225 éve főzi az Unicumot a Zwack család. Ebből az apropóból szerveztek a BUPAP csapatának közreműködésével túrát a családi vállalkozást jelenleg vezető Izabella és Sándor, valamint Zwack Péter özvegye, az angol származású Anne Marshall részvételével.

A Várban, a Mátyás-templomtól pár lépésnyire, a Ruszwurm cukrászdából indulunk. Zwack Péter kedvenc gyerekkori cukrászdájának tulaja hasonlóan szúrt oda a vállalkozását akarata ellenére államosító komcsiknak, mint Zwackék: hamis krémes receptet adott át nekik, úgy, hogy az államszocializmus alatt már az isteni helyett csupán pocsék sütiket lehetett ott kapni.

De térjünk vissza a Zwack-birodalom aranykorára, az ezerkilencszázhúszas-harmincas évekre, amikor is Péter a gyerekkorát fent a várban töltötte.

Az Úri utca 45-öt is bejártuk. A ház most is pazar, annak ellenére, hogy üresen áll. Az államosítás után az olasz, majd a török nagykövetség birtokolta. Zwackéknak nem sikerült visszaszereznie, be kellett érniük 775 ezer forintos kárpótlással. Ma több millió euróért kínálják a házat. Izabella elmondta, hogy apja egy kis, földszinti lakást bérelt gyermekkora idillikus helyszíne közelében, és amikor már sokadjára mentek el sóvárogva az Úri utca 45 mellett, rákérdezett:

Apa, miért nem próbálod visszaszerezni? Kell, hogy legyen valami jogi megoldás!

a régi sebek nyalogatása helyett mindig a jövőre összpontosító apja annyival zárta rövidre a témát:

Az már a múlt.

Zwack János, a likőrgyártás David Beckhamje

– János nagyapámmal sajnos személyesen már nem találkozhattam, de apám sztorijaiból jól ismerem extravaganciáját. Több, mint százhúsz krémszinű selyemingje volt. Ráadásul ezeket Svájcba küldte mosni és vasalni, mert, hogy szerinte csak ott csinálják meg az ilyesmit rendesen – mesélte el Zwack Sándor.

A kis alpesi országban mosott és vasalt ingeket az oroszok az ostrom után padlórongyként használták. A nem csak az ingjeire kényes Zwack János legalább száz pár cipős gyűjteményéből pedig vagy a balosakat, vagy a jobbosakat, mind egy szálig tönkretették az imperializmus ellen a férfidivat-frontján is csatatérbe állított szovjet katonák.

Előtte azért Zwackéknak volt néhány remek éve és a harmadik generációs likőrgyáros, János tudománya sem merült ki a piperkőcködésben. Reggeltől estig dolgozott, a családdal – így Péter fiával is – csak vacsoraidőben találkozott, no meg a hétvégéken együtt járt fiával Fradi-meccsekre. Meglepő módon a ruházkodás mellett János a pontosságra is rendkívül kényes volt. Ha a fiával abban állapodtak meg, hogy délután kettőkor indulnak, akkor 14:00-kor szólt a Buick sofőrjének, hogy induljon, hiába ért a ház elé Peti fia két óra két perckor.

Lehet egymást utálni,csak ne pofázzunk bele a másik dolgába

A két világháború között a gyár élén két fivér állt: János mellett Béla, aki homlokegyenest az ellenkezője volt testvérének. Béla is fent lakott a várban, a szomszédos Fortuna utcában. A különc, zárkózott Béla hobbija zenedobozok gyűjtése volt, amelyeket számkombinációs lakatokkal zárt és a kombinációkat csak ő ismerte. Olykor az összes zenedobozt egyszerre kapcsolta be, úgy hallgatta őket.

Mindemellett az imádott feleségével gyermektelenül élő Béla rendkívül puritán ember volt, aki nagyon rossz néven vette János rongyrázását. Évekig beszélő viszonyban sem álltak.

A gyárban kettejük irodája között volt a vállalati jogászuk ügyvédi irodája. Amikor egyikük megérkezett, megkérdezte a céges jogászt, hogy beért-e már a fivére. Ha igen, akkor megkérte az ügyvédet, hogy köszönjön neki a nevében.

Ezek után már szinte magától értetődő, hogy amíg János vérmes Fradi-drukker volt, addig Béla a rivális MTK focicsapatának szurkolt.

Mindeközben a Zwack-művek a harmincas években szárnyalt. A páratlan hazai felfutás mellett az export is mesésen pörgött. A rafkós Zwackék még az amerikai szesztilalmon is kerestek, ráadásul nem törvényen kívüli maffiózómódszerekkel, hanem legálisan! Szeszt ugyan nem szállíthattak az USA-ba, ám a jellegzetes, gömbölyű unikumos palackokból lámpaizzókat készítettek.

