Ha azt hallom egy budapesti épületről, hogy titkos alagút köti össze a Parlamenttel vagy a Fehér Házzal, akkor csak legyintek. Olyan ez, mint minden második öreg fa az országban, amely alatt Petőfi pihent egykor, vagy az a nagy számú kocsma amelyben állítólag Zámbó Jimmy kezdte a karrierjét vendéglátózással. Szóval elsőre nem hozott lázba a Zsilip története, ahol állítólag szintén van ilyen, mert a titkos pártalagutak általában nem léteznek. Ahogy a  Köztársaság téri pártszékháznál  és aVasas-székháznál  sem találtak soha semmit. Ám az a helyzet, hogy ez a különös csarnok nem csak emiatt érdekes. Lássuk, hogy is került a képbe.

November elsején mutatták be a John Ajvide Lindqvist Engedj be! című regényéből készült darabot Budapesten mindenféle menő külföldi helyszínek után. A műfaja – romantikus vámpírthriller – nem igazán hozott lázba, sőt. A rendezője viszont figyelemre méltó: Pálfi György, aki egy csomó izgalmas filmet jegyez (Hukkle, Taxidermia, Szabadesés).

Persze ez még édes kevés lenne ahhoz, hogy emlegessem itt az Urbanistán, de Magács László produkciója, a TRIP amolyan helyspecifikus színházként határozza meg magát, szóval ezúttal is meglepő helyszínt ígértek. És a Zsilip tényleg az.

A Vidor Emil tervezte Palatinus házakat nem hiszem, hogy be kell mutatni az Urbanista olvasóinak. Többször is szerepelt már a blogon, például a budapesti távfűtésről szóló posztban, ugyanis a főváros legmodernebb lakóépülete volt, mikor 1911-ben átadták. Volt benne tantusszal működő központi porszívó, meg termálvizes távfűtés is a Margit-szigetről átvezetve. Sajnos az utóbbi úttörő kezdeményezés nem tartott sokáig, mert a magas ásványianyag-tartalom miatt a csövek bedugultak. Akkoriban még nem volt magától értetődő, hogy nem a hőforrások vizét vezetjük a lakásokba, csak a hőt adjuk át nekik.

Ilyen volt eredetileg a lakótömb:

És ilyen most:

A legszembetűnőbb különbség persze, hogy hiányzik a tornyok jó része, simán bekerülhetnének ezek is Budapest legjobban hiányzó kupoláinak listájára. Viszont ami másodszorra szembetűnhet az a furcsa toldás a Dunára néző „homlokzat öblében”, amit flancos kifejezéssel akár cour d'honneurnek is nevezhetnénk.

Ezt csak a hatvanas években gyömöszölték be ide, akár csak pár sarokkal arrébb a Szuszogót az Országház udvarára. A kor nem túl jó szokásának megfelelően az alsó szinteket teljesen más formában állították helyre, bár a maguk módján egész igényesen, mélóg ha sokkal szívesebben látnám is az eredetit. Mindenesetre az a különös toldás tökéletesen illeszkedik ehhez az új ablak- és szintkiosztáshoz. Ez a szóban forgó színházi helyszín, amit ma Zsilip néven ismerünk. Vagyis hát nem ismerünk: egyrészt mert nekem is új volt ez a helyszín, másrészt meg csak a közelmúltban kapta ezt a nevet.

Pártétkezde volt itt egykor, ami állítólag egy alagúttal van összekötve a Fehér Házzal. Sőt mi több, színházasok szerint össze van kötve mind a mai napig! Ráadásul egy olyan széles folyosóval, hogy akár egy teherautó is végiggördülhetne rajta át a Jászai Mari tér és Margit híd lába alatt. Épp csak el van falazva, de elég lebontani a falat és huss, már át is lehetne jutni egyik épületből a másikba.

Hát gyerekek, én ezt speciel nem hiszem el, bár elég jól hangzik.

A Zsilip amúgy két éve az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség tulajdonában van, és mindenféle csudadolgokat képzeltek ide az új zsinagógától a kóser cukrászdán át az ilyen központokból elmaradhatatlan „kulturális térig”. Be is lengettek róluk néhány nem túl beszédes látványtervet is. Idén adták volna át, de egyelőre csak a csupasz falak meredeznek.

Azok viszont elég jól néznek ki a maguk brutális módján. Elképesztő, hogy egy ilyen hatalmas indusztriális tér van Budapest belvárosában a pesti Duna-parton, gyakorlatilag kihasználatlanul.

Szóval aki meg szeretné nézni őket, az év végéig megteheti, ha megnézi az Engedj be! előadását. Aztán ha a vécé keresése közben véletlenül a Fehér Házban bukkanna ki valaki, akkor szóljon legyen szíves.

Érdekelnek a különleges épületek? Kövesd az Urbanistát a Facebookon!