És azt a városi legendát hallották, hogy a Kossuth téren végül a Parlament-pályázat első három helyezett pályaműve mind megépült? Steindl Imre nyertes tervéből lett ugye az Országház, Hauszmann Alajoséból a Kúria, Bukovics Gyuláéból pedig a Földművelésügyi Minisztérium. Kár, hogy ebből egy szó sem igaz, mint az a Török-Wachsler-féle Országház-könyvben is le van írva.
Bukovics nem is indult a pályázaton, Hauszmann terve pedig egészen más volt, mint a később felépült háza. Az ő parlamentje amúgy egyedülálló módon merőleges lett volna a Dunára, lett volna két kupolája, és tulajdonképpen négy egyenrangú főhomlokzata. Ahogy az Országház történeti kiállításán látható videó is mutatja:
A többi lemodellezett pályaművet, meg még kilenc másik izgalmas videót itt lehet megnézni, de minket most kifejezetten ez az épület érdekel. Vagyis inkább az, amit e helyett álmodott meg végül Hauszmann, szemben a Parlamenttel. Merthogy tíz évvel később, 1893-ban őt bízták meg az Igazságügyi Palota megtervezésével. Ez az az épület, ahol most a Néprajzi Múzeum működik még néhány napig, hogy utána bezárja kapuit, és hosszú ideig tartó költözésbe kezdjen. Ebből az alkalomból jártuk végig a házat pincétől a padlásig.
Hogy hasonlít a Kúria épülete Hauszmann Parlament-tervére, az tagadhatatlan. Mint ahogy az is, hogy azért két, merőben különböző tervről van szó. A feladat nem volt könnyű, hiszen impozáns épületet kellett tervezni, amely megállja a helyét az Országházzal szemben is, de nem próbál meg konkurálni azzal. Hauszmann saját elmondása szerint a szomszéd magasba törő, függőleges vonalaival szemben inkább a vízszintes szétterülésre törekedett. Lapos tetővel, ugyanakkor rengeteg gyönyörű szobordísszel. (Fotó:
Bődey János / Index)
Az épület két szimmetrikus félre oszlik, ahol két különböző hivatal működött, a Magyar Királyi Kúria és a Budapesti Királyi Ítélőtábla. Ebben akár hasonlíthatna is a Parlamentre, de itt nincsenek nagy üléstermek egyik oldalon sem. Ellenben itt van ez a hatalmas, mesebeli pályaudvarra hasonlító fantasztikus csarnok, ahonnan a két szimmetrikus szárny nyílik. Ez az épület legimpozánsabb és legismertebb része, mely nem teljesen funkciótlanul, pusztán fényűzésből lett ilyen, s nem is véletlenül hasonlít egy váróra. Merthogy tulajdonképpen az. (Fotó:
Bődey János / Index)
Itt várakozhattak az ügyvédek, ügyészek, ügyfelek, miközben idegesen fel-le sétáltak. Innen a sétálócsarnok elnevezés, amely abban az időben teljesen bevett helyiségtípus volt minden valamire való bíróságnál szerte Európában. (Fotó:
Bődey János / Index)
A káprázatos megjelenés persze sok mindennek köszönhető. A hatalmas ablakoknak a két oldalon, amelyek ilyen méretű közintézményeken ritkaságszámba mennek, hiszen a legtöbbször az épület közepére nem tudtak ennyi természetes fényt juttatni. Meg persze a gyönyörű felülvilágítóknak, a rengeteg díszítésnek, a sok aranyozásnak, a márványnak és márványutánzatnak.
Ám az egyik leglátványosabb elem alighanem az a csodálatos Lotz-freskó, melyen Iustitia, az igazságosság istennője látható a bűn, a megtorlás, az igazság és a béke allegorikus alakjainak társaságában. Amúgy az épület valamennyi díszítő alkotása az eredeti funkcióhoz kapcsolódik, a homlokzat északi végén például az Elítélt és a Felmentett, a délin a Védő és a Közvádló szobra látható.
