Visnyai Zoltán, egy 15 éves nagykanizsai srác, aki koleszosként került fel az egyik budapesti elitgimnáziumba, az Eötvösbe. Egy rokonszenves e-mailben kért tőlünk tanácsot: urbanistaként képzeli el a jövőjét, mit tegyen ennek érdekében?

Összehoztuk hát Beleznay Évával, Budapest volt főépítészével, aki egy kötetlen beszélgetésen adott neki némi útmutatót, ami bízunk benne, hogy másoknak is hasznára válhat.

Nem interjú készült. A fiatalember képbe hozása során Beleznay a laikus érdeklődők számára is érthetően összefoglalta a hazai és a nemzetközi urbanizmus jelenlegi állapotát. Emellett egy városépítész szakmai krédóját is megismerhettük, amint egy, az urbanizmus iránt elköteleződő fiatallal megosztja elképzeléseit az alulról szerveződő kezdeményezésekről, az emberközpontú, élhető közterekről és még sok minden egyébről.

Beleznay Éva: Hogy jött az indíttatás, hogy urbanizmus mindenáron?

Visnyai Zoltán: Már óvodás koromtól az építészet érdekelt. Később, amit találtam otthon, ilyen témájú cikkeket és könyveket, azokat elolvastam, majd tágult az érdeklődésem, egyre inkább az urbanizmus vonz. Például nemrég az iskolánkban, az Eötvösben hallgattam meg egy izgalmas városmarketing előadást, mindez csak megerősített terveimben.

Beleznay Éva: Városépítész és építész vagyok, de napközis táborokat is szervezek építészet iránt érdeklődő gyerekeknek. Engem már az egyetemen is a várostervezés érdekelt. Tervezőként, kutatóként is dolgoztam, de a közösségi szférában találtam meg az igazi helyem. Manapság rendkívül érdekesnek tartom a városi témájú civil kezdeményezéseket. Hiszen ha úgy vesszük, az urbanizmus negyedik ága, az alulról szerveződő mozgalmak világa. Ahol önkéntes alapon, egy kicsit alulról is építjük a várost, nem csak felülről. Egy-egy blogger szemszöge is figyelemre méltó lehet, függetlenül attól, hogy képzett építész, vagy csupán lelkes műkedvelő az illető. Nagy vonalakban mindez a teljes spektruma a várostervezésnek. Ezek közül én leginkább az alulról szerveződőt ajánlom figyelmedbe, de természetesen a felülről szerveződő nagyon fontos, hiszen egy adott országban a törvények, jogszabályok határozzák meg, hogy miről is szól a várostervezés.

Létezik az építési törvény, valamint a településtervezésről szóló egyéb jogszabályok. Ezeknek egy olyan keretrendszere van, amiben erősen rögzített a folyamat.

A településtervezés elemző, kitaláló, kreatív része sokszor túl rövid. Egy kezdő tervezőnek a legfontosabb feladata, hogy meg kell tanulnia a jogszabályok rendszerét – pontosabban azok szakmai előkészítésében részt venni.

A nyugat-európai városok mára a tervközpontú tervezésből áttértek a folyamatközpontú tervezésbe. Igyekeznek inkább bevonni a szereplőket. Egyrészt a gazdasági szereplőket, hiszen náluk van a pénz. Végül is ők építik a várost. Emellett a közösséget, a helyben lakókat, és a társadalmi szervezeteket. Budapesten szerencsére egyre több ilyen kezdeményezés bontogatja a szárnyait.

Érdemes valamelyik szervezetnek a munkájába már gimnazistaként bekapcsolódni.

• Például a Kortárs Építészeti Központéba. Számos érdekes programjuk van. Ők a közösségi kertek felkutatói,
• de a Budapest 100-projektet is ők szervezik. Minden évben a száz éves házak kapuit nyitják meg egy-egy hétvégére és izgalmas építészeti, valamint művészettörténeti és helytörténeti ismereteket osztanak meg az érdeklődőkkel.
• De említhetném a Magyar Kerékpárosklubot is, ők a város biciklis közlekedésének adtak lendületet,
• vagy a Levegő Munkacsoportot, akik a városok zöldfelületeinek a növelésével, a környezetszennyezés csökkentésével foglalkoznak  és még sorolhatnám a példaértékű kezdeményezéseket.

