Gyönyörű, mint egy templom, pedig csak egy megálló

Bejártuk a hétvégén megnyíló, felújított zugligeti Lóvasút-állomást

További Urbanista cikkek

Az Urbanista közel egy évtizedes történetében elég sok jobb sorsra érdemes házat mutattunk be. Ezek többsége még ma is várja jobb sorsát, vagy rosszabb esetben azóta el is tűntek, szóval nagyon jó érzés olyan kivételekről beszámolni, mint amilyen a lóvasút-végállomás a Zugligeti úton. Évekkel ezelőtt még reménytelenül lepusztult állapotban próbáltak új gazdát keresni neki egy ingatlanhirdetésben, tegnap viszont az elsők között járhattuk be a csodálatosan megújult épületet. Nézzétek meg velünk, milyen klassz lett!

Zugliget elég népszerű kirándulóhely volt már az 1800-as évek elejétől kezdve, nem véletlenül épült ide a legendás Fácán Nagyvendéglő. Viszont feljutni csak nagy nehezen lehetett a meredek hegyoldalon, így már nagyon korán elkezdték tervezgetni az idevezető vaspályát. Ahogy az lenni szokott, el kellett telnie pár évtizednek, míg a tervezgetésből lett is valami, na de 1868-ban tényleg megindult a lóvasút, amely a Lánchíd budai hídfőjétől hozta fel a látogatókat. Az évek alatt persze rengeteget fejlődött a közlekedés, a hálózat szép lassan benőtte egész Budapestet, a lovakat meg közben elektromos meghajtásra cserélték: 1896-tól már Zugligetbe is villamos járt fel. (Akit bővebben érdekel a zugligeti közlekedés és a lóvasutak története, annak érdemes elolvasnia az Örökségfigyelő erről szól cikkét, vagy ami még jobb, megnéznie a Lóvasút szerdán nyíló helytörténeti kiállítását.)

Történt azonban a villamosítás előtt még egy elég fontos fejlesztés a vonalon: a Budapesti Közúti Vaspálya Társaság (BKVT) 1886-ra a korábbi kis, favázas végállomás helyére megépítette azt az épületet, amiről most szó lesz.

A Kauser József tervezte gyönyörű épület tulajdonképpen két pavilonból állt: az egyikben posta, távírda és a "dohánytőzsde" (vagyis trafik), a másikban a kocsivezetői laktanya, az állomásfőnöki lakószoba és egy iroda volt. A kettő közötti nyitott csarnok volt a tulajdonképpeni váró: az oszlopokon nyugvó díszes tető alatt 500 ember is elfért. (Fotó: Bődey János / Index)

Az épület a kor és a környék divatos nyaraló- és fürdőépület-stílusát követte, az úgy nevezett a svájci vagy alpesi stílusú tetődíszítéssel. Szóval igazi mézeskalács házikó. (Fotó: Bődey János / Index)

A lóvasút, majd később a villamos az egyik oldalon lerakta utasait, megkerülte az épületet és a másik oldalon lehetett beszállni a kocsikba. A lejtős terep nem csak a tervezőnek jelenthetett kihívást, de 1900-ban egy komoly tragédiához is vezetett. Az utasok véletlenül kiengedték a várakozó szerelvény fékjét, és az elszabadulva egészen a Virányosi útig gurult, ahol kisiklott és felborult. A hetven utas közül négy életét vesztette, kilencen súlyos sérüléssel kerültek a Szent János Kórházba. Budapest rendőrfőkapitánya egyből a teljes villamosközlekedés betiltását (!) követelte, de szerencsére végül csak a szabályokat szigorították meg. (Fotó: Bődey János / Index)

A századfordulón a villamoshálózat továbbfejlődött, meghosszabbították ezt a vonalat is: a végállomásból egyszerű megállóhely lett. Nem volt már szükség a több száz fős várócsarnokra. Oldalait felfalazták a 30-as években, és az épületet kétszintes társasházzá alakították. A közlekedési vállalat dolgozói kaptak benne lakást. (Fotó: Bődey János / Index)

A villamos megszűnésével, majd a rendszerváltással rohamosan romlásnak indult az épület állaga. Bár még a 2000-es években is lakták, a falai már szét voltak firkálva, az ablakainak jelentős része törött volt, a fémelemek többségét ellopták. A kerületi önkormányzat éveken át eredménytelenül hirdette eladásra a házat, nem volt jelentkező, aki a szigorú műemléki előírásoknak megfelelően helyreállította volna. Jobb híján úgy döntöttek, maguk veszik kézbe az ügyet és részint saját, részint állami forrásból, részint az EGT támogatásával felújítják az épületet, és új funkciót találnak neki. (Fotó: Bődey János / Index)

A Zoboki Gábor vezette műemléki helyreállítás legfontosabb eleme volt, hogy ismét felszabadították a várócsarnokot. Az utólagosan belegyömöszölt falakat elbontották, és a dolgozói lakások helyén ismét megnyílt a tér.A korábban nyitott csarnokot két oldalról üvegfallal tették védetté, a világosságot egy tetőablaksorral fokozták. A hasznos négyzetméterek száma ezzel persze drasztikusan visszaesett, de ezt több módon is kompenzálták. A csarnok két végére például egy-egy "karzat" került, amitől még inkább templomi hangulata lett a térnek. Tökéletes megoldások: élesen elkülönülnek a korabeli épületrészektől, de az anyaghasználatuknak köszönhetően azok sem fognak a szívükhöz kapni, akik szerint a kortárs megoldásokkal csak megerőszakolják a szép régi házakat.A csarnokban kap majd helyet a helytörténeti kiállítás, de az viszonylag gyorsan átalakítható rendezvényteremmé is. A tervek szerint itt hamarosan koncertek, előadások lesznek a MOM Kulturális Központ szervezésében.

