Index Vakbarát Hírportál

Keressük Észak-Pest legmenőbb városrészét

2015.05.09. 09:31

Azt, hogy a 4-es 6-os számok, így egymás mellé hányva Budapesthez köthetők, nemhogy minden vidéki, hanem már az összes fapados turista is ismeri Berlintől Dublinig. No de ahhoz, hogy azt is tudjuk: a IV. és a XV. kerület között is jóval több a kapcsolat, mint azt a két, egymáshoz nem túl közeli szám indokolná, már elég jól kell ismerni Budapestet – vagy rosszabbik esetben IV-XV. kerületi bírósági, vagy ügyészségi ügybe keveredtünk.

A IV. és XV. kerületek együtt alkotják a klasszikus Észak-Pestet.

Palota a legrégebbi külvárosaink egyike, a környéken minden hozzá tartozott a Dunáig (lásd: Palotai-sziget), míg 1830-ban Károlyi István meg nem alapította Új-Megyer néven a későbbi Újpestet, ami aztán házhelyenként hódította el mai területét, és lett nyüzsgő iparváros a paraszti jellegű Rákospalota mellett. Itt húzódik az ország első vasútvonala, ami a metró mellett mindmáig közlekedési alternatívát jelent a belső városrészek felé.

Szavazz kedvenc városrészedre!

 Javában tart az Urbanista és az Otthontérkép közös játéka!

Négy fordulón már túl vagyunk: megvan a városmag, a hegyeken túli külváros, a II. kerület belső vidékének és a III. kerület bajnoka is. Ez most az ötödik, amelyik Észak-Pest menőnegyedét keresi.

A szavazást leegyszerűsítettük: a selejtezőknél nem vacakolunk a Facebook-mappákkal, ott egy szavazódoboz a cikk végén, tessék kattintani! Szavazni a következő, jövő heti fordulóig lehet, akkor hirdetünk győztest.

A játék állását itt követhetitek.

.

Mielőtt a városrészeket részleteznénk, íme néhány általános adat Észak-Pestről az Otthontérkép adatbázisából a helyi ingatlanárakról, a zöldövezetekről, de kezdjük a bűnözési mutatókkal:

Lakótelepi gengszterek

Bűnözésben Újpest és Újpalota viszi a prímet, a bűnesetek az Újpesti lakótelepen és az Újpalotai lakótelepen „sűrűsödnek”, de a Káposztásmegyeri lakótelep is kitűnik a térképen.

Zöld Észak-Pest

Zöld közterekben Káposztásmegyer és Újpalota bővelkedik, de a többi városnegyed is inkább zöldnek mondható, nem érik egymást az épületek, mint a belvárosban.

Nem drága!

Városrészenként átlagosan ennyiért keltek el Észak-Pesten tavaly az ingatlanok:

Az újpesti és a XV. kerületi árak is a budapesti átlagár alatt vannak. A IV. kerületben egy négyzetméter ingatlant 188 ezer Ft-ért, míg a XV. kerületben 160 ezer Ft-ért cserélt gazdát 2014-ben, miközben ez az átlag Budapesten 230 ezer Ft volt.

És a hirdetési árak? Íme:

Garázst venni Megyeren a legdrágább, de erre mérsékeltnek mondható a gépjárművel kapcsolatos bűnesetek száma, és közterületi parkolók is rendelkezésre állnak, szóval nem létszükséglet a zárt parkoló.

A garázsokért nem is kapkodnak Pestújhelyen, Rákospalotán, itt a legolcsóbbak.

Na és akkor lássuk sorra a városrészeket!

Istvántelek

Ez a keskeny sáv az Istvántelki út és a váci vasútvonal között azon kevés városrészek egyike, ahol nem épült lakótelep: a ma már nem működő Istvántelki Főműhely szerény egzisztenciáinak lakóházai sorakoztak a '10-es évek parcellázásait követően csendes utcáiban két vasútállomás között. A városrész máig megőrizte családi házas jellegét, bár a szomszédos újpesti lakótelep épp a negyed szélén vet árnyékot.

