Néhány napja jelent meg Bolla Zoltán A magyar art deco építészet című színes albumának második kötete, melyről természetesen itt az Urbanistán is beszámoltunk. Egy ilyen kiadvány általában nem a nagy felfedezésekről szól, hanem összegzi az elődök tudását, ebben az esetben azonban kivételről van szó: egy olyan rejtőzködő Vágó József-épületre bukkant a szerző Újlipótvárosban, amelyet a szakma sem ismert. 

Vágó nevét talán kevesen ismerik, pedig a huszadik század első felének egyik legfontosabb építésze volt. Hogy akkor mégis hogyan maradhatott majdnem száz éven keresztül az ismeretlenség homályában egy háza, az kiderül Bolla Zoltán izgalmas nyomozásából, mely a könyve nyomán először itt jelenik meg az Urbanistán két részben: előbb a ház történetével, majd az építésszel és a különös megbízással ismerkedhetünk meg.  Annyit elárulhatunk, hogy nem elfelejtették, hanem kifejezetten titkolták, ki is a tervező.

Át is adjuk a szót a könyv szerzőjének.

A szakegyesület: egy pártszervezet története

Újlipótváros „külvárosában”, az Ipoly utca 16. és a Hegedűs Gyula (volt Berzenczey) utca 65. szám alatt elhelyezkedő saroképület Magyarországon egyedi formájú és nagyságú sarokerkélyeivel, és ezzel kontrasztban álló, később felhelyezett esztétikátlan műanyag- és kerámialap-burkolásával hívja fel magára a figyelmet.

A tervezés dátuma a tömör mellvédű erkélyek dekorációjából kiolvasható: 1928, ám a 25481-es helyrajzi szám alatt a Tervtárban (BFL XV.17.d.329) csak az 1960-as évektől származó átalakítási és modernizálási tervek vannak meg. Az erkélyek domborművei viszont az 1912–1916 közötti, Lajta-iroda és annak követői (a Román fivérek és a Löffler fivérek) grafikai világára emlékeztetnek, melyek a világhírű osztrák építész és a Wiener Werkstättét alapító Josef Hoffmann motívumaiból származnak – természetesen magyar népies reneszánsz tartalommal megtöltve.

Szintén az erkélyek domborműveiből kiolvasható az „MMMSz” rövidítés. A címet megnézve a korabeli címjegyzékben, a rövidítés jelentése: Magyarországi Mintakészítő Munkások Szakegyesülete (máshol Szakegylete). A szakegyesület a szakszervezethez képest sokkal kevesebb érdekképviseleti jogkörrel rendelkezik, mert amint kiderült,  a Magyarországi Szociáldemokrata Párt, 

Az MSzDP 1890-ben, a mintakészítő alszervezete pedig 1893-ben alakult meg. 1911-ig egy vendéglőhelyiségben tartották gyűléseiket, majd azután lett magánhelyiségük a Visegrádi utca 40. szám alatt. Az egyesület titkára 1912-től az MSzDP tag Schröder Ferenc (1882–1948) volt. A Visegrádi utcából minden jel szerint 1928 végén vagy 1929 elején költöztek át az újonnan megépült székházukba (máshol: „Mintakészítők Otthona”), és ez lett az MSzDP VIII. választókerületi pártszervezetének otthona is. Az MSzDP vezetője 1921 után Peyer Károly lett, aki az elhíresült Bethlen-Peyer paktummal az MSzDP működését bizonyos politikai korlátok között legalizálhatta.

A székház építési előkészületeiről az MSzDP lapja, a Népszava tudosított:

• „... jelentések meghallgatása után a közgyűlés elfogadta a vezetőség jelentését, azután megválasztották az új vezetőséget, amelyet a közgyűlés megbízott azzal, hogy a Mintakészitők Szakszervezeti Otthonának megteremtése érdekében a szükséges lépéseket tegye meg.” (1927. március 9.)
• „Ugyancsak jelentést tett a Mintakészítők Otthona ügyében történt dolgokról. Megemlítette, hogy az egyesület megvette az V. kerület, Ipoly utca 16. szám alatti telket, amelynek vételára az átírásokkal együtt 230.000.000 koronába került. Az áldozatkészség a szaktársak körében az Otthon-alap gyűjtésénél a legintenzívebb és ha a jelzálogkölcsön az idén meglesz, úgy meglesz a mód arra, hogy a jövő évre a Mintakészitők a saját Otthonukba költözhessenek.” (Vas- és Fémmunkások Lapja, 1927. április 8.)
• „– Új építkezések ... a Magyarországi Mintakészitő Munkások Országos Szövetsége, Berzenczei utca 25481 hrsz., négyemeletes házra.” (Budapest Hírlap, 1927. december 21.)
• „Nem felel meg a válóságnak, hogy az „Alapkő” (céhes alapú építőipari munka- és termelőszövetkezet – a szerző) ügyében bármely szociáldemokrata szervezet akár erkölcsileg, akár anyagilag érdekelve volna. A Mintakészitők szervezetével az „Alapkőnek" csak annyi kapcsolata volt, hogy elvállalta székházának fölépítését. Minthogy most a kőműves, kőfaragó és ács valamint asztalosmunkákkal az „Alapkő” elkészült, ez a kapcsolat is megszűnt.” (Népszava, 1928. szeptember 19.)

