Index Vakbarát Hírportál

Helyreállították a budapesti Szent Jobb-kápolnát

2019.03.12. 15:21

Ha azt mondjuk, kápolna, akkor a legtöbbünknek egy kis templomocska ugrik be elsőre. Pedig vannak olyanok is, amelyek egy nagyobb templom részei. Egyesek keresztelésre, mások egy-egy szent tiszteletére, vagy ereklyéjének őrzésére szolgálnak. Ilyen volt a Szent István-bazilika Szent Jobb-kápolnája is, amit most gyönyörűen felújítottak.

Egy átlagos templom úgy néz ki, hogy belépünk és szemben van az oltár, az oltár felett pedig ablak vagy ablakok (ami a középkorban lehetőleg keletnek nézett). A nagyobb székesegyházaknál azonban gyakori, hogy az oltár mögött még van egy helyiség. Így van ez a Bazilikánál is. Ha a Bajcsy-Zsilinszky úton sétálunk és felnézünk a színes üvegablakokra, akkor talán nem is sejtjük, hogy közvetlenül mögötte nem egy impozáns tér van, hanem egy kis kápolna. Mely most így néz ki:

Ez a templom legöregebb helyisége, mely már akkor állt, amikor az épület többi része még sehol nem volt. A plébánia ideiglenes templomaként is használták. Igaz, eredetileg nem ilyen hátsó homlokzatot tervezett Hild a templomnak. Ám az olyan lassan épült, hogy mire évtizedekkel később átvette Ybl a tervezést, alaposan átalakult a város. Születőben volt az Andrássy út, és a Váci körút (vagyis a mai Bajcsy) szerepe is felértékelődött. Szóval ebbe az irányba is valami szépet és látványosat kellett alkotni.

Emögött a félköríves homlokzati fal mögött kanyarodik az íves kápolna. Ha valaki belépett a székesegyházba, és hátra ment, ezen a kápolnán keresztülsétálva megkerülhette a főoltárt. Ez az amit ma Szent Jobb-kápolnaként ismerünk, merthogy itt tartották Szent István király mumifikálódott öklét.

Igaz, egyáltalán nem olyan régóta. Az ereklye csak 1951-ben került a Bazilikába, és csak 1971-ben a szóban forgó kápolnába, amikor ketté is falazták a helyiséget, hogy kialakítsanak benne egy sekrestyét. Szent Jobb-kápolnának csak 1986-ban neveztek el, addig Szent Lipótnak hívták. Ekkor pótolták az elpusztult Róth Miksa-féle üvegablakokat is kortárs alkotásokkal, Pituk V. József terve alapján.

Tavaly a Szent Jobbot kivették innen és a főhajóba helyezték, a Nagyboldogasszony oltár elé. Ekkor álltak neki a kápolna felújításának Galina Zoltán vezetésével, amiről most a főegyházmegye Facebook-oldalára töltöttek fel néhány képet. Került bele néhány új elem, pár finom kortárs megoldás is - ami tekintve, hogy a helyiség arculata eddig sem volt egységes, egyáltalán nem zavaró. Semmi extra, de jól néz ki, és remek apropó volt, hogy néhány részletét felvillantsuk a ház történetének.

Ha érdekelnek az épületek, kövess Instagramon!



Rovatok