„Arról van szó ugyanis, hogy aki Amerikába indul, s véletlenül South Norwalkba jut, ne lepődjön meg, ha egy vasárnap így kiált fel: mintha Pesten járnék, а X. kerületben, mi ez, álom, játék, valóság? Nem játék és nem álom...” – Pesti Napló, 1910. május 17., 10. oldal.

A Connecticut állambeli South Norwalk-i St. Ladislaus templom tervezője nem volt eltitkolva, mint az újlipótvárosi Mintakészítők Otthonáé, sokkal inkább elfeledve volt, mintegy 100 éven át. Ritkaságszámba megy, hogy egy amerikai templom egy nemzetközileg is elismert építész tervei alapján készüljön el. South Norwalk legmagasabb pontján, három kilométerre az Atlanti-óceántól felépült St. Ladislaus római katolikus templom ugyanis Lechner Ödön kéznyomát is magán viseli. 

Ugyan pár magyarországi építésztörténész ismeri az épületet, de a köztudatba sohasem került be ezen Lechner műveként számon tartott alkotás. Ezzel szemben a helyi amerikai magyar diaszpóra és egyházközség ismeri a templom történetét és Lechner Ödön angol nyelvű Wikipédia oldala is említi.

Az épület történetét Bolla Zoltán írta meg az Urbanistára, akinek néhány hete jelent meg a magyarországi art decót bemutató színes albumának második kötete.

Amerikai magyarok

A Monarchia földbirtokrendszere miatt 1880-tól százezrével kivándorló magyar szegényparasztság az akkor korlátlan lehetőségeket kínáló Egyesült Államokban viszonylag könnyen beilleszkedett. A végtelennek gondolt nyersanyagok, a határtalannak gondolt termőföld és a feudális kötöttségektől mentes társadalmi rendben az akkori Gilded Age-ben – az amerikai Aranykorban – az emigráns magyarok megtalálták egyéni boldogulásukat. Az Egyesült Államok az 1880-as, 1890-es években technikai fejlettségben (egyedi családiház-építészet, acélvázas felhőkarcolók, épületklíma, vasútvonalak hossza stb.) lehagyta a Brit Birodalmat és Franciaországot és külpolitikájával már nagybirodalomként jelentkezett a világpolitikában (Spanyol-amerikai háború, 1895).

Az első magyar gazdasági bevándorlók 1880-ban jelentek meg a keleti parti Connecticut állam legnagyobb városában, az óceánparti Bridgeportban (melynek első nagyobb főútja a mai napig a Kossuth street nevet viseli), illetve a tőle 15 km-re délnyugatra lévő South Norwalkban, ahol a környékbeli farmok, valamint utóbbiban a kalapgyár adott nekik munkalehetőséget.

Az elsősorban a szegényebb Északkelet-Magyarországról, leginkább Abaúj és Zemplén vármegyékből származó magyarok Bridgeportban is igényelték közösségi-vallási hagyományaik folytatását, viszont csak külön miseidőben, egy helyi templomban tudták megtartani istentiszteleteiket. Pár évre rá már saját templomuk lett, Szt. Istvánról elnevezve, melynek harmadik plébánosa Csernitzky F. István lett. Ő nemcsak Connecticutban, hanem Pennsylvania államban is az egyik legfontosabb, magyar katolikus életet szervező személy volt és a clevelandi „Magyarok Vasárnapja” újság szerkesztője.

Időközben a South Norwalk-i magyarság is gyarapodott, nem akart osztozkodni más gyülekezettel, más egyházi épületen, így saját templom építésére kért engedélyt a bridgeporti katolikus egyházmegyétől. A templomépítést Csernitzky plébános karolta fel 1907-ben. 1909-ben tették le az alapkövet, rá egy évre  már meg is nyitották az alagsort, melyben kulturális rendezvényeket lehetett szervezni. A templom a helyi magyar munkások 30 ezer dollárnyi adakozásából készült el, és végleges felszentelésére 1912-ben került sor, Árpád-házi Szt. László (St. Ladlislaus) tiszteletére. Plébánosa Csernitzky lett 1914-ig, aki második volt az egyházközségben, ezen rangban.

Lechner csúcsévei és leszálló ága

A Fővárosi Mérnöki Hivatal 1891-ben bízta meg az akkor Kőbányán lakó Lechner Ödönt a plébániatemplom megtervezésére, aki a hatóság stílusbeli elvárásával szemben egyedi és innovatív bizáncias tervet készített. Ám ezt a megrendelői óhaj miatt át kellett alakítania francia neogótikus tömegekre, amit kompromisszumként közel parabolaíves toronysisakokkal igyekezett egyedivé varázsolni. Mikor ezen is változtatást kértek, akkor egy harmadik – végleges – terv látszott befutónak, ám a megrendelő az időbeni csúszás – Lechner belsőépítészeti alapossága – miatt ezt el akarta venni a tervező építésztől.