– Hogyan tudta a két tulajdonos ennyire eredményesen vinni az üzletet, ha szóba se álltak egymással? – kérdeztem Sándortól.

 – Béla a gyártással foglalkozott, míg János nagyapám intézte a marketinget és a pénzügyeket.

A gyűlölködésük ellenére tisztelték a másik munkáját és abba nem is szóltak bele.

Egy újabb történet az introvertált műszaki-szaki és az extrovertált marketinges sikeres szimbiózisáról. Mint Steve Wozniak és Steve Jobs, avagy az autótervező-mérnök Henry Royce és az üzletember Charles Rolls együttműködése.

Megeszem a csokimat, mielőtt a Dunába lőnek

A Zwack-család XX. század eleji szárnyalása még azelőtt véget ért, hogy a kommunisták osztályalapon zaklatták volna őket. Ugyanis a nácik már korábban, faji alapon meg akarták semmisíteni a zsidó származású gyárosokat (ráadásul János felesége szintén nagytőkés, Weiss-lány volt) annak ellenére, hogy már az első világháború alatt kikeresztelkedtek és templomba járó, hithű katolikusok voltak. A zsidótörvények alapján még a Názáreti Jézus Krisztus sem úszta volna meg a deportálást.

A Gellérthegyen, a Minerva utcában bujkált a család János húgánál, Mici néni villájában, ám valaki feljelentette őket.

A nyilasok mindenkit kitereltek, hogy levigyék őket a Duna partra, kivégezni. Egy ott bujkáló bankárt cinikusan ugrattak: Hogy áll most a tőzsde?

A nagykamasz Péternél volt egy tábla csoki, amit az ostrom alatt gondosan beosztott, de akkor megette mindet, ha már úgy is mindjárt utoléri a végzete. Péter unokatestvére Lajos arra kérte a nyilasokat, hadd menjen vissza a cipőjéért, mivel nem volt rajta lábbeli. A nyilasok ezt megengedték neki, ám Lajosnak sikerült átszökni a szomszédos villába, ahol a svéd nagykövetség, Raoul Wallenberg vezetésével a zsidók mentésén buzgólkodott. (Wallenberg egyébként Zwack Jánosékkal barátkozott, a család bridzspartnere volt. A svédek többezer menlevelet, ún Schutzpass-t állítottak ki zsidóknak, ám csak 30 svéd állampolgárságot adtak, köztük hármat Zwackéknak.)

A svéd nagykövetségen dolgozó Lars Berg – egy magas, atletikus férfi, egykori svéd válogatott vízipólós – pisztollyal a kezében ordította le a nyilasok fejét, mondván, hogy a svéd nagykövetség alkalmazottait és családtagjait inzultálják, aminek hatalmas diplomáciai botrány lesz a vége, ha azonnal nem tűnnek el.

A nem kimondottan atomfizikus nyilasok bevették a blöfföt, mert, hogy az agyonlövésre kiszemelt bujdosók közül valójában senki sem állt a svéd nagykövetség alkalmazásában, Péter pedig megbánta, hogy felfalta az egész tábla csokit.

A Vörös Hadsereg a torkával szabadított fel egymillió liter Unicumot

Miután elmúlt a nyilas veszély, jöttek a nem sokkal jobb PR-al bíró szovjet katonák. János feleségét, Verát ruhák közé rejtették, sőt még egy szőnyeggel is letakarták, nehogy megtalálják az oroszok. Még rá is ültek. Szerencsére az oroszok csak a cipők felét hordták szét, a családi könyvtár könyveit szurkálták át, értéket keresve és megitták a kölnivizet.

A Soroksári úti gyárat súlyos találatok érték. Az oroszok a pincében a teljes készletet megitták, de persze lehet, hogy egy részét szétlocsolták.

A hatalmas tölgyfahordókat egy kivételével pontonhíd alapanyagnak hurcolták el.

A család az apokaliptikus pusztítás ellenére újrakezdte a termelést. A gyárat helyrepofozták, majd azt „hálából” 1948-ban államosították.

Jánost a kemény kommunizmus ócska trükkjével lehetetlenítették el: razziát tartottak náluk, és egy, ávós által odacsempészett dollárbankjegyet „koboztak el”, hogy megálljon a valutabűncselekmény vádja.

János Amerikába távozott, majd fia, Péter is Jugoszlávián keresztül Olaszországba szökött, ezt követően pedig az apja után ment. Egy hónapig Ellis Islandon vesztegelt, a New York-i kikötő bejáratánál. Egyáltalán nem volt biztos, hogy megkapják az amerikai tartózkodási engedélyt, ám a bevándorlási tisztet meggyőzte egyetlen magukkal hozott vagyontárgyuk: az Unicum titkos receptje.

