Index Vakbarát Hírportál

Hét szintessé bővítették volna az egyemeletes műemléket

Ettől szerencsére megmenekül Hild virágfüzéres háza. Na de mi lesz a sorsa?

2017.11.10. 19:11

Leállíttatta a Baross utca 40. bontását a Miniszterelnökség Budapesten.

Röviden ennyi a hír, ami lássuk be elsőre nem hangzik valami izgalmasnak (főleg, úgy nem, hogy az erről kiadott közlemény ezzel a mondattal indult: "A Miniszterelnökség Társadalmi és Örökségvédelmi Ügyekért, valamint Kiemelt Kulturális Beruházásokért Felelős Helyettes Államtitkársága kezdeményezésére Budapest Főváros Kormányhivatala felügyeleti intézkedés keretében nem adta meg az engedélyt a Baross utca 40. szám alatti, eredetileg Hild József tervei alapján épült, több mint 175 éves műemlék épület részleges bontására és a helyén új épület építésére.")

Na de miről is van szó, milyen házról, mit is akartak vele csinálni és miért nem csinálják végül?

Hild József jelentőségéről és épületeinek peches sorsáról saját villája kapcsán írtam, akár már ez alapján is érthető, miért fontos ez a Palotanegyedben megmaradt ház. De érdekes azért is, mert ilyen jó arányú, kétszintes, romantikus épületből kevés maradt meg az 1800-as évek derekáról egész Budapesten.

Airdace remek Józsefváros-térképén látható , hogy még a Nagykörúton belüli, igazán patinás rész is főleg a századfordulón épült ki. (A Palotanegyed egyik szintén hasonló korú házát tavaly ítélték halálra ). Szóval mindenképpen izgalmas, védendő épületről van szó, még akkor is, ha a szörnyű elhanyagoltságnak köszönhetően már hosszú évek óta borzalmas állapotban van, mint az a Műemlékem fotóin látszik.

Persze ne szakadjunk el a realitásoktól. Nem lehet minden műemléket közpénzből felújítani és aztán természetesen kulturális funkcióval ellátni, mint ahogy azt sokan képzelik. (Van amikor persze muszáj, ha máshogy nem megy.) Viszont piaci alapon egy egyemeletes ház építése – pláne renoválása, főleg ha a műemléki helyreállításra is költeni kell – egyszerűen nem kifizetődő. Teljesen érthető igény valamilyen kortárs kiegészítés, bővítés, ahogy az amúgy évszázadokon keresztül bevett dolog volt a házaknál. 

DE!

De nagyon nem mindegy, hogy milyen is ez a ráépítés vagy toldás. A Baross utca 40. alatt álló virágfüzéres ház történetében láthattunk példát nagyon jó és nagyon rossz tervre is.

Az első terv 2009-ben bukkant fel és általános fanyalgást váltott ki. A látványtervekből nem is derül ki pontosan, hogyan képzelték a hétszintes, 73 szobás hotelt hozzámaszírozni a műemléképülethez.

Skardelli György viszont (kinek legutóbb a belvárosi uszoda terve miatt emlegettük a nevét) 2010-ben remek koncepciót készített a ház megújítására.  Ő nem ráépített volna a házra – sőt a tetejét sem hagyta meg –, hanem

mögötte hozott volna létre egy új tömböt, mely nem próbál ugyan historizálni, de egyáltalán nem üt el élesen a Hild-féle épülettől.

A két egységet egy üvegfedéses folyosó választotta el az elképzelés szerint. Bár a tervtanács egyértelműen lelkesedett érte, az egészségközpontból sajnos nem lett semmi. A terv ismertetését rengeteg illusztrációval az Építészfórumon találjátok meg .

Az épület tovább pusztult, mígnem előbukkant az újabb elképzelés, amiről nem igen tudni semmit. A homlokzatra ugyan kitettek egy látványtervfélét, de abból csak annyi derül ki, hogy egy 66 lakásos társasház kebelezi magába a Hild-épületet. Azt szerényen nem mutatják, hogy pontosan hány szint is kerül rá. A honlapon is csak a szobabelsőkről vannak látványtervek, na meg a környékről.

Nos (bár a honlapon emeleteket írnak szint helyett, ami kicsit megtévesztő) valójában négy szintet tolnak rá az egyemeletes műemlékre, és kicsit hátrébb az új szárnyra még egyet.

Nem kell építésznek lenni, hogy lássuk: egyszerűen agyonnyomják vele.

Épp úgy díszletté silányítja ez a terv a házat, ahogy az mondjuk a Hungária Fürdővel történt: szép-szép a régi rész, de mégis csak egy vitrin a bejáratban arról, hogy mi volt itt régen, mielőtt ideépült a mai épület.

A plakát szerint a házban a lakások 50%-a elkelt. Ha ez igaz, jó nagy bajban lehetnek az ingatlanfejlesztők, ugyanis, ahogy a közleményben áll, a Miniszterelnökség kezdeményezésére " Budapest Főváros Kormányhivatala felügyeleti szervként megváltoztatta az elsőfokú építési-bontási engedélyt. A felülvizsgálat során hozott határozatában a kormányhivatal nem engedélyezte a műemlék épület bontását. A Helyettes Államtitkárság ezúton felhívja a műemléképület tulajdonosának figyelmét állagvédelmi és felújítási kötelezettségére."

Ennek szívből örülök. Persze a közlemény címét, hogy Megmenekül a 175 éves "Virágfüzéres ház" még kicsit korainak tartom. Attól, hogy megússza az agyonnyomást, még simán lehet, hogy itt rohad szét a szemünk előtt. Persze nagyon drukkolok, hogy ne így legyen és egy a Sarkadelli-féléhez hasonló tervvel meneküljün meg valóban a pusztulástól.

Érdekel a budapesti műemlékek sorsa? Kövesd az Urbanistát a Facebookon!



Rovatok