Budapest utolsó nagy lakótelepe sok mindenben különbözik a korábbiaktól. Az építészek, Heinrich Ferenc és Füzesséry Zoltán már jobban szabadjára engedhették a fantáziájukat, mint elődeik. Lettek különböző méretű, formájú és elrendezésű épületek, na persze azért a házgyári vasbeton panelekből nem engedtek a megrendelők. Ezzel együtt is izgalmas dolgok születtek: sorházak, sétányok, belső udvarok. A korábbi panel lakótelepeken elképzelhetetlen lett volna, ami itt történt: fakorlátot kaptak az erkélyek, cseréptetőt a házak, az épületeket nem csak szétszórták, vagy katonás rendbe tehették, hanem akár kanyaroghattak is az utcák. Joggal érdemelték ki érte az Ybl-díjat.

A nagy kóskárolykodásban odáig mentek, hogy épült egy különös kapu is, mintha csak a Wekerletelep közepén járnánk. Mint időközben megtudtam, Fekete Antal, Ybl-díjas építész tervezte pályakezdő, lakóterves korában. Két panelházat köt össze és valódi funkciója nincs, csak egyszerűen jól néz ki: még emberibbé teszi a környezetet. Viszont mára az állaga erősen megromlott, úgyhogy nagy kérdés, mi legyen vele. Három opció merül fel.

1. Bontsák le, hiszen nem védett, a felújítása pedig komoly költséget igényel.
2. Bontsák le és helyettesítsék valami olcsóbb, de egyszerűbb szerkezettel. Hiszen jelen formájában felesleges luxus, de mégis hozzáad a környezetéhez.
3. Újítsák fel, hiszen ez az épület így teljes. Ha lebontanák, éppen olyan hiányzó része lenne a kompozíciónak, mint az elveszett belvárosi kupolák.

Én hajlok a harmadik pontra: ha jut rá forrás, újítsák fel, állítsák helyre. Az egész háztömb szempontjából kiemelt helyen van, képletesen is a kapuja a telep egy részének. 

A 80-as évek posztmodern építészetét ráadásul egyelőre elég mostohán kezelik idehaza, igazi örömünnep volt, mikor sikerült megmenteni a teherelosztó központot a Várban. (Az Egyesült Királyságban amúgy épp tavaly vontak védelem alá egy 1992-ben épült házat, pedig náluk aztán van műemlék szép számmal.)

Hogy önmagában mekkora építészeti értéke van egy ilyen kapunak, az jó kérdés. Az biztos, hogy a káposztásmegyeri lakótelep igazi kuriózum a magyar építészetben, és nem csak épületek szintjén képvisel értéket, de városképileg is nagyon izgalmas kísérlet volt. 

Ráadásul a 80-as és a 90-es években, szinte a semmiből kinőtt új városrésznek szerintem nagyon fontos minden emlék, ami rövidke történelméhez kapcsolódik. Ha most nem őrzik meg azt az egy-két dolgot, amijük van, később nem lesz mit megőrizniük.

Érdekel a budapesti épületek sorsa? Kövesd az Urbanistát a Facebookon!