Azt, hogy magasház épül a BudaPart projektben a Lágymányosi-öböl partjára, már elég régóta lehetett tudni. Azt is, hogy 120 méter magas lesz, ami hazai léptékkel mérve nyugodtan nevezhető felhőkarcolónak, hiszen ez lesz a főváros legmagasabb épülete. Elhangzottak az érvek pró és kontra, hogy kell-e nekünk ekkora épület (ezeket most nem írnám le megint, de olvassátok újra, ha vitáznátok velük), ezen kívül viszont az égvilágon nem tudtunk róla semmit.

Egy ház magassága ugyan elég fontos paramétere (ahogy mondjuk egy autónál sem mindegy, hogy mekkora), de hogy a ház jó-e, az nem ettől függ (ahogy egy autónál sem). Nos, ma bejelentettek egy csomó konkrétumot, meg pár elég meglepő fordulatot. 

Az egyik meglepő fordulat számomra az volt, hogy székház lesz az épületből, és nem egy irodaház, amin egy rakás cég osztozik. A MOL építi meg, akik amúgy is itt a környéken működtek, viszont egy nem túl reprezentatív – legyünk őszinték, a ciki határát súroló – irodaházban. Vagyis irodaházakban, öt kerületben, 11 épületben. Ez Magyarország legnagyobb vállalatának már elég régóta égető kérdés volt, mégiscsak azon kevés hazai cégek egyike, amelyik nemzetközi szinten is látható méretű. Szóval gondoltak egy merészet, és ugrottak egy szintet, vagy inkább tízet: a félévszázados, a keleti blokk minden báját magán viselő épületükből 2021-re átköltöznek egy olyan magasházba, ami nemzetközi mércével mérve is megállja a helyét.

Merthogy a másik meglepetés az volt, hogy

Norman Foster jelenleg a világ egyik legmenőbb építésze, olyan házakat jegyez, mint a londoni Uborka, vagy a Reichstag bővítése, ráadásul tök jó Instagramja van. Budapestre ugyan már több házat is tervezett (a hírhedt Zeppelint, meg egy angyalföldi irodaházat, amelynek a helyén most egy lakótömb épül), ám egyikből sem lett semmi. Na igen, az elmúlt években egyetlen igazán komoly sztárépítész tervezte ház sem épült meg. Sőt, ha nagyon alaposan visszamászunk az időben, Eiffelék Nyugati-pályaudvarát leszámítva nem túl sok eset jut eszembe úgy általában a magyar történelemből.

Szóval én már ennek is nagyon örülök, tök jó példa lehet, hogy hahó, merjük már nemzetközi mércéhez mérni magunkat. Nem tragédia, ha egy magyar fesztiválra aktuális külföldi sztárokat hívunk meg, és nem baj, ha a magyar focisták erős külföldi bajnokságban játszanak, mert attól lesz jobb a magyar popzene és a foci. Na de vissza a filozófiától a házhoz.

Természetesen nem Foster húzogatta maga a vonalakat, de ha az irodája csak kisujjból kiráz egy tervet, valószínűleg az is eléggé emeli a budapesti irodaház-színvonalat.

Ezt pedig úgy tűnik, nem kisujjból rázták ki. Nem, nem ez a F+P fő műve, nem fognak építészhallgatók iderepülni New York-ból, hogy tanulmányozzák. De hogy hazai mértékkel mérve nagyon erős épület, az biztos. Legalábbis az első benyomások alapján.

Nézzük gyorsan az infókat: 28 emelet, 83 ezer négyzetméter, a tetején pedig egy mindeki által látogatható kilátó lesz 120 méter magasan. Ez lesz az ország legmagasabb kilátója. Lenn 800 autó-, 300 kerékpár-parkolóhely, de a közlekedési kapcsolatokról (meg azok esetleges hiányosságairól) már korábban írtunk.

Na de nézzük a formát, ami számunkra, városlakóknak talán a legfontosabb!

Nagyon leegyszerűsítve a klasszikus XX. század közepi modern formát követi: torony, mellette egy lepényépület. Persze ehhez jön egy ezredfordulós csavar, a lekerekített formák, az enyhén hullámzó falak. Hála Istennek nincs benne semmi öncélúság, nem ezzel akarják eladni a házat, épp csak annyit formáltak rajta, hogy jó legyen ránézni.

Már ezzel is igyekeztek a tervezők a tájba illeszteni a házat, de van azért még rajta egy-két trükk, ami tetszik. A toronyrészt középen úgy választják két félre, hogy más osztást alkalmaznak: a 28 emeletet itt tíz szintre osztják. Ez nem csak a merevséget oldja, de ha valóban sikerül úgy beültetni növényekkel, ahogy az a látványterveken látszik, akkor a város felől nézve kifejezetten barátságos arcát mutatja majd. Szintén jó húzás, hogy az utolsó emeleteket elválasztják a többitől, így – akárcsak mondjuk a Szabadság téri Bank Centernél – nem érezni bántóan magasnak az épületet.

Félreértés ne essék. A felhőkarcoló, magasház elsődleges célja, hogy magas legyen és erőt sugározzon. Viszont Fosterék épületén az látszik, hogy az erő nem jelent feltétlenül agresszivitást.

És ez még csak a magasházrész. A MOL Campus, merthogy ez lesz a neve azonban nem csak ebből áll. Az alacsonyabb szárny is nagyon izgalmasnak ígérkezik, ahogy a tetőn végigfut az az üvegfelület, amely a felhőkarcolórészt is kettőbe vágja. A lebegő csigalépcső-utánérzésektől pedig hevesebben kezd verni a szívem.

Szóval a tervek nagyon biztatóak, de elbízni persze nem akarom maga. Messze van még a 2018-as alapkőletétel, még messzebb a 21-es átadás, hogy az azt követő évtizedekről ne is beszéljünk. Ismerünk olyan házakat Budapesten, amelyeket jó nevű építészek terveztek, aztán az évek során valahogy addig formálódott, egyszerűsödött, „ésszerűsödött” a terv a megrendelők keze alatt, hogy a végén egy kilúgozott unalom lett belőle. És tudjuk azt is, hogy milyen az, amikor az évtizedes reflexekkel vágnak neki egy korszerű, műalkotásszámba menő épület üzemeltetésének. Ahol nem gondolnak arra hogy mondjuk a vízszintes üvegfelületeket gyakran kell tisztítani, hogy a beltéri erdőt gondozni kell, hogy ha szellős-világos tereket felszabdaljuk munkaodúkra, akkor ugyanott vagyunk, mint egy szocialista irodaházban.

Na de félre a huhogással, bízzunk benne, hogy ez lesz az első fecske: lesz egy sztárépítész tervezte menő irodaház Budapesten, amely forradalmasítja a hazai irodaház-építést és -használatot is. Hajrá!