Lechner művének befejezéséért ekkor 100 művész élén a későbbi rivális, Alpár Ignác állt ki, így a templomot 1897-re át tudták adni. A kőbányai Szent László templom 1891–1901 között a másik három budapesti ikonikus Lechner-művel együtt (Iparművészeti Múzeum, Földtani Intézet és Postatakarékpénztár) jól mutatja Lechner életművében, hogy hogyan kristályosodott ki nemzetközileg is elismert, a történelmi építészettől fokozatosan elszakadó, egyediségre törekvő stílusa.

A Postatakarékpénztár 1901-es befejezése után Alpár Ignác építész politikai lobbizása miatt Lechner már nem kaphatott állami megbízást, így korábbi munkatársai és barátai adtak neki munkalehetőséget és anyagi-szellemi támogatást. Málnai Béla korábbi gyakornok-munkatársa közreműködött a Postatakarékpénztár tervezésében, ám önállósulva nem követte mestere stílusát, inkább a német jugendstilben, később klasszicizáló premodern stílusban tervezett. A már önálló egzisztenciával rendelkező Málnai 1908-1911 között saját építészeti folyóiratot adott ki „A Ház” néven, melyben a feltámadó klasszicizmust és biedermeiert, a kortárs angol családiház építészetet, az újonnan indult Kós Károly-féle „Fiatalok” munkáit és Lechner Ödön építészeti hitvallását promótálta – támogatva a mestert.

Gerle János 2003-ban, „Az építészet mesterei” című sorozat Lechner Ödön kötetében megemlíti: „Nem sikerült (…) képet szereznem a kőbányai templomnak állítólag 1910-ben, South Norwalkban (Amerikai Egyesült Államok) felépített másolatáról.”

„A Ház 1910/1. számában közli Csernitzky F. István Amerikában élő plébános Lechner Ödönhöz címzett levelét, aki beszámol róla, hogy a Connecticut állambéli South Norwalk magyar katolikus közössége Szent Lászlóról elnevezett saját templomát a kőbányai templom másaként építette fel. Sajnos a szerkesztés befejezésig egyetlen érdeklődő levélre sem érkezett válasz, amely ismereteinket tovább bővíthetné erről a különös, pszeudo-Lechner-műről.” (Holnap Kiadó, Budapest, 2003)

2006-ban egy harmadgenerációs South Norwalk-i magyar, Paul Soos (Soós Pál) a párhuzam tudatában lefényképezte a kőbányai és South Norwalk-i templomokat és az amerikai magyarság belső körében, elektronikusan terjesztett Magyar News Online-ban publikálta ezt 2007-ben.

2009-ben jeleztem Gerle Jánosnak, hogy online megtaláltam a templomot az azóta már megszűnt hivatalos stladislaus.com-on, ahol az épület angol nyelven Lechner Ödön terveként van számon tartva.

2010-ben Fejős Zoltán, a Népművészeti Múzeum volt igazgatója a helyi magyarokról szóló tanulmányában említi a templom lechneri kapcsolatát, Paul Soos-ra hivatkozva.

2011-ben egy MTVA tévéinterjúban említették a South Norwalk-i templom, és ez az információ került be az Indexfórum „Budapest anno...” topikjába pár napra rá, és valószínűleg ezután került fel Lechner Ödön saját terveként angol nyelvű Wikipédia oldalára.

Két templom: hasonlóságok és különbségek

A XIX. sz. közepétől egészen a II. világháborúig a magyarországi termplomépítészetben a középkorias (neogótikus és neoromán) stílust kedvelte elsősorban az egyház, mivel a múltban ekkor volt a legnagyobb társadalmi és kulturális befolyása. Neobizánci, neoreneszánsz és neoklasszicista templomok nagyon ritkák voltak, ezt 1905 után is csak pár szecessziós, 1920 után sok neobarokk, míg 1930 után számos modernista templom törte meg. A katolikus templomépítészetben az 1890-es években lett közkedvelt a neogótika, ezt nagy valószínűséggel Steindl Imre neógótikus építészete (pl. az Országház sikere)  táplálta, illetve Nyugat-Európa fokozott érdeklődése középkor iránt, az antik hagyományokkal szemben.

A kőbányai Szent László téri templomon a stíluskeverő későhistorizmus („eklektika”) két irányzata észlelhető: az épülettömegben, szerkezetben és részletekben a neogótika érvényésül, kevés neoromán részlettel. Ezt Lechner a kupolaformáival és a népművészet síkdíszítéseiből domborúvá, sőt térbelivé szerkesztett Zsolnay díszkerámiákkal tette egyedivé. A templom belső tere háromhajós, egy kereszthajóval, csúcsíves bordás keresztboltozatokkal, tornya hatszög alaprajzú.

