Index Vakbarát Hírportál

Lemérték Magyarország legalacsonyabb hegycsúcsát

2015.09.05. 09:37

A Mount Everestre időnként azért indítanak expedíciót, hogy a létező legpontosabban lemérjék a világ legmagasabb hegycsúcsának a tengerszint feletti magasságát. A kiváló Dunai Szigetek blog bloggere,

Szávoszt-Vass Dániel ellenben egy „betli-expedíciót” szervezett.
 A bátor földrajztudósok és lelkes kísérőik az ország legalacsonyabb hegycsúcsának tudományos alaposságú lemérésére vállalkoztak.

No és hol is található hazánk legalacsonyabb hegycsúcsa? Sorry vidékiek, de „persze”, hogy itt, a vízfej Budapesten.

Ráadásul a vizet most szó szerint kell érteni, ugyanis az ország legalacsonyabb hegycsúcsa a Gellért-hegy lábánál, a Dunában  „meredezik”. Persze a meredezés erős túlzás, hiszen a sziklát csupán rendkívül alacsony vízállásnál, aszályos időben nem fedi víz.

Ezért is hívják úgy a csúcsot, hogy Ínség-szikla (egy death metal-zenekar dupla albumának is menő cím lenne), mert, hogy csak aszályos, „ínséges” időben látszik. 

Utoljára 2003-ban, majd 2011-ben és most, a napokban! Ezt használták ki a XXI. század önkéntes földrajzkutatói. 

A bátor hegymászó expedíció tagjainak nem kellett bivakolni és oxigénpalack nélkül is könnyedén feljutottak a csúcsra.

A szerdán délután fél hatkor lebonyolított GPS-es mérés az ELTE térképészeti tanszékéről érkezett Mészáros Jánosnak az érdeme.

Miután az olvasóink megtették tétjeiket, eláruljuk, hogy

az ország legalacsonyabb hegycsúcsa a Balti-tenger szintjétől mérve kereken 95 méter és 76 centi. A hibahatár mindössze +- 5 milliméter!

No és azt vajon hányan tudtátok, hogy minek a rövidítése az LKV? Nem ugrik be? Pedig pofonegyszerű: legkisebb vízállás.

További részleteket az expedícióról megtudhattok a Dunai Szigetek blogon, azonban hogy enyhítsem a feszültséget, annyit még elárulok, hogy a szikla meghódítását a kaland összes tagja szerencsésen túlélte.



Rovatok