Díszteremből pornómozi

A kívül már teljesen elkészült épület egyetlen korabeli fotóját 1928 végén a Die Gewerkschafts- und Genossenschaftbewegung in Ungarn / Karl Peyer (Peyer Károly: Szakszervezeti és szövetkezeti mozgalom Magyarországon) c. könyv közli, rosszabb minőségben a Társadalmi Lexikon (szerk. Madzsar József, Budapest, 1928) is. A félemelet és a földszint közötti külső díszítőmotívumról nincs közeli képünk, akárcsak a díszterem eredeti állapotáról.

A Népszava alapján 1929. január 26-a az első dátum, amikor a Mintakészítők Otthona már tervezett funkciójában üzemel. Megtalálható itt díszterem (nagyterem), munkáskönyvtár és ideiglenes orvosi tanácsadás is az MSzDP és az egylet tagjainak.

• „– ... Ez a fejlődési folyamat hozta magával azt, hogy nagy fáradságos, a magyar munkásmozgalomban is példanélküli áldozatok meghozása után az 1928. évben saját Otthonunk megépítéséhez foghattunk hozzá. Nem kívánunk e helyen Otthonunk megépítésének történetével foglalkozni, de szabad legyen csak annyit megjegyeznünk, hogy rajtunk kivül álló okokból igen nagy megpróbáltatáson ment keresztül egyesületünk és nagyon sok tanulságot vontunk le a jövőre nézve.” (Schröder Ferenc, Népszava, 1930. május 1.)
• „Mert a gyűlés színhelye: a Mintakészítők díszterme szép és kellemes színházterem, de vidám játék helyett most ott az ország nagy tragédiáját, a munkanélküliség felvonulását játsszák. A színpadtól jobbra ugyancsak zöld posztóval letakarva egy asztal, akörül ül a szakszervezeti tanács, ellenkező oldalon asztalka a sajtó számára, a sarokban egy magános kis asztalka, a rendőrség hivatalos gyorsírójának. Lenn a földszint széksoraiban a szakszervezetek delegátusai, közöttük néhány fejkendős asszony, a körbefutó erkélyen pedig a hallgatóság szorong. A földszinten a fal mentén bőrsapkás, állszíjjas rendezők állanak, a bejáratnál és kinn az utcán rendőrök.
• Középen a színpad előtt vörös drapériával borított szószék, mögötte éppen Peyer Károly beszél. ...” (Pesti Napló, 1931. február 10.)

Hogy az épület ismeretlen díszterme meddig volt szociáldemokrata használatban, arról szintén a Népszava tudosított:

„Zsúfolásig megtöltötte az északi választókerület munkássága a Mintakészítők Ipoly utcai székházának nagytermét vasárnap délelőtt Peyer Károly elvtárs tizenöt éves képviselői jubileumán.” 1938. január 18.

A Magyar Szociáldemokrata Párt az 1930-as évek végére anyagilag meggyengült, a nyugati-európai elvtársi támogatások lecsökkentek, feltehetően ez késztette az MSzDP-t, hogy a dísztermet értékesítse, vagy bérbeadja.

Így nyított meg 1939. március 6-án az Ipoly mozi, melynek tervezőjéről, a díszterem átalakításáról nincs információ, s melynek a korabeli beszámolók szerint

A II. világháborúban a Hegedűs Gyula utcai fronton a három bay window és mindkét oldalon az alsó díszítőmotívum semmisülhetett meg (a bérház bejárata az Ipoly utcáról nyílt), ám a mozi épségben maradt. A törvény által szabályzott arányos pártpropaganda tevékenységeknél a mozikat szétosztották, így az Ipoly mozi 1946-ban a Magyar Kommunista Párt (MKP) tulajdonába került. 1949 körül, miután az MSzDP egyesült az MKP-val, szűnhetett meg a Mintakészítők Szakegylete is.

