Megvannak az Indiana Jones és a Végzet Templomának kezdőjelenetei? Egy elegáns, neonfényes klubban játszódnak, hatalmas revüvel, rengeteg dúsgazdag vendéggel, egy nyüzsgő ázsiai város közepén, 1935-ben. A forgatókönyvbeli helyszín nem véletlenül lett Sanghaj. A két világháború közt iszonyúan izgalmas, rohamléptekkel fejlődő, multikulturális metropolisz volt. Új hazát kereső, jómódú európai zsidók épp úgy letelepedtek itt akkoriban, mint a kommunizmus elől menekülő orosz arisztokrácia egy része (a második legnagyobb etnikum épp az orosz anyanyelvűeké volt).

Sanghaj nem csak Ázsia egyik legfontosabb üzleti és szórakoztatóipari központja volt, hanem a világ ötödik legnagyobb városa is. Épp olyan iramban lendült fejlődésnek, mint a közelmúltba, és épp úgy Amerika építészeti stílusát követte már akkor is. A divatos irányzatokat ötvözve a kínai hagyományokkal, egészen különleges építészete alakult ki.

A hatalmas ingatlanboomban magyar építészek is részt vettek. Nem is akármilyen feladatokkal.

Hugyecz (külföldön leginkább Hudec) László nevét már tíz évvel ezelőtt is emlegettem a blogon. Akciófilmbe illő élete jelentős részét itt töltötte, és közel hatvan épületet tervezett a városban. Ezek jelentőségét jól mutatja, hogy közülük 28 ma védett. Az 1934-ben épült legendás Park Hotel a világ minden komolyabb art decóval foglalkozó könyvében szerepel. Nem csak azért, mert ez volt Ázsia legmagasabb épülete (Sanghajban egészen 1983-ig nem épült magasabb ház), hanem fantasztikus kerámiaborítása és felnyitható tetejű bálterme miatt is.

Az ő nevét a szakma elég jól ismeri, sőt talán a nagyközönség is kezd megbarátkozni vele, hiszen idén Hudec emlékév van: 125 éve született, 60 éve halt meg, és kereken 100 éve, hogy Sanghajba érkezett, ahol csodálatos karrierje beindult. Ám ez a poszt elsősorban nem róla szól, hanem egy másik tervezőről: C.H. Gondáról, akit Magyarországon a szakma is alig ismer.

A Magyar Építőművészek Szövetsége (az emlékév egyik szervezője) nem olyan rég egy kiállítást és fórumot szervezett Sanghajban, ahol bemutatkozhattak a V4 országok építészei (akit érdekel, itt olvashat róla bővebben). A szövetség elnöke Krizsán András mesélte hazatérve, hogy odakinn

Hogy az ő élete is olyan kalandos volt-e mint pályatársáé, azt nem tudni, mert a korai évei épp úgy homályba vesznek, mint az, hogy mi lett vele a kommunista fordulat után, mikor leáldozott a nagy építészeknek. Egyes források szerint Bécsben született, majd ott és Párizsban tanult. 1919-ben érkezett Sanghajba, ahol néhány évvel később már saját irodát nyithatott. Mint a Monarchia szülöttjét, egyesek csehnek, mások osztráknak nevezik a neten, de a legtöbben - a szakirodalom, és valamennyi kínai forrás - magyarnak tartják.

Az akkori világvárosi lét legszimbolikusabb épülettípusait tervezte: mozikat, irodaházakat és áruházakat. Stílusában leginkább az art deco a meghatározó, de a modern hatása is érezhető munkáin. Viszonylag kevés házát lehet beazonosítani, de azok annál jelentősebbek. Nézzünk párat!

Sun Sun Áruház, 1926

A Nanking (Nanjing) út ma is népszerű bevásárlóutca, a század első felében ott épült fel gyors egymásutánban a város négy hatalmas áruháza. A Sun Sun 1926-ban nyílt meg, és leginkább azzal próbált versenytársai fölé kerekedni, hogy a legmodernebbnek kiáltotta ki magát. Indított például saját rádióállomást a hatodik emeletén, ami akkoriban nem nagyon volt még a városban, de Kínában is alig. Ráadásul ez egy üvegkalickában működött, ahol mindenki bámulhatta a rádiósokat - elég menő dolog lehetett ez a húszas években.

A korabeli beszámolók szerint a banki szolgáltatásoktól a porcelánokon át az órákig, szinte mindent árultak benn, "amit az áruházak metropoliszában, Chicagóban meg lehet kapni". Az első nap 50 ezer ember tódult rajta végig.

