Index Vakbarát Hírportál

9 négyzetméteres lakás a Ferenc körúton és más apróságok

2016.09.01. 11:15

Budapest tele van kisebbnél kisebb lakásokkal, amik rendszeresen fel-fel bukkannak az ingatlanpiacon, aztán – a viszonylag magas négyzetméteráruk ellenére – általában villámgyorsan el is kelnek. Ezt a többiekhez képest nevetségesen olcsó, piros-fekete csöppséget a Garay téren például olyan gyorsan elkapkodták, hogy mielőtt kiposztoltam volna, már ki is írták rá, hogy elkelt. Szerencsére Zsuzsi nem csak egy, hanem egyből három hirdetést is küldött, úgyhogy a másik kettőt gyorsan bemutatom, mielőtt eltűnnének.

9 négyzetméteres a Ferenc körúton, 8,5 millió

Oké, vannak kisebbek is, de azért a tíz négyzetméter alatti lakásokra csak felkapja az ember a fejét. Ami egészen vicces, hogy 5 méteres a belmagassága, szóval magasabb, mint amilyen széles. Ezt legalább ki is használta a tulaj és van benne egy állógaléria, szóval olyan mintha vehetnél egy (a fotók alapján nagyjából) két méter széles, belső kétszintes lakást. A ház állítólag jól néz ki, és mintha valami előkertszerű izé is tartozna hozzá.

15 négyzetméteres a Nagymező utcában, 16,9 M

A millió forint feletti négyzetméterár elég húzós, még itt a pesti Broadwayn is, és még akkor is, ha maradnak benne a bútorok is. Na jó, azért láttunk ennél már drágább 15 négyzetméteres lakást is Pesten. Szoba persze ebben is csak egy van, viszont elfér mellette három másik helyiség. Ami miatt érdekes, az nem is annyira a mérete, hanem, hogy normálisan van berendezve, ráadásul tök jól fotózták. Úgy látszik, ilyen kicsi ingatlanokról is lehet rendes képeket készíteni (még akkor is, ha a 9 fotóból három a házról van, egy meg a környékről). Jól néz ki, na.

Ha még kisebb, vagy valami más miatt különleges lakás hirdetésébe botlassz, küld el nekünk. Ha pedig még több érdekes pesti lakásról olvasnál,  kövesd az Urbanistát a Facebookon!



Rovatok