Ami a vételi ingatlanárakat illeti, Istvántelek tavaly a második legdrágább városrésze volt Észak-Pestnek. Ráadásul a birtokunkban lévő adatok alapján

errefelé a vevők licitáltak felfelé!

Istvántelken az eladók nem bíztak a magas árakban; olcsóbban kínálták az ingatlanokat, mint amennyiért az üzletek létrejöttek. Itt egy négyzetmétert 195 ezer Ft-os átlagáron adtak el, ellenben 191 ezren kezdtek hirdetni.

Persze az még valószínűbb, hogy tavaly a drágábban hirdetett ingatlanok keltek el inkább, ezért alakult így a statisztika.

Káposztásmegyer

Hipermodern 84 m2-es, háromszobás lakás

41.99 millióért Káposztásmegyeren.

Kétszáz évvel ezelőtt még mindent Káposztásmegyernek hívtak errefelé ami nem Palotához tartozott - mára ez a név csak egy lakótelepet jelent. 1990-ben fejezték be az építését, különös, sátortetős panelházai igazán színes képet mutatnak. Tömegközlekedése nehézkes, az ígért metró sosem épült ki idáig, és negyedszázad is kevés volt ahhoz, hogy vasútállomás létesüljön. Erdő veszi körbe a telepet, melynek szélén lakóparkok, kisebb társasházak tompítják a tízemeletesek hatalmát.

Errefelé átlagosan 193 ezer forintért adnak el négyzetméterenként, azonban jóval magasabb az alkusáv, mint Istvántelken: átlagban 265 ezer Ft/m2-ért kínálnak.

Megyer, Székesdűlő

Megyeren családi ház

zöldövezetben, 56 millióért.

Megyer Újpest terjeszkedésének külső vonala, a Fóti út és a Szilas patak közé eső békés családi házas városrész. A '60-as években épült Izzó-lakótelep kifejezetten barátságos hely, a város legnagyobb, '40-es években átadott ONCSA-telepe ikerházaival pedig a vidéki Újpestet idézi. Székesdűlő kis zárvány a város legeslegszélén.

Székesdűlőnél 72 millióért

300 m2-es családi ház.

Megyer a legdrágább része Észak-Pestnek, még a budapesti átlagárakat is meghaladja a 224 ezer Ft/m2 átlagos vételár. A hirdetések pedig átlagosan 266 ezer Ft/m2-ről indulnak.

Újpest, Népsziget

 

Újpesten 6 szobás családi ház

téli kerttel, 35 millióért. További részletek itt.

Az Újpest név ma már csak a IV. kerület egyik városrésze, gyakorlatilag a kerület belvárosa és a Fóti útig tartó vegyes képet mutató kiterjedése. Az Árpád és István utak kereszteződése a központ, itt a metró, itt a legnyüzsgőbb az élet, és itt van az ország legnagyobb lakótelepe is. A Baross utca környéki földszintes téglahomlokzatú házak a korabeli vidéki városok arculatát mutatják, a Vécsey Károly utca és környéke villái pedig reprezentatív negyedét alkotják a városrésznek.

A felerészben a XIII. kerülethez tartozó Népszigeten csak kis területen található lakóingatlan-terület,

Népszigeti vadregény

gigászi mérerű, több, mint 4 hektáros telken 120 millióért.

a sziget többi része vadromantikus dzsumbuj.

Az újpesti átlagárak 182 ezer Ft/m2 és elég vastagon túlárazzák a derék lila-drukker polgárok a kecóikat, mert a hirdetési átlagárak viszont 269 ezer Ft/m2-en álltak tavaly.

Pestújhely

Kétlakásos családi ház 68 millióért

Pestújhelyen.

A százéves kistelepülés sokak szerint a XV. kerület polgári világát jelenti, ez azonban inkább csak a két negyed, a Mosónéfertály és az Úrinegyed közül az utóbbira igaz. A körvasúthoz közel eső utcák villái, kisebb-nagyobb családi házai valóban nagyon élhetők, főútja, a sehonnan sehová nem vezető Pestújhelyi út is hangulatos, mintha egy zárvány lenne a városban.