Természetes, hogy a házzal is villantani akartak a tulajdonosok. Nem csak méretével emelkedett ki akkoriban az utcaképből, de megjelenésével is. Még magán visel pár neoklasszicista jegyet, de alapvetően art deco stílusú épületről van szó, ami akkoriban nagyon frissnek hatott a historizáló városképben.

A hagyományos kínai elemek, az amúgy chicagói fazonú, különleges tornyon jelennek meg, melyből ma már alig látszik valami, pedig a maga korában a legjellegzetesebb eleme volt a háznak. Sőt az egész városnak! Mint valami "kereskedelmi emlékmű" emelkedett az utcakép fölé. A ház történetéről bővebben ebben az angol nyelvű cikkben olvashattok.

Capitol Filmszínház, 1928

Több szempontból is egyedülálló épület volt ez Sanghaj életében. Az ezer főt befogadó nézőtér felett irodák és lakások voltak, ilyenre nem volt példa korábban a városban. Ráadásul az új betontechnológiának köszönhetően nagyobb lehetett az ablakok aránya a homlokzaton, mint korábban bármikor. Fel voltak készülve a legújabb - akkoriban még igencsak balesetveszélyes - technológiára is: külön termet alakítottak ki a filmek tárolására.

Kortársai ultramodernnek tartották az utca ívét követő épületet, leginkább azért, mert nem nagyon volt díszítése kívül, leszámítva persze tornyot. (Ez utóbbi nem csak Gonda kézjegye volt, a felhőkarcolódizájn a város szinte valamennyi fontos épületének elengedhetetlen kelléke volt). Belül ugyanakkor igen mutatós volt: egy másik magyar alkotó, George Koppány munkáinak köszönhetően.

Cathay Filmszínház, 1932

Sanghaj a film szempontjából is kiemelkedő szerepet kapott: a világon csak hét nagyvárosnak volt több mozija, és mind a négy nagy hollywoodi cég nyitott itt leányvállalatot a harmincas években. Gondának sem a Capitol volt az utolsó filmszínháza.

A magyar építész talán legismertebb alkotása, igazi világvárosi moziépület, melynek homlokzatán az art deco mellett azért már a modern is befigyel. Több mint ezer fős nézőtere volt, amivel állítólag korának legnagyobb mozija volt egész Sanghajban, ami azért egy mozifővárosban szép teljesítmény.

Sajnos ezt a közelmúltban három kisebb vetítőteremre bontották, így megsemmisült az eredeti belső terének nagy része - bár az előcsarnoka ma is őrzi régi pompáját. Na és legalább ma is moziként működik.

Kommunikációs Bank, 1948

Sanghaj leghíresebb, és legtöbbet fotózott része a híres folyókanyarulat, a Bund. A legnagyobb presztízsű ingatlanok ide épültek már a század elején is, és ma is ez a legfelkapottabb területe a városnak. A történelmi épületek közül 27 élvez műemléki védelmet, köztük a legifjabb, a Kommunikációs Bank egykori székháza is. Az épületet még a 30-as években tervezte Gonda, de a háború, majd a japán megszállás miatt leállt az építése. 1945-ben itt is úgy tűnt pár évig, hogy minden visszatérhet a régi kerékvágásba, és befejezték a munkákat. Ez volt az utolsó komoly ház, amely felépülhetett az 1949-es kommunista fordulat előtt.

Nem túl magas, mégis kecses, függőleges tagolású hófehér ház a gyönyörű fekete márvány lábazattal egyszerre viseli magán még az art deco és a modern jegyeit. Ma szakszervezeti székházként működik.

Ennyit ízelítőnek Gonda Károly alkotásaiból. Hogy pontosan hány épülete áll Sanghajban, vagy akár máshol a világban, s hogy mi lett vele a harmincas évek után nem nagyon tudni. Mindenesetre, ha már a Hugyecz emlékév kapcsán ilyen kincsre bukkant a Magyar Építőművészek Szövetsége, elhatározták, hogy feltárják, és kicsit ismertebbé teszik az életművét. Terveik szerint hamarosan kutatói ösztöndíjat írnak ki építészhallgatóknak. Ha eredményre vezetnek erőfeszítéseik, mindenképpen beszámolok róla.

Érdekel a magyar építészet? Kövesd az Urbanistát Facebookon, Twitteren, vagy újabban akár Instagramon is.