Mostanában többször is szerepelt a blogon, mi minden történik a villamosközlekedés felhagyott infrastruktúrájával. Ha csak az elmúlt hónapokat nézem, ott van mindjárt a gyönyörűen helyreállított zugligeti villamosmegálló, mely eredetileg lóvasút-végállomás volt, vagy épp az Újpesti kocsiszín, amelyet már korábban átépítettek üzletté, és épp most esett át egy újabb ráncfelvarráson, hogy egy Lidl meg egy Rossmann költözzön bele.

Amire most hívták fel a figyelmemet, az épp a kettő ötvözete: az egykor lóvasúti telepet, már korábban irodaházzá alakították, egy tavaly év végén ideköltöző cég pedig egy egészen pompás irodát alakított ki benne. Az ACG Reklámügynökség új székhelyét csütörtökön mutatták be a sajtónak, de mivel nem tudtam elmenni, küldtek egy csomó képet, meg némi hátteret.

Pálffy-telep: lovak, villamosok, trolik, bringák

A Pálffy-telep története egészen régre nyúlik vissza, mint az a Villamosok.hu összeállításából kiderül. A Budai Közúti Vaspálya Társaság járműtelepének épült 1869-ben, a Henger utca 2. alatt, vagyis a Margit körút kanyarulatában. Az akkori meghajtásnak köszönhetően nem csak 40 kocsinak, hanem 130 lónak is otthont adott. 

Aztán persze fejlődött a technika: a századfordulón rövid ideig villamoskocsiszínként működött, majd hamarosan áramfejlesztővé alakították. Akkoriban még minden közlekedési társaság saját erőművében állította elő a villamosenergiát: a Pállfy-telepre vasúti kocsik hordták a szenet, hogy az abból nyert energiával ellássák a villamoshálózatot.

A két világháború között azután mindenki az országos hálózatra kapcsolódott, az áramfejlesztőt áramátalakítóvá építették át.

A második világháború után visszatértek a villamosok, de a telep nem kocsiszínként éledt újjá: rengeteg sérült jármű szorult akkoriban javításra, felújításra, itt rendezték hát be a főváros egyik főműhelyét. 

Az ötvenes évektől a trolibuszoké lett a főszerep. Nemcsak javították, de építették is itt a járműveket. A Pálffy-telepen alakították át például őket, hogy troliutánfutókat  lehessen hozzájuk kapcsolni. Aztán volt, hogy a BKV-sok egyik kerékpárjavító műhelye is itt kapott helyet.

A telep egyre jobban elvesztette funkcióját, az épületek egyre jobban lepusztultak, a terület pedig egyre jobban felértékelődött. Végül 2000-ben értékesítette a BKV, és néhány eredeti fal meghagyásával itt épült fel a Margit Palace irodaház. (Kiadó irodák ma is vannak benne, érdemes megnézni a hirdetés galériáját, aki kíváncsi, hogy néz ki.)

A terveket Ekler Dezső készítette egy évvel korábban, aki Makovecz tanítványából nőtte ki magát az egyik legeredetibb és legfontosabb magyar építésszé. Bár a végeredmény sok szempontból eltér attól, amit ő eredetileg megálmodott, a végeredmény mindenképpen egy olyan irodaház lett, amely azóta is messze kiemelkedik a budapesti átlagból. A hatalmas, eliptikus henger alakú szárnya úgy is meghatározó eleme a Margit körút egy szakaszának, hogy attól jóval beljebb esik.

Ipari épületben vagány iroda

Ez tehát az épület története, de az apropót az ACG új irodája adja, amely nem a hengerbe, hanem az egykori remízrészbe költözött be. A belsőépítészeti munkákat Farkas Anett és Vesztergom Ádám (ARCH-STUDIO) jegyzik.

Az a helyzet, hogy a „vagány, kreatív iroda ipari térben" műfajában elég nehéz újat vagy eredetit alkotni. Nos, ez sem lett feltétlenül új vagy eredeti. Olyan megoldásokkal dolgoztak a tervezők, amelyek mindegyikével találkozhattunk máshol.

Hogy ez baj? Ugyan, dehogy. Egy iroda nem kiállítótér, hanem munkahely. A cél nem az újdonság, hanem az, hogy az ott dolgozók jól érezzék magukat benne, és ettől jól dolgozzanak. Ez a hely pedig kifejezetten olyan, ahová akár vendégként, akár ott dolgozóként szívesen érkeznék.

Lássuk, miből dolgozhattak.

