Vannak a nagy 19. századi költők, akikhez kapásból tudunk egy verset párosítani. Arany? Toldi. Petőfi? János vitéz. Vörösmarty? Szózat. Aztán vannak az olyanok, mint mondjuk Kisfaludy, akinek a nevét mindenki ismeri, de művét alig valaki. Pedig kettő is volt belőle. Mármint nem műből, hanem Kisfaludyból: a Károly, meg a Sándor.

Hasonló a helyzet a nagy 19. századi építészekkel. Steindl? Országház. Schulek? Halászbástya. Ybl? Operaház. Aztán vannak az olyanok, mint mondjuk Hild. A nevét mindenki ismeri, de művét alig valaki. Pedig kettő is volt belőle. Mármint nem műből, hanem Hildből: a János, meg a József.

Minket most az utóbbi érdekel.

Hild József korának egyik legfontosabb építésze volt Magyarországon, aki több városunk – mindenek előtt a korabeli Pest – arculatát is meghatározta. Csak épp elég pechesek az épületei, többségük ma már sajnos nincs meg. A legjelentősebb fennmaradottak pedig vagy mások munkáinak befejezései (esztergomi bazilika, Deák téri evangélikus templom), vagy olyanok, amit más fejezett be (budapesti Szent István Bazilika). Persze azért akadnak ma is klassz épületei Egertől Budáig.

Az egyiket épp most újították fel, mi meg elmentünk és megnéztük az átadás előtt. Ez a Hild-villa a Budakeszi úton.

Az építész saját házikója

A ház nem csak a tervezője miatt viseli e nevet, hanem mert Hild József saját magának építtette. Hasonló fazonú klasszicista villa több is van a környéken a 19. század közepéről (nem is olyan rég összeszedtünk párat az ingatlanpiacról), de alighanem ez az egyik legszebb mind közül. Amikor 1844-ben elkészült, pompás kilátás nyílt belőle a városra. Az házból elénk táruló látvány, na meg hogy miként mutat egy épület a tájban, elengedhetetlen eleme volt a klasszicista tervezésnek, miként azt a Nemzeti Múzeum esetében is láthattuk. Voltak ugyan már más nyaralók is a környéken (alatta egyből ott a gyönyörű Ybl-villa), de jóval kevesebben. Az arányos épületekhez arányos telkek tartoztak. 

Pedig ház eredetileg jóval szerényebb méretű volt. Adva volt egy igazi klasszicista főhomlokzat: lépcsősor, timpanon, portikusz oszlopsorral. Ha egyszerűen szeretnénk összefoglalni valakinek, milyen is a klasszicista építészet, a legegyszerűbb azt mondanunk, hogy olyan mint egy régi múzeum. Vagy mint a Hild-villa.

Belépve egy tágas helyiség fogadta látogatót, s innen két szoba nyílt. Ezen kívül... nos ezen kívül nem volt semmi, a pincét leszámítva.

A mai, tekintélyesebb mérete több hullámban alakult ki. Először nem sokkal Hild halála után bővítették egy akkoriban jó nevűnek számító építész, Pucher József tervei szerint. A két szárnyacskához egy-egy szobát csaptak jobbról is, balról is, akkor tűntek el az oszlopos oldaltornácok.

Aztán hátrafelé növelték a méretét több hullámban, bővítgették innen is, onnan is. A második világháború után lakásokat alakítottak ki benne, aztán egy alapítványhoz került, s végül hosszú huzavona végén maradt az államnál. Kész csoda, hogy nem darabolták fel a telket (ahogy tették azt a már linkelt válogatásban szereplő Szigligeti-villával), és hogy közkézen maradt az épület.

2013-ban a Magyar Művészeti Akadémia kapta meg, hogy ott kutatóintézetet alakítson ki. Hogy szükség van-e ilyen kutatóintézetre, meg egyáltalán az akadémiára, arról megoszlanak a vélemények, de minket ezen a blogon most maga a ház érdekel. Az pedig mindenképpen jól járt az új gazdával.

Mennyire feltűnő a jó hozzáépítés?

A rekonstrukcióval a cél az épület szépségének visszaállítása volt. Nem az eredeti szépségének visszaállítása, mert az elég nehéz feladat lett volna, mivel nem ismerjük száz százalékosan, milyen is volt hajdanán. Ráadásul nem is lett volna logikus visszabontani az épületet nagyjából a felére, és olyan homlokzatokat felhúzni oldalt, amelyek néhány évtizeddel megépülésük után, úgy 130 évvel ezelőtt eltűntek. A tervező, Kokas László úgy döntött, a Pucher-féle toldásokat megtartja, a jóval később épült, gyengébb színvonalú hátsó traktus eltünteti. Ezzel alighanem mindenki egyetért.