Apa és fia boldog volt, hogy újra együtt vannak a szabad világban, ám a kezdetek a nagypolgári budapesti életvitel után a nyomorról szóltak. Péter Bronxban porszívóügynökösködött – kevés sikerrel, hisz annyit sem konyított a portékához, hogy azt hogyan kell bekapcsolni.

– Apám mégis úgy emlékezett vissza erre az időszakra, mint egy remek kalandra. Még egy lengyel fiatalasszonynak is csapta a szelet – mesélt a töretlen Zwack Péter-féle optimizmusról Izabella.

A másik fivér, Béla otthon maradt és a Zwack gyárban dolgozott, egészen addig, amíg ki nem telepítették, majd ő is nyugatra, Olaszországba szökött.

A családot megalázóan kicsináló Magyar Népköztársaság kommunista vezetésének nem adta ki az Unicum titkos receptjét.

Zwackék évtizedekig tartó pereskedést követően elérték, hogy a Magyar Népköztársaságban ne használhassák a likőrgyártáshoz a család nevét.

Zwack Péter később Olaszországba települt át és jóval szerényebb mennyiségben, de ott is főzte az Unicumot. Sándor és Izabella már Itáliában született. A nyolcvanas évek végén, a magyar kapitalizmus ébredésekor, de még a rendszerváltás előtt települt haza, Magyarországra.

Halló, itt Demján Sándor: Zwack úr, jöjjön haza!

Demján Sándor, a kanadai magyar, aranybányákban is utazó üzletembert, Peter Munkot hívta meg a pesti Duna-parton egy Unicumra, ám Munk azzal hárított, hogy ő ezt a hamisított löttyöt meg nem inná. Ha Unicumot akar, akkor csakis az eredetit, az Olaszban gyártott Zwackét fogyasztja.

– Ezek után Demján telefonon hívta fel apámat, és elhívta Magyarországra. Hatalmas, fekete autóval várták a reptéren, nem is értette, hogy érte van ez a felhajtás. Majd a magyar tévéhíradósok is megkeresték – emlékezett vissza Sándor.

Zwack Péter az akkor még nem teljesen kockázatmentes hazatelepülés mellett döntött, hiába próbálták olaszországi barátai lebeszélni erről a kalandorságról. Végül pazarul bejöttek a számításaik, bár semmit sem kaptak ingyen, sőt először úgy tűnt, hogy nem Zwackék, hanem egy angol multinacionális cég szerzi meg a privatizáció során a gyárat.

– Az angolok a szállodájukban már előre ittak a medve bőrére. Villásreggelin ünnepelték a sikerüket, apám pedig sírt. Életemben csak akkor láttam,hogy komoly dolog miatt sír, mert egyébként, szentimentális emberként könnyen elsírta magát, akár egy megható filmen is – mondta Izabella.

Még is Zwackék vehették meg a magyar államtól korábbi saját gyárukat. Zwack Péter ráadásul a rendszerváltás hajnalán egy rövid időre amerikai nagykövetként is ténykedett.

– Bár apám egyáltalán nem volt diplomata – meséli Izabella – tett egy megjegyzést a külügyminiszterre, Jeszenszky Gézára és egy év után le is váltották. Mindenesetre az addig unalmas magyar nagykövetségbe életet vittek. Elhozatták az akkor legmenőbbnek számító magyar szakácst a Gundelból, Kalla Kálmánt. A New York Times gasztro-szakírója meg is írta:

aki tényleg jót akar enni, az meghívatja magát a magyar nagykövetségre.

Egy igazi bulihellyé vált a washingtoni magyar nagykövetség. A ronda, szürke épület homlokzatát át akartuk festetni, ám a külügyből szóltak, hogy erre nincs keret.

Akkor majd kifestjük mi!

és így is tettek:

Sándor bátyám egy csomó lánytól kapott rajongói levelet, ő gyorsan be is csajozott és lelépett, ahogy apám is, úgyhogy a festést végül anya és én csináltuk meg – emlékszik Izabella.

Attól, hogy II. József háziorvosa a gyomorkeserűjét

Dr. Zwack, Das ist ein Unicum!

- jelzővel illette, és egyben a termék nevét is kiötlötte, elég mozgalmas 225 évet futott be a családi vállalkozás.  A gyógynövényadalékok közül immár 1790 óta nem mindegyik összetevő nyilvános. Az Unicum szívének nevezett, titokban tartott őrlemény hozzáadásáért jelenleg Anne Marshall felel. Reméljük, hogy a következő 225 év legalább ennyire izgalmas lesz a családi cég életében, csak kevesebb politikai felfordulással.