A kísérleti szó a művészetben leginkább valami furát, elvontat, rosszabb esetben teljesen értelmetlent jelent. Pedig eredetileg arról kéne szólnia, hogy csinálok valamit, ami szerintem jó lesz, de még nem vagyok biztos a végeredményben, ezért kipróbálom. Hülyeségnek is tartottam azt, amit az iskolában a kémia- és fizikaórákon „kísérletezésnek” neveztek, mert hát a végeredmény előre le volt írva a tankönyvben. Semmi romantikus nem volt benne.

Ezzel szemben mondjuk a Bauhausban valódi kísérletek folytak: a dessaui épületben egy csomó új megoldást kipróbáltak, ami aztán vagy bejött – és elterjedt az egész világon –, vagy megmaradt apró érdekességnek. De a Napraforgó utcai, az óbudai vagy a budafoki kísérleti lakótelepeknek sem a meghökkentés volt a célja, hanem hogy jól használható, új megoldásokat találjanak.

A Hello Woodot nagyon sok minden miatt szeretem, de az egyik az pont ez a fajta kísérletezés. Bármihez nyúlnak, legyen az ház, kilátó, szobor, oktatás, kiállítás, abban eredetit igyekeznek teremteni, és aztán a tapasztalatok felhasználásával megpróbálják a következőt még jobbra megalkotni. (Oké, normális esetben minden alkotófolyamatnak ez lenne a lényege, de azért ez nem ennyire általános.)

A közelmúltban megjelent Children of the wood kötetük is pontosan ezt tükrözi. Egyrészt csodálatosan bemutatja ezt a kísérletező hozzáállást, az alkotás folyamatát, másrészt maga a könyv is épp ilyen lett.

Már ha nevezhetjük egyáltalán könyvnek.

Rendben, vannak lapjai és borítója – ebben mindenképpen hasonlít egy normális könyvhöz –, bár az utóbbi alapján talán nem egy színes-szagos építészeti albumra asszociálna az ember, hanem egy tábori naplóra. Nem véletlenül, ez tulajdonképpen mindkettő egyszerre.

Aki abban bízik, hogy a meghökkentő címoldal után majd katonás sorokban rendezett betűk következnek, szép nagy művészi tárgyfotókkal és portrékkal, melyből megismerhető az iroda munkássága, az téved. A könyv épp olyan, mint a Hello Wood tábora, első pillantásra szétszórt, szertelen és kusza, de valójában nagyon kemény munka van benne, amit csak komoly szakmai fegyelemmel és tudással lehet megvalósítani. És persze látszik rajta, hogy ezt is élvezettel hozták létre.

A tábori párhuzam nem véletlen. Bár a Hello Wood számtalan dologgal foglalkozik, azért valahol mégis ez maradt a védjegye, meg az egyik legfontosabb küldetése: összefogni egy csomó diákot és megtanítani őket élvezettel alkotni. A könyv is úgy épül fel, mint a tábor egyetlen napjának 24 órája.

Indul a hatórás keléssel (ennyit a lazaságról), aztán a kemény munkán, a tanuláson, az ejtőzésen és a mulatozáson át eljut a pihenőig. Oké, nem ilyen egy átlagos nap, ez nyolc tábor 64 napjának és több mint ezer résztvevő emlékeinek esszenciája. Vannak benne életbölcsességek, fontos tapasztalatok, vicces esetek, meg teljesen hétköznapi események is. Dalszövegek, interjúk, építménykatalógus, bevásárlólista és zombis képregény, ahol mindenki meghal (bocs a spoilerért). Ebben a környezetben a Hello Wood kétnyelvű manifesztuma sem tűnik valami nagyzoló kinyilatkoztatásnak, hanem őszinte hitvallásnak. 

És akkor ez még csak a szöveges része a könyvnek, pedig legyünk őszinték, ezt a kötetet elsősorban nem a szövege miatt fogjuk szeretni. Még csak nem is a fotók miatt, pedig erős a képanyag is, melyen épülő és kész építmények, emberek, siklók, káposzták, szamárkenyerek meg mindenféle csóromföldi dolgok tűnnek fel.

Ami káprázatossá teszi, az a dizájn, mely hol egy húsz évvel ezelőtti iskolaújságra hajaz, hol a legexkluzívabb színes albumra. Javítások, firkák, rubrikák, visszavont és kiegészített gondolatok, szigszalaggal beragasztott tervek és szétázottnak tűnő oldalak váltakoznak benne, egészen különös módon. Az elejétől a végéig fenntartott az érdeklődésemet vizuálisan is, nem tudhattam, a következő oldalon mi vár rám.

A nyomtatott könyv lassan luxustermékké válik: olvasásra és szép képek nézegetésére ma már vannak olcsóbb megoldások is. A könyvnek előbb-utóbb valami pluszt kell nyújtania ahhoz, hogy őt válasszák. Hogy mit, az még nem világos, de a Children of the wood egy igen izgalmas kísérlet ennek kiderítésére, melynek a végeredménye kifejezetten tetszik nekem.

Koncepció/szerkesztés: Mihály Kamilla, Pozsár Péter, Ráday Dávid; grafika: Mrkobrad Marko és Szőke Gergely Lukács. A teljes stábot és a további részleteket a könyv honlapján találjátok. Borítókép: Glódi Balázs / Hello Wood.