A tervezőintézetek többségében egy gimnazista számára kevésbé izgalmas dolgokat művelnek. Városrendezési tervek, jogszabályok előkészítésével, tervezéssel foglalkoznak. Ott a számítógépes szoftverek megismerését lehet tanulni, a jogszabályalkotást – pontosabban azok szakmai előkészítését, véleményezését –, ami természetesen szintén nagyon fontos, csak talán kevésbé kreatív folyamat és jóval mélyebb alapismeretet igényel.

Később majd az egyetemeken jó kutatócsoportokra bukkanhatsz. Igazán urbanista képzés hazánkban a Műegyetemen van, emellett településmérnöki oktatás a Corvinuson és az Ybl-n (SZIE) és vidéki egyetemeken is, mint például Debrecenben és Pécsett. De a vidéki építészkarokon belül azért megbújnak olyan csapatok, akik az épületnél nagyobb léptékkel is foglalkoznak.

Téged inkább a fizikai, épített környezet érdekel, vagy ahogy az emberek élnek, használják az életterüket?

Visnyai Zoltán: Mindkettő

Beleznay Éva: Nagyon sokáig az építészet és a városépítészet csupán a fizikai környezetről szólt.

Az ELTE Gazdaság- és Környezetpszichológia Tanszéke is egy nagyon izgalmas kutatócsapat. Létünk tereit kutatják, mit hogyan használunk.

Például, egy érdekes téma a lakótelepi környezet. A lakótelepek építésekor a parkok még markánsan jelen voltak, az a szabadidő eltöltésének a helye volt. Amikor ezek a lakótelepek felépültek, akkor 3-4 lakásonként volt csupán egy autó. Ma már lakásonként legalább egy autóval kell számolni. A parkolóhelyek bővítése a zöldövezet rovására tud történni, akár a helyek számának növelésével, de akár csak azért, mert túlcsordul. Iskola, óvoda is sok helyen felszámolásra került a lakótelepeken belül, mivel a gyerekek száma csökkent, az önkormányzatok gyakran eladták az épületeket, majd miután ismét ezekre az alapszolgáltatásokra is felmerül az igény, már nincs hol azokat ellátni.

Ha egy kicsit szétnézünk a nagyvilágban, akkor is azt kell, hogy mondjam: nagyon kevés olyan városvezetés van, akik igazán merész lépéseket tettek. Curitibában, egy brazil városban, valamint szintén Latin-Amerikában, Bogotában, Kolumbia fővárosában is sikerült megvétózni az infrastruktúra építési lobbi terveit, akik drágán autópályákat, felüljárókat akartak építeni. Ezeknek a városoknak a vezetői merték azt kimondani, hogy inkább jó tömegközlekedést és a gyalogosok számára közterületeket építenek ki, mert így a kevésbé tehetős embereket hozhatják helyzetbe. Megnézték:

Curitibában egy olyan programot is létrehoztak, amely arra épült, hogy ha a szegényebb családok begyűjtik a részükről szelektált szemetet és leadják az erre kijelölt telepre, akkor cserébe buszjegyet, vagy ételt kaptak.

Egyszerű, mégis működő rendszert alkottak. Egy nagyon komoly szociális program volt, amely a legszegényebbek számára jobb életszínvonalat biztosított. Tömegközlekedéshez is jutottak, ami megnövelte az esélyét, hogy munkához jussanak. A szemét gyűjtése és elvitele által a lakókörnyezet tisztábbá vált. Ezáltal és a kapott ételcsomagok által csökkent a betegségek elterjedése és a csecsemőhalandóság. És emellett a világon egyedülállóan 70 százalékos hatékonyságú, szelektív hulladékgyűjtés is működött a városban.