Nem egy klasszikus értelemben vett ipari épület újrahasznosításáról van szó. A Margit Palace-ban inkább csak jelzésértékűen maradtak meg az eredeti funkcióra (hühh, melyik is volt az eredeti funkció?) emlékeztető elemek. Az ACG irodájában talán a nyeregtető és az alatta húzódó vasszerkezet emlékeztet arra, milyen is lehetett egykor az épület.

A tervezők azonban nagyon ügyesen játszottak el a lehetőséggel, hogy ha nem is lehet kihasználni az ipari emlék adta a lehetőségeket, megidézni lehet azokat. Pompásan találták el az arányt: nem csúsztak el valami steam punk irányba kamu gépelemekkel és kamu vakolatlan falakkal, de nem is egy steril aktagyárat hoztak létre, amely akármelyik unalmas irodaház akárhanyadik szintjén lehetne.

Merthogy nem is egy irodaház akárhanyadik szintjének akárhanyadik irodját bérlik. Sokkal inkább olyan az egész épületrész, mint egy csöpp, önálló székház, saját bejárattal, aminek minden szintje az övék. Oké, két szint az egész, de ettől még kedvesebb az épület. Esti fényekkel egészen mesebeli hangulata van. 

Ez alighanem a nagy ablakoknak köszönhető, amelyeken dől ki a fény.  Igen, jelen esetben az ipari épület ablakai sokkal jobban megfelelnek egy irodaház igényeinek, mintha egy korabeli lakóházban kellene berendezkedniük. Ja és fény amúgy a mennyezeten keresztül is be tud törni.

Játék az öltözőszekrényekkel

Szóval az egykori ipari hangulatot csak jelzésekkel idézik meg, például az acéllépcsővel vagy a döntött térelválasztó üvegfalakkal. Jó, hogy a tetőablakos nagy teret nem szabdalták fel, hanem egy barátságos „várótermet" rendeztek be benne. A döntött üvegfalak innen nézve nem csak egyszerű dizájnelemek: úgy választanak le helyiségeket, hogy közben megmarad ennek a központi térnek a nagysága.

Az itteni vasszerkezet mintájából is levezethető az a háromszögekből álló felület, amely az iroda több pontján is felbukkan díszítőelemként.

 Jó a színválasztás is, kifejezetten szellemes például az öltözőszekrény-ajtók sorba rendezése: pusztán ezzel sikerült felöltöztetni egy olyan teret, ahol tulajdonképp semmi más nincs. Szép munka, jól mutatja, hogy profi kézben milyen semmiségek válhatnak menő lakberendezési tárgyakká.

Biztos sokan lesznek, akiknek persze túl rideg ez a tér. Hogy lehetne az egész kuckósabb, cukibb. Nos, őket két dolgora szeretném emlékeztetni. Egyrészt, hogy ez nem egy leánylakás vagy kézműves sütiző, hanem egy munkahely. A másik, hogy jusson eszünkbe, mekkora különbség van egy használatban lévő otthon és egy dizájnmagazinban szereplő lakás között. Óriási, és nem csak azért, mert az egyik tökéletesebben van berendezve, hanem mert az egyiket használják, a másikat nem. Szóval csak idézni tudom Ferth Tímea grafikusművészt, akit mikor megkérdeztem, hogy miért ennyire visszafogottak az angyalföldi sci-fi ovi belső mintái, azt mondta, hogy mert idejönnek a gyerekrajzok, a növények, a felakasztott ruhák miegymás. Fölösleges ezt fokozni.

Ugyanez a helyzet itt is:

Oké, azért néhány kötelező, divatos, sajtóközleménybe való műalkotás került bele. Igaz, ma már nem lehet azzal villogni, hogy Szőke Gábor Miklós vagy Mondik Noémi alkotása bukkan fel egy irodában, de ez nem is baj. Sőt. Jó, hogy kezd presztízzsé válni magyar alkotók műveinek használata a munkahelyeken. A  lámpákat amúgy Ungár Fanni formatervező, a MOME hallgatója készítette, de találkozhatunk Labrosse Dániel, Romvári Márton, Ernszt András és Fajó János alkotásaival is. Kész galéria.

Szóval klasszul összerakott, jó kis iroda lett ez. Jó lenne, ha az lenne az etalon. Ha, azok a budapesti cégek, amelyek megengedhetnek maguknak egy ilyen székhelyet, meg is engednék azt maguknak.

Többet olvasnál menő irodákról? Kövesd az Urbanistát a Facebookon!