(Fotó:
Bődey János / Index)
A sétálócsarnok másik éke a bravúros lépcsővezetés. Két oldalon egykarú lépcsők indulnak, de kétkarúvá válva érik el a terem négy sarkát. Ami persze nemcsak szép, de praktikus is: ki-ki arra mehetett, amerre éppen dolga volt valamelyik hivatalban. Az első szintről azután szintén díszlépcső vezet feljebb a másodikra. (Fotó:
Bődey János / Index)
Hogy mennyire nagyvonalú volt az épület, azt jól mutatja, milyen gyönyörűn kidolgozottak a hátsó lépcsők is, amiket alighanem csak kishivatalnokok és szolgák használtak. (Fotó:
Bődey János / Index)
A csarnokba lépőknek Stróbl Alajos hatalmas Iustitia-szobra lehetett a legimpozánsabb látvány. Ez ma – trónusától megfosztva, egy egyszerű márványlapra ültetve – a Legfelsőbb Bíróság előterében látható, ugyanis 1950-ben elvitték innen, és a Károlyi-kertben állították fel. A Rákosi Mátyás születésnapját ünneplő 1952-es kiállításon már nem volt itt. Ez volt amúgy az első tárlat az épületben, utána a nagyobbik felét múzeumok foglalták el (a déli részében egykor párt-, ma politikatörténeti intézet működik). 1957-ig a Munkásmozgalmi Múzeum volt itt, majd 1973-ig a Nemzeti Galéria, és mikor mindkettő felköltözött a Várba, a Néprajzi érkezett a helyükre. Az utóbbi eredetileg csak 59-ig maradt volna, de a múzeumköltözések már csak ilyenek: másfél évtizeddel elhúzódott a tervekhez képest. A sors fintora, hogy a Nemzeti Galéria idején épp itt, a nagycsarnokban volt kiállítva Stróbl Alajos egyik szobra (Anyánk), miközben eredetileg is ide készült alkotása az utcára volt száműzve. Helyét ma a szobor fotóját ábrázoló transzparens mutatja.
(Fotó:
Bődey János / Index)
A múzeummá alakítás persze nem ment könnyen, mert ezt az épületet nagyon nem annak szánták. A rohammunkában elvégzett átalakítás során egyszerűen egybenyitottak egy csomó irodahelyiséget, hogy kiállítóterek jöjjenek létre. Ennek ellenére ma is abszurdan néznek ki a félig eltakart falak és ablakok. (Fotó:
Bődey János / Index)
A leglátványosabban a mélyföldszinttel bánt el az idő. Itt raktárakat alakítottak ki, mely igazándiból sem a raktározott tárgyaknak, sem a háznak nem tett jót. Igaz, a műtárgyak jelentős része most sem itt, hanem egy törökbálinti depóban található. Ha jövőre megnyílik az
Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ, akkor végre biztonságos és jól kezelhető körülmények közé kerülhetnek.
(Fotó:
Bődey János / Index)
A múzeumban nemcsak néprajzi tárgyakat őriznek, de vagy 450 ezer fotót – köztük számos ritkaságot –, valamint rengeteg filmfelvételt is. Ezek egyébként, hasonlóan az intézmény más archívumaihoz, nem zárnak be november végén, hanem nyitvatartási időben egészen 2018 végéig várják a kutatókat és az érdeklődőket. De érdemes böngészni a múzeum honlapját is. Az egyik legalaposabb,
legnagyobb online adatbázisuk van a magyar múzeumuk közt: sovány vigasz, de pár évig talán pótolja az igazit.