Kreatív gondolkodással lehet azt elérni, hogy ne csupán a megszokott módon járjunk el. A sztenderd megoldás jelenleg még az, ha egy városban szeretnének valamit elérni, akkor közbeszerzésen meghirdetik, hogy pályázzanak tervezők tervkészítésre, majd a jobbik esetben, miután a tervek elkészültek, a lakossággal egyeztetnek a kivitelezés előtt. Szerintem azonban még ez sem az igazán üdvözítő kommunikáció.

Jómagam annak vagyok a híve, hogy merjék az emberek – különösen a fiatalok – a véleményüket kifejteni a városépítéssel kapcsolatban és annak a megvalósításában is lehetőleg vegyenek részt.

Visnyai Zoltán: Szerintem akár egy park fejújítása is tartozhat ebbe a körbe. Anélkül, hogy bármi más szerepet adnánk neki. Egyszerű dolgok felkarolásával is rengeteget tehetünk. Talán nem kellene mindig erőltetni valamiféle hozzáadott értéket. Mondjuk park és borsétány. Biztos, hogy kell az új többletelem? Lehet, hogy az embereknek csupán arra lenne igénye, ha lefestenék a padokat.

Beleznay Éva: 

És azt mennyire jól lehet közösségi munkában megcsinálni! Sőt, úgy még olcsóbb is. Akár még szponzort is lehet találni.

A dánok még tovább léptek. Már a crowdfoundingot használják a városmegújításban is. Meghirdetnek például hátrányos helyzetű embereket foglalkoztató civil szervezeteknek adakozást, így sok olyan egyszerű magánembert is elérnek, akik összeadják a maguk néhány tíz eurónyi dán koronáikat egy támogatandó cél érdekében, ami így teljesen alulról szerveződő alapon valósul meg.

Melyik a kedvenc helyed a belvárosban? Akár kisebb belső, akár külső.

Visnyai Zoltán: Imádom az Unger-házat. Ott szoktunk mászkálni a lépcsőházban. Fotózunk, szabad bejárás van a könyvudvarba. Emellett egy csomó kávézót, antikváriumokat is kedvelek. Külső helyből nagyon szeretem a Múzeum körutat, a Lument, a teljes Mikszáth Kálmán teret. Barátaimmal több órás, hosszú bringakörutakon ízlelgetjük a várost, a külső kerületekbe is kitekerünk. Például a paneleket is mennyire fel tudják dobni a sziluettes, sportolós motívumos felfestések. Ez az apró hozzáadott érték az egész környéket vonzóbbá tette.

Beleznay Éva: Amikor megemlítetted, hogy mennyire jó lenne a közterületeket megújítani, arra mondok egy példát: Barcelona például a spanyolországi rezsimváltás előtt Európa egyik legpocsékabb városa volt, amit ma nem is hinne az ember.

A polgármester és a szakmai csapat elkezdett azon gondolkodni, hogy kevés pénzzel hogyan lehetne az életminőséget feljavítani. A közterek felújítási programjának keretében nem csak a belvárosban, hanem az egész nagyváros területén megújították az utcákat, közterületeket.

Elérték, hogy a helyi lakosok boldogabbak lettek, büszkévé váltak a saját lakókörnyezetükre, ott szerettek volna maradni. Ezek után a magántőke is fantáziát látott az épületek feljavításában. Barcelonában nem az volt a koncepció, hogy a turisták jöjjenek, idővel azonban özönlöttek a turisták is, mert egyszerűen jó abban a városban lenni.

Az már egy másik történet, hogy most már a túlzott turistainváziótól kell megvédeni a helyi értékeket, de mondhatni, hogy hála az égnek, hogy ilyen gondokkal küzdenek és nem azzal, hogy továbbra is egy reménytelenül szürke iparváros gondjait görgetik tovább.

Visnyai Zoltán: Pestet is imádják a turisták.