A ZDA – Zoboki Építésziroda építészei, Zoboki Gábor, Reppert Béla és Dobrányi Ákos vezette műemléki helyreállítás legfontosabb eleme volt, hogy ismét felszabadították a várócsarnokot. Az utólagosan belegyömöszölt falakat elbontották, és a dolgozói lakások helyén újra megnyílt a tér.

A korábban nyitott csarnokot két oldalról üvegfallal tették védetté, a világosságot egy tetőablaksorral fokozták. A hasznos négyzetméterek száma ezzel persze drasztikusan visszaesett, de ezt több módon is kompenzálták.

A csarnok két végére például egy-egy "karzat" került, amitől még inkább templomi hangulata lett a térnek. Tökéletes megoldások: élesen elkülönülnek a korabeli épületrészektől, de az anyaghasználatuknak köszönhetően azok sem fognak a szívükhöz kapni, akik szerint a kortárs megoldásokkal csak megerőszakolják a szép régi házakat.

A csarnokban kap majd helyet a helytörténeti kiállítás, de viszonylag gyorsan átalakítható rendezvényteremmé is. A tervek szerint itt hamarosan koncertek, előadások lesznek a MOM Kulturális Központ szervezésében.

(Fotó: Bődey János / Index)

A leglátványosabb helyreállítási munka a faszerkezettel volt. A teljes tetőszerkezetet szétszerelték, a beszámozott faelemeket egyesével megvizsgálták, és amit kellett, pótoltak. A két pavilon felett viszonylag sok régi elemet meg lehetett menteni, ám a központi csarnok tetőzetét szinte teljesen cserélni kellett. A két világháború közt készült, silány téglafal felázott, és a nedvességet egyenesen a gerendákba vezette. (Fotó: Bődey János / Index)

A fémelemeket is újragyártották. A bádogosmunkák többségét az idő ette meg: a gyönyörű ereszcsatorna-díszek vadonatújak, az eredetiek közül lesz olyan, ami a gyűjteményben kap helyet. A képen látható teraszkorlátot viszont nem ezért kellett újból elkészíteni: az eredetit néhány évvel ezelőtt lelopták az üresen álló házról.

A fémelemeket is újragyártották. A bádogosmunkák többségét az idő ette meg, egyszerűen használhatatlanra vékonyodtak. A gyönyörű ereszcsatorna-díszek tehát vadonatújak, az eredetiek közül lesz olyan, ami a gyűjteményben kap helyet. A képen látható teraszkorlátot viszont nem ezért kellett újból elkészíteni: azt néhány évvel ezelőtt lelopták az üresen álló házról. (Fotó: Bődey János / Index)

A legtöbben a barnás, seszínű állapotában szoktuk meg az épület faszerkezeteit, azok a kutatás szerint okkersárgák voltak. A helyreállítás során is egy ehhez hasonló árnyalatot kaptak.

Legtöbben a barnás-szürkés, seszínű állapotában szoktuk meg az épület faszerkezeteit, pedig azok a kutatás szerint eredetileg okkersárgák voltak. A helyreállítás során egy ehhez hasonló árnyalatot kaptak vissza. (Fotó: Bődey János / Index)

Ez a helytörténeti gyűjtemény bejárata az épület északi oldalán. Itt lehet felmenni a galériára, ahol múzeumpedagógiai foglalkozások lesznek majd a gyerekeknek.

És itt lehet lemenni az alsó szintre is. Merthogy a felújítás során új teret is nyertek: kialakítottak egy olyan pinceszintet, ahol a mosdók és a raktárak mellett helyet kaptak a földhőszivattyúk is. Ezek látják el használati meleg vízzel az épületet és a légkezelőket, de ezek gondoskodnak a padlófűtésről is.

Na és persze izgalmas húzás, hogy a föld alatt sétálhatunk át a szomszéd épületbe is.

(Fotó: Bődey János / Index)

Merthogy az átalakítás során kapott még egy épületrészt a Lóvasút. Ezt ügyesen a lejtős hegyoldalba vágták, tisztes távra a műemléktől. Szerényen a háttérben marad, cseppet sem zavar bele a képbe, de egyszerűségében is elég elegáns ahhoz, hogy méltó társa legyen. Itt kap helyet a helytörténeti gyűjtemény könyvtára, és itt fognak dolgozni annak munkatársai is. (Fotó: Bődey János / Index)

A városra néző gyönyörű teraszon egy cukrászda kap majd helyet, az üzemeltetésére hamarosan pályázatot írnak ki.

A városra néző gyönyörű teraszon egy cukrászda nyílik majd, az üzemeltetésére hamarosan pályázatot írnak ki. (Fotó: Bődey János / Index)

Az átalakítás nem csak a házat érintette, az úttestet is arrébb kanyarították a Zugligeti úton, vagy három és fél méterrel. A zebra is elkészül rá hamarosan. Ma már elképzelni is nehéz, de néhány hónapja még pár centivel az ablakok előtt húzott el a forgalom (ahogy az az átépítésről készült fotókon is látszik).

Persze azért ez egy megállóépület esetében elég logikus. Mint ahogy az is az, hogy egy elegáns rendezvényhelyszín viszont kapjon némi teret.

A Lovasút Kulturális és Rendezvényközpont most vasárnap, szeptember 17-én nyílik meg egy csomó programmal, szerdától pedig már látogatható lesz az állandó kiállítás is.

(Fotó: Bődey János / Index)

Érdekel a régi, szép budapesti épületek sorsa? Kövesd az Urbanistát a Facebookon!