotai erdő maradékán felépült sportpályák, és mindenféle kellemes sétalehetőségek találhatók.

Végezetül néhány fotó a felújítás kezdőnapjáról (2015. február 8.) az út- és a sínpálya állapotáról a vasútállomáshoz közeli szakaszon.



Rovatok