Index Vakbarát Hírportál

100 millióért árulják Klapka Vámház körúti lakását

2017.01.05. 15:00

Tegnap, néhány nappal 88. születésnapja után meghalt Klapka György üzletember és koreográfus, akit az ország leginkább Vámház körút 9. szám alatti zálogháza (s annak reklámja) miatt ismert. Azt azonban kevesen tudták, hogy a bolt felett egy lakása is volt.

Nagyon szeretem ezt a régi, középkorig visszanyúló városi hagyományt, hogy a mester vagy tulajdonos a műhelye, illetve az üzlete felett lakik. Egész máshogy viszonyul az ember a bolt vendégeihez, szomszédaihoz, zajához, környezetéhez, ha az egyben az otthona is. Na de kanyarodjunk vissza Klapkához!

Egy olvasónk hívta fel a figyelmet, hogy a szóban forgó Vámház körúti lakást árulják, mégpedig 100 millió forintért.

A hirdetés egyáltalán nem új. A Blikk már év elején kiszúrta, meg is kérdezte a vállalkozót, hogy miért válik meg régi otthonától, aki azt felelte: 

"Hetente kétszer járok föl masszíroztatni ebbe a lakásba, de egyébként már nem használja senki. Korábban a Németországban élő lányom és fiam itt lakott az unokákkal, ha hazalátogattak, de már ők is a Normafa utcai házamba jönnek szívesebben. Különben a hegyen is van még másik két lakásom, minek tartsam ezt fönn?"

A tervek szerint kutyatemetőbe és kutyakrematóriumba fektette volna a befolyt összeget, de erre már nem került sor. Bár napilapnak egy ingatlanszakértő azt nyilatkozta, hogy reális ár a 100 millió (amúgy szerintem sem elrugaszkodott egy 183 négyzetméteres, kiskörúti lakásért), a hirdetés még mindig aktív. Tehát nem sikerült eladni.

Akit érdekel, milyen volt a milliárdos vállalkozó otthona itt végignézegetheti a galériát. Kifejezetten jól néznek ki a boltozatos mennyezetek, a tágas szobák, na meg a télikert.

Még több izgalmas eladó lakásról olvasnál? Kövesd az Urbanistát a Facebookon!



Rovatok