157 ezer forintért adják el itt átlagosan azokat a négyzetmétereket, amelyeket kezdetben 248 ezerért kínálnak.

Rákospalota

13,99 millióért kétszobás panel szuper panorámával

Rákospalotán.

Rákospalota

 további kisebb, nem hivatalos területrészekből áll, melyeknek önálló karakterük van. Az Öregfalu volt az Ős­palota: rusztikus parasztházak szinte csak ebben a városrészben találhatók, igaz, az elmúlt száz év jelentősen megbontotta a korábban egységes Kossuth utcai és környéki településképet.

Itt van például az Énekes utcai lakótelep és az a szecessziós bérház is, ahol hajdan Babits is lakott.

A Nyaraló­ vagy Üdülőnegyed XIX. század végi reprezentatív villái a Sződliget utca környékén máig felfedeznivaló sétautat kínálnak. A Kertváros a Károlyi Sándor út mentén családi házakkal, a Platán utca környékén pedig a '20-­as évekig felépült villákkal ad hangulatot az utcaképnek.

A Szentmihályi út alatti terület az Újfalu, ahol a vidéki városépítészet földszintes, téglahomlokzatú épületeivel, kertes családi házaival ad vegyes, utcáról utcára eltérő képet a városfejlődésről. A szecessziós hangulatú MÁV-­telep és a vele szemben felépült szocreál Széchenyi lakótelep egyaránt kedvelt emberléptékű beépítettsége és parkjai miatt.

Az úgynevezett Pótlék­dűlő Rákospalota legdélibb része: a Széchenyi út alatti terület az 1930-­as évekre épült be egyszerű, de míves családi házaival, csendes utcáival idézi a háború előtti utolsó békeévek vidékies hangulatát.

A legszínesebb városrész, szinte minden stílus és forma megtalálható itt (lásd a keretest). Több, mint 700 éves paraszti település, amely az elmúlt évszázadban alakult át várossá a hirtelen növekedés minden bájával és terhével.

Átlagban ebben a városnegyedben elsőre kevesebbet kérnek, mint a pestújhelyiek, végül mégis többet kapnak: négyzetméterenként 184 ezerért ütik nyélbe az ügyleteket, és 244 ezerért kínálnak.

Újpalota

A '70-es évek első felében épült lakótelep önálló városrésszé nőtt sokféle háztípussal. Most van remény, hogy végre megépül a közösségi ház, ami új lendületet adhat, hogy az alvóvárosból élhetőbb várossá váljék. A négy részre osztott negyed legkedveltebb szegletei a négyemeletes házak alkotta parkok, de a nyüzsgést és a jobb közlekedést kedvelőknek a főútvonalak mentén található magasabb házak panorámája is tetszhet.

Istvántelek után ez a legolcsóbb itteni városrész. 146 ezerért ment el átlagban egy négyzetméter, amit átlagosan 205 ezerért kínáltak.

Összességében Észak-Pest ingatlanpiacán fontolva haladva nőnek az árak.

Az ingatlanokért nem kellett sokkal többet fizetni az elmúlt évek alatt, a legnagyobbat Istvántelken nőttek a kialkudott átlagárak, de a többi városrészben csupán 1-2 százalékos növekedés volt a jellemző.

Az viszont meglepő, hogy Istvántelken mennyivel csökkentek a hirdetett ingatlanok átlagárai, talán a drágább ingatlanok cseréltek gazdát? Nem tudhatjuk, de mindenesetre a 17 százalékos hirdetési árcsökkenés elég jelentős. Káposztásmegyeren és Újpesten az eladók meg vérszemet kaphattak, ugyanis jelentősen növelték hirdetésekben szereplő árakat.

Íme az összesítő:

Árak ide, vagy oda, most pedig jöjjön a szavazás!

Neked melyik a kedvenc városrészed?

  • 480
    Rákospalota
  • 442
    Káposztásmegyer
  • 284
    Újpest, Népsziget
  • 135
    Pestújhely
  • 132
    Megyer, Székesdűlő
  • 132
    Újpalota
  • 49
    Istvántelek

A győztes: Rákospalota!



Rovatok