Index Vakbarát Hírportál

Kiposztoltuk és egyből eltávolították a parkolókat lenyúló táblát

2016.02.19. 12:19

Szerencsére ismét bebizonyosodott, hogy azért van értelme posztolni. Bernát keresztnevű olvasónk hívta fel arra a figyelmet, hogy egy ferencvárosi utcában (konkrétan a Tompa utca Ferenc körútból nyíló felénél) elég aljas módon vezettek be máról-holnapra egy parkolási tilalmat az utca elejére.

Ráadásul egy parkolási övezetben, ahol a táblák kavalkádjában nem túl egyszerű kiismerni magukat az autósoknak. Úgy tűnt, hogy bírságolási pénzlehúzás a fő oka ennek a bizarr forgalmirend-változásnak.

Alighogy kiposztoltuk a történetet, olvasónk ismét jelentkezett és örömmel újságolta, hogy siráma meghallgatásra talált, eltörölték a bosszantó tilalmat:

Örömmel olvastam a cikket, meglepett mennyien kommentelték és osztották meg. Érthető, hogy az ilyen helyzetek sokakat bántanak, de az is látszik, hogy néhány ember úgy irkál, hogy nem is érti miről van szó.

Köszönöm hogy helyet adtatok ennek a kicsi, de az érintetteknek számára fontos ügynek.

Úgy tűnik hogy

a Valakik, akik ezeket a táblákat kihelyezik, olvasták a cikket, és  – meglepetés – értelmesen javították a hibát röviddel a megjelenés után.

A csatolt képen látszik, hogy átrendezték a táblákat. Ez szerintem így logikusabb elrendezés, és ami a legfontosabb a teljesen értelmetlen 10 méteres megállni tilos részt a parkolóban megszüntették.

Helyette a táblát előre hozták és 4 méteresre rövidült a tilalmi övezet, a parkoló rész előtt. Ott megállni valóban helytelen, értelmes ember eddig se állt oda.

Egy megjegyzés a témához, hogy a megállni tilos tábla kihelyezés nyilván nem áruszállítás céljából történt, a mások által is említett okok miatt.

Ettől a helytől kb. 30 méterre a következő sarok előtt van egy várakozni tilos tábla pontosan árurakodás céljából a környező boltok kedvéért, szabályosan és normálisan kihelyezve. Ez a tábla is látszik a képen hátrébb, a negyedik lámpaoszloppal egy vonalban.

 A váratlan változás egyben Városjáró törzsolvasónknak a korábbi cikkhez írt alábbi kommentjére is frappáns választ adott:

egy méterpontos sárga csík elférhetne persze, de attól még elég egyszerű a mátrix. van 10 méter, ahol nem lehet megállni, utána meg már lehet. pont. mit nem ért ezen a twistelt poszt toló, meg az a másik hülye, aki ebből címlapos cikket firkál????

Köszönet az intézkedő illetékeseknek, ha pedig a bejegyzésünknek még sincs semmi köze a módosításhoz, hát akkor a sorsnak.



Rovatok