Index Vakbarát Hírportál

A város legmókásabb hóeltakarítása - FRISSÍTVE!

2016.01.09. 11:54

Volt ugye egy felhívásunk, hogy küldjetek fotókat olyan hófoltokról, amelyek kirajzolják, hol vannak fölöslegesen leaszfaltozva az utcák. Olyasmiket vártam, mint amilyeneket a This Old City blog mutatott be, ehelyett valami tragikomikusan zseniális megoldásról kaptam képet Krisztinavárosból, a Krisztina sétányról.

Kedves olvasónk már a levél tárgyában összefoglalta jóindulatúan összefoglalta a lényeget:

A szándék a fontos...

Merthogy ott gyönyörűen, nyílegyenesen, megfelelő szélességben letakarították a havat a fűről, miközben mellette a hó alatt ott lapul a járda (a pad mellett), amit meg kellett volna tisztítani.

Valami biztos elállítódott a közterületesek sapkájába épített GPS-ben, vagy nem tudom. Már-már művészi installáció! Nem tudom, megvan-e még, aki szeretné látni a műalkotást, szerintem siessen a Krisztina sétányra.

FRISSÍTVE: Nos mint többen is megírtátok, nagy valószínűséggel nem téves eltakarításról van szó, hanem egy csatornáról, vagy akár magáról a föld alatt futó Ördögárokról. (Bár nekem gyanúsan széles és szabályos, de az ott élőknek hiszek. Egy kicsit elszomorító, mert ezek szerint nem rossz helyen takarítottak, hanem nem takarítottak - pedig a szándék a fontos ugye.



Rovatok