Index Vakbarát Hírportál

Tényleg illegális P+R parkoló a Gellérthegy?

2016.01.28. 08:26

Legalábbis egy olvasónk szerint a vidékről autóval ingázók közül nem kevesen szórják tele a hegynek azt a részét, ahol nem fizetős a parkolás.

Az illetékes, XI. kerületi önkormányzatnál is rákérdeztünk, egyelőre nem kaptunk választ  (a Gellérthegy részben az I.-höz is tartozik, de ott nincs ilyen gond)

Évek óta problémát jelent a Fővárosnak az M1-M7-es autópályán beáramló agglomerációs autós forgalom és az ezzel járó parkolási gondok. Az erre a célra “feltalált” P+R parkolók megjelenése azonban nem hozott (teljes) megoldást a problémára.

Köztudott, hogy a belváros minden utcája fizetős, hogy ez a terület folyamatosan nő és így az autósok egyre kijjebb szorulnak. Erre válaszul a III. és XI. kerület fizetőövezeteket vezetett be, megvédendő a helyi lakosok érdekét, egészségét.

A XI. kerület részéről tett részleges intézkedések következtében, jelenleg

a Gellérthegyet árasztják el az ingázók parkoló autói,
 

mindez jelentős környezeti és egészségügyi terhelést jelent az itt lakók számára.

Mi is a probléma?

A M1-M7 közös bevezető szakaszán az autósok megérkeznek a városba és a lehető legbelsőbb, nem fizetős, jó tömegközlekedéssel rendelkező pontig kívánnak eljutni.

Ez jelen esetben a Gellért-hegy. Az XI. kerületi önkormányzat megpróbálta a parkolás korlátozását, de csak fél sikerrel.

A hegyre vezető utak alját tette fizetőssé, viszont vannak olyan útszakaszok amelyek egy kereszteződés után hirtelen ingyenessé válnak.

 Ilyen például a Ménesi út és a Kelenhegyi lépcső, ezek 5 perc gyalogtávolságra vannak a Móricz Zsigmond körtértől, tehát ideálisak az agglomerációból érkezőknek. Vannak, akik később érkeznek, ők a Kelenhegyi út, Minerva utca egyes szakaszaira “kényszerülnek”. Egy rövid egészségügyi sétával innen a Gellért tér érhető el.

Értékelendő az önkormányzat igyekezete, hogy az autósok egészségével így törődik, viszont az itt élőkkel mintha nem foglalkozna.

A jarokelo.hu-n a tárgyban történt 2013-as bejelentésre az önkormányzat egy cinikus választ adott, amelyben egy 2010-es önkormányzati rendeletre hivatkozik ( 26/2010. /IX.21./XI..ÖK), ami eleve fizetőssé teszi az említett területeket.

A rendelet 2. számú melléklete tartalmazza a részletes terület felsorolást, amiben szintén akad anomália, hogy például egy-egy útszakasz hirtelen 3 díjtételről 5-re vált, de ez legyen a legkisebb probléma. A válaszában Büki László városgazdálkodási igazgató, pénzhiányra hivatkozik. Ez a pénzhiány tart idestova hat éve.

Miért hibás ez a gondolkodásmód?

Az önkormányzat láthatóan csak ott üzemeltet parkolási övezetet, ahol a díjbevétel kellő profitot termel. Evvel elismerve, hogy a parkolási zónákat nem közlekedésszervezési célokra használja, hanem primer bevételi forrásként tekint rájuk.

Miközben látványos bejelentéseket tesz a kerület megújuló egészségügyi létesítményeivel kapcsolatban, a parkolással és a megnövekedett átmenő forgalommal összefüggő környezeti és egészségügyi hatások megelőzése szemlátomást elkerüli a figyelmét.

Naponta több száz autó köröz, tolat, pöfög, dudál és igyekszik egész napra ingyenes parkolóhelyet keresni magának. A környéken amúgy a belvárossal ellentétben igen korlátozott, mondhatni nincs fizető parkoló, így a megnövekedett forgalom-, zaj- és légszennyezésnek jelenleg nincs igazán alternatívája. Vagyis a “takarékos” autós vagy parkol a város szélén a P+R-ben vagy körbepöfögi a Gellérthegyet.

A Gellérthegy nemcsak a gellérhegyieké. Nyilván az itt élők nagyobb mértékben szembesülnek ennek előnyeivel és hátrányaival, ugyanakkor a Gellérthegy világörökségi helyszín is, a város egyik legkedveltebb szabadidős célpontja a város más kerületeiben lakó emberek, a turisták és a vidékiek számára egyaránt.

Egy különleges természeti és tájképi adottságokkal rendelkező óriási zöld park a város szívében, ami az önkormányzat hanyagsága révén jelenleg Budapest egyik legnagyobb zöldövezeti P+R parkolójává vált.

Jelen összefoglalóval a problémára szeretnénk felhívni a figyelmet és a megoldásra ösztönözni az arra hivatottakat.

Ha befut az önkormányzat válasza természetesen jelentkezünk a folytatással.

Biztos hogy arra a legjobb a Gellérthegy, hogy egy hatalmas P+R parkolóként üzemeljen?

Közzétette: Urbanista – 2016. január 27.


Rovatok