A nagykanizsai MAORT-telep megmagyarázhatatlanul hasonlít az amerikai kertvárosokra. Sokan a mai napig azt hiszik, hogy amerikai családok laktak benne, illetve hogy amerikaiak építették. A MAORT-kemp – ahogy egykor hívták – maga volt az „amerikai álom”. A jólét és biztonság helyszíne. De vajon hogy került ide?  Zsoldos Anna írása.

Trianon után az ország szénhidrogénkészletei a határon túlra kerültek, sürgősen új lelőhelyeket kellett felkutatni, ezért a magyar állam külföldi tőkét hívott be az országba. Az amerikaiak először 1931-ben találtak olajat a belső zalai falvak környékén.  

Eleinte, 1937–38-ban még sok külföldi dolgozott a fúrásokon, de a magyar munkaerő idővel felváltotta őket. Akkoriban egy átlagos napszámbér 0,8 pengő volt, az olajipari munkások átlagos órabére viszont 0,8 és 1,1 pengő között mozgott. Egy fúrómester órabére 2-3 pengő volt,

az egyetemi tanároké pedig 800.  A dolgozók természetesen kaptak 13. havi fizetést, és a háború idején úgynevezett „drágasági pótlékot”, valamint 14. és 15. havi fizetést is.  

Emberek sokasága hagyta el mezőgazdaságot, hogy olajbányász legyen, és az életük teljesen megváltozott. Az olajipar megjelenése – amelynek kezdeti időszakáról itt olvashat bővebben – olyan szociális és társadalmi változásokat okozott az addig elzárt, tőke nélküli, hagyományosan mezőgazdaságból élő falvakban, hogy annak még ma is érezni a hatását. 

Az olajmezők közelsége és centrális helyzete miatt a negyvenes években Nagykanizsát jelölték ki a dél-zalai olajmezők központjának. Habár a legfelsőbb központ még mindig Budapesten működött, a Gresham-palota első és második emeletén, megvolt az esélye, hogy idővel az is Kanizsára kerül.

A Magyar Amerikai Olajipari Rt. amerikai mintára szerződtette mérnökeit és vezető tisztviselőit: gondoskodott nekik lakásról, fűtésről és világításról, hogy minden energiájukkal a vállalatra összpontosíthassanak. Nem feledkeztek el ugyanakkor a fizikai dolgozók és az alacsonyabb beosztású tisztviselők letelepítéséről sem.

Amerikai lakótelep és a helyi hagyományok

A lakótelep építése 1942-ben kezdődött és 1943-ban fejeződött be. Az eredetileg tervezett 80-110 lakásnak a háború miatt csak a fele épült meg, pontosan 51. Hat típustervvel dolgoztak, amelyek mindegyike új életformát és életszínvonalat kívánt meghonosítani a modern jegyében.

A munkások otthonai a telep hátsó traktusában kaptak helyett, kisebb alapterületűek és egyszerűbbek voltak, zárt sort alkottak. Középre a tisztviselők házai kerültek, a park szélén pedig a 100 négyzetméteres, legnagyobb alapterületű, villaszerű mérnökházak.

A terveket Berkes József, az olajipari vállalat vezető tervezője készítette. A telep építéséről és történetéről emlékirataiban ír teljes részletességgel. A terület egységesen tervezett: párhuzamos és merőleges utcák szabdalják. A házak egyenlő alapterületen, egyenlő távolságra helyezkednek el egymástól,

A telepen egységesen nyeregtetős, egyszintes, tégla lakóházak épültek. Ennek a típusnak olcsó és praktikus a kivitelezése. Modern külsejű, de megidézi a helyi építészeti hagyományokat is.  A nyílászárók acélból készültek, a budapesti Haas és Somogyi cégtől rendelték őket. Ennek is köszönhető, hogy egy-egy ház költsége annyira rúgott (kb. 5 ezer pengő), hogy abból a maga korában egy kisebb balatoni nyaralót is meg lehetett volna vásárolni. Az acél ugyanis hadianyagnak számított. 

Az épületekhez terasz is tartozik, a természetbe pedig toló-, illetve harmonikaajtó vezet. Az alaprajzok leghangsúlyosabb egysége a nappali, mely mindig a teraszra nyílik, és a legnagyobb méretű helyisége a házaknak. A nappaliból nyílnak a hálószobák, az ebédlő, a konyha és a mellékhelyiségek. Mindegyik típusban van cselédszoba, a kétszobás tisztviselő-lakóházban személyzeti szoba a neve. A ház hátsó traktusaiban vagy a konyha mellett találhatók. Alattuk pince van, mosókonyhával és óvóhellyel.