Beleznay Éva: Igen, de ez ne városfejlesztési cél legyen! Pestnél az is fölmerül, hogy annak ellenére, hogy napjainkra a belváros nagyon megújult, az épületek elég szürkék, aminek ezer oka van. De az emberek fantasztikusak és a városnak is kiválóak az adottságai. Nekem a kedvenc városom, de nem a nagy projektekkel kéne szerintem ma operálni, hanem a kisebb léptékűekkel.

Visnyai Zoltán: Annyira Budapest nem egységes, az való igaz, ami bevallom őszintén, nekem egy kissé zavaró. Például hirtelen váltanak az utcai lámaoszlopok és burák más formájúakra.

Beleznay Éva: Hány éve költöztél Budapestre?

Visnyai Zoltán: Három hónapja.

Beleznay Éva: (Nevet) Ja, oké. Csak azért, mert az ötödik kerület is ilyen volt. A Budapest Szíve program változtatta meg ezt az eklektikus városképet. Korábban, mielőtt engedélyt adtak egy új üzlethelyiség nyitására, akkor annyi volt a városvezetés részéről az elvárás, hogy az utcai front előtti járda felújításához kötötték az engedély megadását.

Száz méterenként más-más volt a burkolat, ugyanis egy-egy ház, porta felújításához hozzátartozott az előtte levő járdarész is. A Budapest Szíve programmal érték el az egységesítést. Egyébként fantasztikus az ötödik kerület az összes kis utcájával, terével, épületeivel.

Bízom a hozzád hasonló aktív, érdeklődő fiatalokban, és szerintem ezzel nem vagyok egyedül, hiszen tiétek a jövő.

Mindehhez valamelyik építészkaron keresztül vezet elsősorban az út, hacsak nem valamelyik gerillamozgalomhoz csatlakoznál, vagy éppen alapítanál egy újat, mert ezeknek is megvan a létjogosultsága. Ha építészként indulnál, akkor viszont nagyon fontos a rajzolás.

Visnyai Zoltán: Imádok rajzolni.

Beleznay Éva: Remek, akkor műveld folyamatosan! De ha olyan kortársad is akad, akinek a rajzolás iránti affinitása kevésbé markáns, akkor nekik ajánlani tudom, hogy még egy irány van, ami inkább az urbanizmus szociológiai oldalával foglalkozik. Az ELTE Társadalomtudományi Karán egy olyan csapat szorgoskodik, akik a városoknak inkább a belső életével és kevésbé a fizikai környezetével foglalkoznak. Az is egy nagyon érdekes szellemi műhely. Komoly dolgokat csinálnak.

Fontos, hogy a személyiségednek megfelelő utat válassz. Ha inkább gerillatípusúnak érzed magad, aki folyton megváltoztatná a meglévő kereteket, akkor a civil szervezetek felé érdemes nyitnod.

Ha inkább a tudományos műhelymunka vonz és nem a közösségi erő, akkor a kutatás felé is orientálódhatsz. Akkor mielőbb kapcsolódj be a tudományos diákköri munkába.

Minél hamarabb, annál jobb, így más szemlélettel is felvérteződsz. Nálunk még most is inkább a lexikális tudásra épülő előremenetelt díjazzák, míg számos kiváló külföldi egyetemen a kreatív gondolkozásra fektetik a hangsúlyt. Érdemes a kettőt ötvözni.

Emellett egy kicsit távoli, de a harmadik világ is rendkívül érdekes téma. Hiszen a legújabb szakmai előjelzések alapján

ahol az urbanizáció hihetetlen gyorsasággal tör utat magának. Ott, helyben kell kezelni ezeket a problémákat.

Éva emellett még azt is ajánlotta a fiatalembernek, hogy kövesse a diákoknak kiírt pályázatokat, és nem csak a rajzpályázatokra, hanem a komplex, kreatív, városi életmódot javító kiírásokra is felhívta a figyelmét. Ki tudja, pár évtized múlva akár az általa tervezett városnegyedben már Zoltán adhat tanácsokat egy érdeklődő, fiatal urbanista-palántának? Persze végül lehet, hogy egész más dolgokkal fog foglalkozni, de szerencsére vannak ilyen céltudatos, érdeklődő fiatalok, hajrá!