Tudjátok, hol van ez a szobor? Hát az Öt korty beton című könyvben, amit épp hétfőn mutatnak be a nagyközönségnek az  Újlipótvárosi Klub-Galériában. Na jó, persze valójában Budapesten van valahol, de nem árulom el merre – jöhetnek a tippek kommentben. (Bevallom én is percekig járattam az agyam, amíg megfejtettem.)

Na de most nem csak erről az egyetlen fényképről szeretnék beszélni, hanem az egész könyvről, mert nagyon érdekes elejétől a végéig.

Az ilyen városos izék, amikről nehéz eldönteni, hogy hova is tartoznak, azok valahogy mindig itt landolnak az Urbanistánál. Valószínűleg azért, mert az Urbanista is egy ilyen városi izé, amiről nehéz eldönteni, hogy hova is tartozik.

Ami miatt már akkor megtetszett az Öt korty beton című könyv, amikor végigpörgettem a lapjait, az az egész megjelenése. Kiköpött hetvenes évek, és ebben egy csipetnyi irónia, vagy rosszindulat nincs. Én valami miatt nagyon szeretem a 30-40 évvel ezelőtt nyomtatott, fekete-fehér művészeti albumokat, történelmi könyveket és útleírásokat. Hogy ösztönösen vagy tudatosan formálta-e ilyenre a könyvet Török Szonja, azt nem tudom, de nagyon tetszik.

Ehhez persze kellettek azok a képek is, amiket Szabó László készített. Néha az az érzésem, mintha a Fortepant lapozgatnám. Pedig se nem amatőrek, se nem régiek a fotói: nagyon mai témák vannak rajtuk, nagyon mai épületekkel, emberekkel és helyzetekkel. Csak valahogy olyanok a megragadott pillanatok.

Személyes kedvencem a királyos, ott fenn a poszt elején, de szeretem a "plázakútban" a bábupárt, a berlini holokauszt-emlékműben eltűnő arcot, a fóliátlan fóliasátrat, meg egy csomó más fotót. Na de nem okoskodom tovább róluk, itt van pár példa, gyönyörködjetek bennük.

Kicsit olyan, kettő az egyben az egész kiadvány, mintha egyszerre két könyvet kapna kézhez az olvasó az Öt korttyal: egy fotóalbumot, meg egy szöveggyűjteményt (műfaji meghatározásokba nem bocsátkoznék). Igazából prímán megállná a helyét mindkettő magában is, de együtt még jobban működnek.

Van, ahol finoman magyaráz a kép (mint a Zavarnál), van ahol ellenpontoz (mint mondjuk a Suvadásnál), és van ahol látszólag semmi közük nincs egymáshoz (mint a legtöbbnél). Vagy csak nem esik le elsőre az összefüggés. És amikor másodikra leesik, akkor sem lehetünk benne biztosak, hogy szándékos volt a kapcsolat, de épp ez benne a legszebb, hogy megmozgatja a fantáziát, és nincs kizárólagos megoldás.

Igazából valami ilyesmi a helyzet Mandl Péter írásaival is. Először azt hittem, hogy Italo Calvino láthatatlan városaihoz lesz hasonló a szöveg, egy csomó helyszín, város, utca leírása. Igen, ilyen is van benne, de ez csak egy a sok stílus között. Hol egy-egy hangulatkép, hol egy pici történet, hol egy mini novella vagy egy humoros karcolat, szinte csak a hosszuk egységes: amolyan egypercesek, akár blogposztok is lehetnének.

Van benne mese a hegyről és a benne átfutó alagútról, rövid szellemeskedés a csatornáról, legenda a kútról, amelyik megfiatalít, ha jókor merülsz bele, de ha nem, akkor annyi évvel öregít, amennyivel később vagy hamarabb értél oda. Van benne rengeteg olyan helyzet, amit magunk is átéltünk, és néhány "prózává kiterített" dalszöveg is, mint amilyen mondjuk a Négyes.

Meg aztán számtalan idézni való aranyköpés, hogy mondjuk

A kísérleti állat számára a kísérlet mindig sikertelenül végződik.

Vagy hogy

Az öreg nem csak megásta a saját sírját, de fondorlatos módon még a gödröt is betemette.

Először kicsit zavart ez a sokféleség. Hogy helyenként zseniális telitalálatok váltakoznak olyan banális eszmefuttatásokkal, amelyek egy tetszőleges iskolaújság irodalmi sarkában is megjelenhettek volna. Aztán ahogy haladtam előre, egyre jobban ráhangolódtam. Nem tudom direkt suta-e néha, vagy szándékosan, de hát akinek egy festmény aszerint tetszik, hogy a festő tudott volna-e jobb képet festeni vagy sem, az mérhetetlenül sznob.

Már csak azt nem értettem, miért van ez a könyv nálam. Hol van ebben a város? A településről alig szól valami. Nincsenek benne kifejezetten épületekről, adott helyszínekről, utcákról, terekről szóló írások. Csak midnenféle hétköznapi, meg fantasztikus történetek és képek.

Aztán, mire a végére értem összeállt az egész. Ahogy egy város is olyan kicsi alkotóelemekből áll össze, amelyekben külön-külön nem ismerhető fel az egész, csak ha az egészet együtt nézed. Végül is a városok is  midnenféle hétköznapi, meg fantasztikus történetek és képekből állnak, nem?

Olyan városos izékből, mint az Urbanista.