Hogy pontosan mit és hol bontottak el, az legjobban ezen a videón látszik:

Viszont bizonyára komoly vitákat vált majd ki az elbontott rész helyére emelt új szárny – ami az épület mérete miatt tulajdonképpen egyetlen alápincézet helyiséget jelent.

Egyrészt nem akart semmiképpen sem egy klasszicizáló, Hildet szolgaian utánzó, hamis részt, de egy élesen elütő, stílusidegen toldással sem akarta megzavarni az épület harmóniáját. Így született meg az az új szárny, mely hatalmas ablakaival inkább kortárs megoldás, de a párkányzattal, a tető hajlásszögével, anyag- és színhasználatával ugyanakkor hozzásimul a villához.

Nekem speciel jobban tetszik mondjuk a közelben egy másik klasszicista ház, az Óra-villa helyreállítása, ahol bátrabban, de mégis alázattal nyúltak az épülethez, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy ott más volt a feladat és a kiindulóhelyzet is (az utakkal brutálisan szétszabdalt telek miatt újra kellett fogalmazni a homlokzatokat).

Mint Kokas László elmondta, a végleges tervek az örökségvédelem előírásai szerint formálódtak ilyenné, de valójában ott sincs egységes vélemény arról, hogy mi a követendő irány. Voltak, akik egy egységes Hild-stílusú villát képzeltek el, ahol gyakorlatilag megkülönböztethetetlenek az egyes korok, míg mások élesebben választották volna el a legújabb hozzáépítést. 

Az mindenképpen a jelenlegi, harmonikus megoldás mellett szól, hogy a ma ismert, egységesnek tűnő ház több ütemben alakult ki, az egyes hozzáépítéseket évtizedek választják el - miért pont a legutóbbit kellene élesen elválasztani?

Amiben Hild csalódást okozott

A belső terekben a korabeli felosztást igyekeztek visszahozni, de a toldást is a korra jellemző elrendezéshez igazították, például ahogy a tengelyekre fűzött ajtók során végigsétálhatunk. Az alagsorba kerültek a mellékhelyiségek és a gépészet (mellettük azért persze ott is elfért néhány más helyiség). A fűtést sikerült láthatatlanul megoldani, minden a padlóba és a mennyezetbe került. A telken földhőszivattyúk nyúlnak le 95 méterre, az öntözést esővízgyűjtőkből látják el, és a falakat (melyeket injektálással szigeteltek) körbedrénezték, hogy fel ne ázzanak.

Erre amúgy különösen nagy szükség volt. Kokas László a munka során végigkutatta a falakat, és a legnagyobb megdöbbenéssel tapasztalta, hogy bár építészetileg, arányaiban tökéletes alkotás Hild Józsefé, de a gyakorlatban egészen silány minőségben kivitelezték azt. Gyakorlatilag nincs alapozása, a falakat pedig nem éppen pedáns sorokba rakott téglák alkotják. Aki lesétál az épület pincéjébe az maga is meggyőződhet róla, mert egy tanúfalat meghagytak a föld alatt.

A belsőépítészeti kialakítás, de még a bútorok választása is a Kokas Műterem munkája. Egyedül az előcsarnokban igyekezett többé-kevésbé tiszta klasszicista stílusra, ami teljesen érthető: ahogy felmegy az ember a lépcsősoron és elhalad a reprezentatív oszlopcsarnok alatt, tényleg jó, ha nem egyből egy irodába esik be. Persze itt kutató- és munkahelyről, nem nyaralóról van szó, tehát nem lehet tele kanapékkal az egész ház. Arra azonban ügyeltek, hogy ha nem is egy az egyben, de hangulatában visszanyúljanak az eredetihez. Megjelennek klasszicista motívumok, de van ahol csak az anyaghasználat idézi meg a stílust (például a kor kedvelt faanyaga, a cseresznye), a bútorok dizájnja már mai, és a funkcióknak leginkább megfelelő.

A külső színhasználatban is megpróbáltak az eredetihez visszanyúlni, de a kutatások során négy különböző szín bukkant elő. Ez a kicsit visszafogottabb árnyalat mindenesetre jobban áll a háznak, mint a korábbi élénksárga, ami kedvelt színe volt néhány évtizede a hazai műemlékeseknek. 

Bár a kilátást már soha nem kaphatja vissza a villa, azért a parkot némiképp helyrehozták körülötte. Megtisztították a területet a felnőtt gyomfáktól, és az erózióval gyakorlatilag az épületig mosott föld alól is kiszabadították a villát. A Budakeszi útra pedig visszaültették a korábban csak papíron létező gesztenyefasort. Hogy hogyan és miként lehet majd látogatni a házat, azt nem tudom, de aki teheti, mindenképpen tegye meg.