(Fotó:
Bődey János / Index)
A korszerűtlen raktáraknak is megvannak azért az előnyei. Például, hogy nagyon szépek. A világon egyedülálló kerámiagyűjtemény lenyűgözően néz ki itt, pedig ez nem kiállítás, még csak nem is látványraktár. (Fotó:
Bődey János / Index)
Az egész épületben csak egyetlen helyiségben maradt meg szinte minden eredeti módon, ez pedig a Királyi Ítélőtábla díszterme a második emeleten, mely a látogatók elől legtöbbször el van zárva. Innen gyakorlatilag csak egy Ferenc József-képet tüntettek el – díszes kerete ma is ott van a hátsó falon –, semmi máshoz nem nyúltak. (Fotó:
Bődey János / Index)
Az impozáns helyiséget egykor nagyobb perek idején tanácsteremként használták, manapság előadó- vagy konferenciateremként működik. (Fotó:
Bődey János / Index)
Persze azért nem árt figyelni, miben ülünk be meghallgatni egy-egy előadást, harisnyában például nem ajánlott. Bármilyen csodálatosak is a bútorok, eljárt felettük az idő, elég csak megnézni a háttámlák bőrborítását. (Fotó:
Bődey János / Index)
Az ítélőtábla egykori díszterme felett már csak a padlás van. A gyönyörű faszerkezetek közti tér nagy része kihasználatlan, a csapadékvíz-elvezető rendszere viszont túlzottan is. Állítólag a klímaváltozás (több a nagy erejű, egyszerre sok vizet zúdító zápor-zivatar) is közrejátszik abban, hogy az egykori vályúk nem győzik a terhelést. A tetőtér igazi érdekességei a nagycsarnok felülvilágítóinak tetőudvarai. A városi legenda szerint egykori elítéltek firkálták össze a falait, ami a témák alapján akár hihető is lehetne, de az évszámok nem erről árulkodnak. Annyi biztos, hogy ezek a Néprajzi Múzeum legautentikusabb, helyben készült népi alkotásai. (Fotó:
Bődey János / Index)
A tetőtérben két raktárat azért sikerült utólag kialakítani. Ezekben valóban 21. századi körülmények között tárolnak számos apró kincset: borotvatokoktól a kürtökön és botokon át a tojásokig. A gyűjtés ma is folyik, de ma már egész más szempontok a legfontosabbak. Volt idő, amikor csak a szépség számított, máskor azt nézték, hogy be tudják mutatni egy típus fejlődését. Manapság talán az a legfontosabb, hogy legyen története a tárgynak. (Fotó:
Bődey János / Index)
Az épület legimpozánsabb termei és szobai természetesen a Kossuth térre néznek. Itt működnek manapság például a világ talán legszebb kilátású restaurátorműhelyei még egy ideig, amíg felkészítik a rengeteg tárgyat a költözésre. Na meg persze ezen az oldalon van a Kúria díszterme, pazar (bár a kiállítások miatt eltakart) kilátással a Parlamentre. A galériás teremben egykor a másik díszteremhez hasonló félköríves padsorok voltak, mára ebből sajnos semmi nem maradt. (Fotó:
Bődey János / Index)
A Néprajzi Múzeum hivatalosan november végén bezár, utána még egy nagy,
háromnapos, ingyenes hepajjal búcsúzik a közönségtől. Ennek során vezetett sétákon lehet megtekinteni a korábban elzárt tereket, megnézhetjük, hol melyik hírességgel forgattak Madonnától Tom Hanksig, és lesz egy csomó más egyedi program. Aztán, ha minden jól megy, akkor ripsz-ropsz 2020-ban már meg is nyílhat az új épület a látogatók előtt (a tervek szerint
2019-ben adják át a szerkezetkész házat). Reméljük most kevesebb lesz a csúszás, mint fél évszázada volt. Hogy ez az épület mennyire lesz akkor látogatható, beengednek-e bárkit megcsodálni a sétálócsarnokot a minden bizonnyal helyreállított Iustitia-szoborral, azt nem tudom. Bízzunk benne, hogy igen!
(Fotó:
Bődey János / Index)
Érdekelnek Budapest legszebb házai? Kövesd az Urbanistát a Facebookon!
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
