Tavaly nyáron három gyerekkönyvet ajánlottam a szünetre az Urbanistán, és gondoltam idén sem ártana valami tippet adni a szülőknek, mivel üssük el az időt a hosszú és unalmas vonatozás/autózás közben, vagy épp az esős napokon. Viszont idén nem nagyon halmoztak el a kiadók gyerekkönyvekkel (ha csak Búzás Aliz albumát nem vesszük annak, de hát miért is vennénk).

Az egyetlen, ami így a nyárelőn eljutott hozzám a témában, Bartos Erika Brúnó Budapesten című kiadványa. Vagyis kiadványsorozata. Vagyis kiadványsorozatának ajánlója - merthogy kézbe még nem vehettem. Viszont így is elég érdekes.

Bartos Erika elég megosztó. Kisgyerekes szülőként az ember éppúgy táborokhoz csatlakozik, mint általános iskolás korában: Fradi vagy Újpest, rock vagy diszkó mintájára alakul például az Alma zenekar vagy Kolompos együttes felosztás is. Én speciel kemény Kolompos- és Berg Judit-párti vagyok, ami nem jelenti azt, hogy ne lett volna meg otthon a kötelező Szülinapom, meg pár Bogyó és Babóca, illetve Anna, Peti és Gergő, mint minden rendes háztartásban.

Ez utóbbiban volt pár épület- és városrajz, amire felkaptam a fejem: a Galéria, az Erzsébet híd meg egy pesti bérház rémlik, de javítsatok ki, ha rosszul emlékszem. Aztán egy Fugában rendezett kiállítás kapcsán esett le, hogy ő tulajdonképpen építész, és egyáltalán nem véletlenül rajzol házakat. Ennek ellenére egészen a közelmúltig (egy rövid pécsi kalandot, a Hoppla meséit leszámítva) nem nagyon készített kifejezetten ilyen témájú könyveket.

Aztán tavaly beindult: megjelent a Budapest titkai és a Budapest rajzban (ez utóbbi ráadásul angolul is). Ezek annyira nem mesekönyvek, hogy az elsőben zömmel fotók szerepelnek.

Na és idén megszületett a fúzió: az ismert és kevésbé ismert épületek bemutatása mesével keresztezve. Ha az írónő nem szakított régi énjével, akkor biztos nem lesznek benne óriási konfliktusok, meg mesés elemek: én olyan történetekre számítok, amelyek bármelyikünkkel, illetve bármelyikünk gyerekével megeshetnek.  Hogy pontosan milyen is a Brúnó Budapesten sztorija, azt nem tudom, de ahogy mondani szokták, egy mesekönyvben nem is a történet a fontos. 

Hanem a rajzok, azok pedig nagyon ígéretesek. Mindig is szerettem a keresztmetszeteket, egy mesekönyvben pedig ezek kifejezetten jól mutatnak. Főleg, ha olyan témákról van szó, mint a kettévágott Várhegy vagy a Sikló. A mesébe oltott várostörténeti információk egyáltalán nem felületesek, van, ami nekem is új volt: például a Mátyás templom harangjait (melyről már az Urbanistán is szó esett) nem csak felsorolja, hanem a pontos elhelyezkedésüket is bemutatja.

Mindez az első kötetben, a Buda tornyaiban szerepel, de a tervek szerint hatrészes lesz a Brúnó-sorozat, szóval szó esik majd a Belvárosról éppúgy mint a Dunáról, meg a hegyekről.

Az ilyen mesekönyveknek általában két nagy erénye van. Az egyik, hogy a szülő maga is tanulhat belőle, a másik, hogy - függetlenül attól, mennyire tetszik maga a története - remek beindítói lehetnek egy-egy beszélgetésnek, amikor továbbadhatjuk személyes élményeinket. Meg persze megígérhetjük, hogy igen, egyszer mi is elmegyünk oda - majd ha hazajöttünk a nyaralásból, vagy ha megint jó idő lesz.

A könyvről a szerző oldalán találtok több információt, egy másik werkfilmet pedig itt nézhettek meg a készítéséről. Ez meg itt egy jópofa ajánlóvideó, amelyben megelevenednek a könyv rajzai.

Na és persze, aki még többet olvasna Budapestről, az kövesse az Urbanistát a Facebookon!