A mozi a második világháború után, a szocializmusban is Ipoly néven működött tovább, de két évtized elhanyagoltság várt rá, így időszerű volt, hogy 1965-ben kívül-belül modernizálják, részben NDK-technológiával. Az 1930-as évek logótípiáját is lecserélték írott betűsre, már így tűnik fel kétszer is kívülről a homlokzata 1966-ban Voith Ági főszereplésével, a „Nem szoktam hazudni” című filmben.

Az épület homlokzatára, azt teljesen elfedve, az 1980-as évek elején került, az azt véglegesen elcsúfító kerámialap- és műanyag Ongroplast-burkolat. Az évtized második felétől a „feketevideózás” előretörésével, a mozihálózat a csökkenő nézőszám miatt haldokolni kezdett, valószínűleg ekkor történt, hogy a mozit filmvetítéseken kívül más kulturális rendezvényekre is kiadták. Itt született meg zártkörű előadásokon és vetítéseken az első jelentősebb leszbikus szubkultúrájú közösség Magyarországon.

A Kádár-rendszer végén az Ipoly mozit teljes időben bérbeadták, így lett 1988-ban az első „maszek” mozi, mely egyedi kulturális kínálatával és pincérszolgáltatással próbált fennmaradni, ám rövid idő alatt, 1990. május 23-án bezárt. 1991. január 10-én, az országban a legelső pornómoziként, L'amour néven nyitott újra ki, ez kerek öt évig többé-kevésbé látogatott volt. A moziteremből 1996-ban alakítottak ki két szinten parketta-mintaboltot, a felső szinten a mai napig látszik a páholyok helye.

Az eltitkolt tervező

A tervező személye továbbra sem derül ki a hírekből, az eredeti tervtári alaprajzok hiányoznak. Utolsó remény erre a tanácsi mutatókönyv (építési engedély BFL IV.1407.b 175628/1927-III), ahol Zoltán V. Lothár szombathelyi születésű építőmester van megadva tervező építésznek, akinek a céges pecsétjén „Architecte” titulus van. Nevére rákeresve az Arcanumban csak földszintes és egyemeletes épületek megtervezését és kisebb átalakításokat találni. Úgy tűnik, nagyobb léptékű épületek és azok művészi részleteinek megtervezéséhez képesítése nem volt. A Vállalkozók Lapja 50 éves jubileumi albumában (1929)

Majd egy évre rá a következő hír jelenik meg:

„A szombathelyi kir. járásbíróság, mint büntető bíróság Zoltán V. Lothár építőmester, szombathelyi lakost az 1929. évi november hó 11-én megtartott nyilvános tárgyaláson

az „Architekt" cím jogosulatlan használata miatt

a Mérnöki Rendtartás 67. §. 1. pontjába ütköző kihágásért 50 pengő, azaz ötven pengő pénzbüntetésre ítélte, melyet behajthatatlanság esetén 10 napi elzárásra kell átváltoztatni. A szombathelyi kir. járásbíróság az ítéletet 1930. augusztus 1-én jogerősnek és végrehajthatónak nyilvánítja, mert a kir. ítélőtábla a semmiségi panaszt elutasította.” (A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönye, 1930, 49–50.)

Nagyon úgy néz ki, hogy Zoltán V. Lothár építőmester olyan komolyabb munkát vállalt el 1928/1929 körül, amire semmilyen képesítése és hozzáértése nem volt. Feltételezhető, hogy valaki más tervező dolgozhatott a Mintakészítők Otthonán a neve alatt. De ki lehetett az?

***

Természetesen Vágó József, mint azt a bevezetőben elárultuk, de hogy erre hogy jött rá a szerző és miért kellett eltitkolni a tervező nevét, azt a cikk következő részéből tudhatjátok meg. Vagy Bolla Zoltán A magyar art deco építészet II. című könyvéből, melynek bemutatója november 2-án, csütörtök este, 18.00-kor lesz a FUGA-ban, ahol a szerzővel Ritoók Pál művészettörténész beszélget.

Aki nem akar lemaradni a folytatásról, kövesse az Urbanistát a Facebookon!

Köszönet dr. Ferkai Andrásnak, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem tanszékvezetőjének, Csáki Tamásnak, a Budapesti Fővárosi Levéltár főosztályvezető-helyettesének és dr. Ordasi Zsuzsának, az ELTE Bölcsészettudományi Kar adjunktusának a kutatáshoz nyújtott tanácsaikért.