Index Vakbarát Hírportál

Egykor és ma: remekül egybemosott archív és mai képek Dániáról

2015.03.17. 16:18

Még csak 14 éve él a dániai Aarhusban Ripudaman Singh, de máris a helyieket megszégyenítő alapossággal kupálta ki magát a város történetéből. Az Indiában született férfi akkor és most fotókat illeszt össze, hogy rávegye a helyieket, hogy beszéljenek a város múltjáról.

A képeket egy nyilvános adatbázisból szerezte, és három évig pepecselt, mire az összeshez meglett a tökéletes mai megfelelő is. Az Időutazás – Aarhus kiállítás Dánia második városának jó 100 évét mutatja be a Musikhusetben, nagyjából így:

A képek kapcsán rengeteg olyan történetet hallottam, amit a történelemkönyvekben nem találhatunk meg, olyasmit is megtudtam, amit még az őslakosok sem tudnak.

– magyarázta Singh, aki civilben egy biotechnológiai cég ügyvezető igazgatója.

A kiállítás olyan népszerű, hogy két hónappal meghosszabbították, májusig lesz elérthető, Singh büszkén mondta el, hogy a királynő látogatásakor is látható lesz még a városban.

Fontos tudni, hogy a képek vágása tudatos: a fenti képen például az utcán sétáló fiú a 121 évvel későbbi lufik láttán kapja fel a fejét. Nem csoda, hogy a kiállítást agyba-főbe dicsérik a kritikusok – további képek a Facebookon vagy Aarhusban.

„Aarhus gyönyörű város, mára az otthonom lett, mindhárom gyerekem itt született. Kicsi, békés és élhető város, nem csoda, hogy a világ legkisebb nagyvárosának is hívják” – mondta Singh.



Rovatok