A South Norwalk-i templom belső szerkezetben hasonló, de támpilléreket nem akar láttatni, az oldalkápolnákat felülről, míg a kerek apszist oldalról elfedi. Kívül a neogótikával szemben a romanika erőteljesebb. A díszítések gyérebbek lettek és maradtak gótikusak, sajnos itt az egyedi lechneri népies motívumokból egyet sem találunk. A templomtorony négyzet alaprajzú, majd a mellvédes terasztól nyolcszög formájúvá alakul.

Tényleg Lechner Ödön terve?

Volt olyan hipotézis, hogy ezt a tervet Lechner küldte az amerikás magyaroknak, azonban ez bizonyára tévedés. Lechner 1908 körül a pozsonyi „Kék templom” tervezésével volt elfoglalva, mely már egy kiforrott, mindenfajta historizmustól elfordult korszaka volt az idős mesternek. Ha felkérték volna, Lechner biztosan hatalmas ambícióval állt volna neki, hogy egy újszerű templommal, a magyar „kultúrimperializmust” a tengerentúlon is hirdesse. A fentebb idézett „A Ház” cikk szerint Lechner nem tudott arról, hogy felépítik a kőbányai temploma mását, engedélyt nem kértek tőle, de az biztosan nem zavarta, hogy munkáját felhasználták.

Az Arcanumon keresve egyetlen egy cikk említi még az egyházi építményt abból a korból, a Pesti Napló 1910. május 17-i száma számol be az épületről, mintha már elkészült volna (ekkor még épült!), sajnos fénykép nélkül. A cikk írója említi, hogy a templom építésze S. Packson (? Jackson) és mégsem lehet azt mondani, hogy plágium a mű. Hogy ez a rejtélyes amerikai építész mi alapján dolgozhatott, arról csak feltételezések vannak: a kőbányai templom fotója megjelent újságokban, országos hírű volt, képeslapok készültek róla, sőt az Építő Ipar szakfolyóirat 1894-ben közölte a végleges, harmadik terv több metszetét és alaprajzát is. Zárásul a szerző hazafiként azt ajánlja, hogy ilyen jó példaként a magyarok inkább külföldön terjesszék egyedi stílusukat, semmint Berlinből és Münchenből kölcsönözzék azt idegenként saját országukba.

A helyi magyarok és a templom további sorsa

Csernitzky plébánost szintén magyar pap váltotta, ám már az 1930-as években panaszkodtak a helyi hívek, hogy körülményes az anyanyelvi misék megtartása állandó plébános híján. Az 1956-os magyar forradalom menekültjei felfrissítették a helyi szórványt, de az asszimilációt, az „amerikanizálódást”, mely az 1970-es években felgyorsult, nem sikerült megállítani tartósan. Ekkor még félig magyar, félig ír származású papot kapott a gyülekezet hetedik plébánosként Edward F. Burke személyében, aki a templombelsőt 1983-ben fel is újíttatta.

2011-ben Michael J. Bachman nyolcadik plébánosként szintén felújíttatta a templomot, de már a neve is jelzi, hogy nem az elvándorló és beolvadt magyarok kizárólagos plébánosa. A jelenlegi pap, Juan Gabriel Acosta atya már a környék többségi lakóinak, a vallásosabb, hagyományőrző, spanyol anyanyelvű latin-amerikai bevándorlóknak prédikál. Magyaroknak heti egy misét tartanak egy magyar anyanyelvű, alkalmankénti atyával, illetve idős magyaroknak kulturális rendezvényeket szerveznek a kultúrházban, ilyenkor mindig előkerülnek a történelmi magyar múlt szimbólumai a beltérben, mint például a Szent Koronás címer.

Ugyan nem a Lechnert nemzetközileg is híressé tevő, az általa kifejlesztett magyar szecesszió maradt meg az Atlanti-óceán partján, de mikor a hispán hívek spanyolul imádkoznak és a színes ólomüveg ablakokról Árpád-házi Szent Imre, Szent László és Szent Erzsébet alakjai tekintenek le rájuk, akkor elhisszük, hogy maradt itt valami kicsike a magyarságból és Lechner Ödön szelleméből.

Sajnos a templombelsőről nagyon kevés jó minőségű kép készült, a templom hivatalos és a helyi hispán gyülekezet Facebook-oldalán lehet szemezgetni belőlük.

Szerzőnk grafikus, a Magyar art deco építészet című könyv szerzője.

Többet olvasnál érdekes épületekről? Kövesd az Urbanistát a Facebookon!