Index Vakbarát Hírportál

Újranyitják az autóforgalmat a Mikszáth Kálmán téren és a Krúdy Gyula utcában?

2015.10.05. 14:32

A Mikszáth Kálmán tér és a Krúdy Gyula utcának a Horánszky utca sarkáig tartó része az általánosságban lesajnált VIII. kerület puccos Palotanegyedének az egyik legmenőbb, vendéglátós-sétálóutcai övezetévé vált az elmúlt években. Pontosabban vegyesen lehet gyalog és bringával közlekedni arrafelé.

Nem kizárt, hogy a közeljövőben egy kicsit visszatérünk a múltba.

Egy Mikszáth Kálmán téri lakos ugyanis kezdeményezte, hogy engedéllyel be tudjon hajtani az épületéhez, hiszen például költözéskor, rakodáskor mindez méltányolható.

Az önkormányzat Városgazdálkodási és Pénzügyi bizottsága ma délután egyre kitűzött ülésén arról határoztak volna, hogy részlegesen visszaállítják az autósforgalmat.

Időközben azonban azt az információt kaptuk az önkormányzattól, hogy további egyeztetést folytatnak a BKK-val a tárgyban, ezért azt le is vették a mai napirendről.

Az eredeti előterjesztés szerint

reggel 6 és 9 között, illetve délután 5 és este 9 között lehetne a Krúdyn ismét autózni.

Mondjuk érdekes helyzetbe kerülnek a kitelepült vendéglátósok, ha mindezt megszavazzák, mert pillanatnyilag annyira beteraszozták a Mikszáth teret és a Krúdy utcát egészen a Horánszky sarkáig, hogy ott elég nehezen csordogálhatna az autósforgalom.

Ezzel valószínűleg nem válok népszerűvé a keményvonalas autóellenes törzsolvasóink között, de azokat az autós lakókat viszont megértem, akik még a sétálóövezetté alakulás előtt is ott éltek és gépkocsit használtak. Talán elég lenne a részükre lehetővé tenni az időszakos behajtást távirányítós útakadállyal, mint mondjuk a belső-ferencvárosi Ráday utca tuskóival.

No, de várjuk ki, hogyan döntenek a városvezetők. Amint friss infóhoz jutunk, arról beszámolunk. (Áronnak kösz a tippet.)

UPDATE: Az alábbi infót kaptuk:

Mint a térképen is látható, egyedül a Mikszáth tér 4. szám alatti házhoz csinálnának autós eljutást.

Eredetileg a piros útvonalon gondolták a behajtást,  aztán azt visszavonták. Most a kéket próbálják, de ehhez a BUBI-dokkolókat 45 fokosra kell átépíteni és néhány padot is át kell pakolni. Egyeztetniük kell a BKK-val stb.

Szóval majd valamikor újra benyújtják a forgalmi rend változás iránti kérelmet, de immár a kék útvonalra. Forgalmat generálni nem nagyon fog, hiszen zsákutca.



Rovatok