A házak fő jellegzetessége, hogy egyszerű téglalap formájúak, ehhez kapcsolódik egy másik mértani alakzat, amelynek eltolásával, előugratásával válik heterogénné az épület.

Berkes durva vakolást javasolt, példaként a Kotsis Iván tervezte balatonboglári plébániát mutatta meg tervezőtársainak. A házakban beépített szekrényeket és bútorokat is tervezett.

Az építkezést azonban a világháború félbeszakította, a telepet repeszbomba találat érte, a lakókat kiköltöztették. 

Nagykanizsa mai városnegyede

A telep a város egyik parkja mellett helyezkedik el, az utcákat és a kerteket sűrű növényzet, fák, bokrok határolják.

A MAORT-telep valójában nem lakótelep, inkább kertváros, lakópark. Nem véletlen, hogy a lakóházak emlékeztetnek a Balaton '30-as, '40-es évekbeli nyaralóira, hiszen a MAORT mérnökeinek üdülőtelep jellegű környezetet akartak kialakítani, ahol a munka után pihenhetnek.

Maga Berkes József is balatoni születésű, és az általa legtöbbet hivatkozott építész, Kotsis Iván is számos épületet tervezett a Balaton-parti településekre. Berkes József kéziratában leírja, hogy a mérnökházak tervezésekor Kozma Lajos 1941-es, Az új házban megjelent villaterveit és munkásházait vette alapul. A munkásházak viszont Kotsis Iván nógrádkövesdi és a székesfehérvári, 1940-es Berényi úti lakótelepeinek formáit viselik magukon. A fentiek mellett a budapesti Wekerletelepet  és az ONCSA-telepeket is tanulmányozta. A végeredmény egy olyan telep lett, amely városi környezet modern elemeit használja, de figyelembe veszi a helyi hagyományokat is.

A város és környéke még mindig a megszűnt olajipar hiányától szenved. Nagykanizsa nem lett soha olajváros, a MAORT-ot államosították, fő vezetőit koncepciós perben halálra ítélték, a vállalatot fokozatosan leépítették, majd felszámolták, a MAORT-telep villaházait pedig kettéosztotta a kommunista városvezetés. A házak azóta is állnak, de nem teljes eredetiségükben. Habár helyi védelem alá került az épületek nagy része, sok lakó nem a kallódó modern értékek megmentésén fáradozik. 

A szerző nagykanizsiai születésű művészettörténész-hallgató.

Érdekelnek a magyar városok titkai? Kövesd az Urbanistát a Facebookon!

Felhasznált irodalom: A műemlékvédelem táguló körei Az Országos Műemlékvédelmi Hivatal kiállítása, Budapest, 2000. • Antal Dezső: A magyar népi építészetről. Göcsej, Budapest, 1935. • Bolla Zoltán: A magyar art deco építészet, Budapest,2016 , 45.o. • Berkes József: A nagykanizsai olajipari lakótelep építéstörténete in: Nagykanizsai honismereti füzetek, 18. szám,Kanizsai Nyomda, Nagykanizsa, 1998. 3.-32. o.  • Kotsis Iván: Életrajzom, HAP Galéria és az Építészeti Múzeum.  • Kozma Lajos: Az új ház, Corvin Kiadó, Budapest, 1978  • Kozma Lajos: A modern családi ház, Tér és Forma, 1937/11. szám,337.-343.o.  • Körner Zsuzsa-Nagy Márta: Az európai és magyar telepszerű lakásépítés története 1945-től napjainkig, Terc, Budapest, 2006.  • Havasréti József: „Leforgathatnál ott egy régi amerikai filmet...”, in: Lakótelepek. A modrnitás laboratóriumai, Kijárat kiadó, 2008, 32-43.o.  • Tóth János: MAORT lakótelepek Zalában, in. „70 éva alakult a MAORT”- tanulmányok egy bányavállalat történetéről, Magyar Olajipari Múzeum, Zalaegerszeg, 2009, 109.-121.o. • Módosult a MAORT-telep építési szabályzata, Kanizsa. Lokálpatrióta Hetilap, 2012-02-04. • Magyarország a XX. században, Babits Kiadó, Szekszárd, 1996-2000.  • MAORT-telep, Nagykanizsa - epulettar.hu.  • Még mindig MAORT-telep (mashovais-csatlakoztathato.blogspot.hu) .  • Elhallgatott epizódok a magyar építészek 20. századi történetéből. (epiteszforum.hu)