Bár eredetileg színháznak épült, azoknak a kanizsaiaknak, akik a rendszerváltás előtt voltak fiatalok, ez volt A MOZI. Béke, Kanizsa, Apollo. Attól függően, épp hányat írtunk. Mondjuk, mivel nem nagyon volt konkurenciája, szinte mindegy is, hogyan nevezték. Nekünk viszont más miatt izgalmas: a huszadik század egyik legfontosabb magyar építészének kiemelkedő művéről van szó. Ez  Medgyaszay István nagykanizsai színháza, mely joggal szerepel a  111 év, 111 híres ház  kötetben, az 1926-os évnél. Zalai túránkon a Mi Vidékünkkel, ezt is útba ejtettük.

Medgyaszay István nevét kevesen ismerik, pedig igazán izgalmas alkotásai vannak szerte az országban. Nem is olyan rég ígérték is, hogy egy műemlék épületét helyreállítják Budapesten, és múzeumot alakítanak ki benne neki, de aztán inkább levették a védettséget róla és lerombolták. A helyére egy unalmas hotel kerül.

Pedig lett volna mit bemutatni a kiállításon.

Medgyaszay valahol a magyaros szecesszió, az art deco, a távol keleti stílusok, és a korai modern határmezsgyéjén mozgott. Egyik épületén ez, a másikon az került előtérbe, de azért mindegyik alkotása remek, az alkotójára jellemző stílusú.

Volt honnan merítenie sokszínű művészetéhez. A világ egyik leghíresebb szecessziós építészénél, Otto Wagnernél tanult Bécsben, tanulmányutakra viszont Erdélybe, Közel-Keletre, Egyiptomba és Szudánba ment. Nem csoda, hogy beszippantották a keleti tanok. Tanulmányozta a nagy európai múzeumok ázsiai gyűjteményeit, de közben előregyártott vasbeton szerkezeteket tervezett, sőt szabadalmaztatott.

Veszprémben az ő tervei szerint épül fel Magyarország első vasbeton színháza, mely európai viszonylatban is az egyik legrégebbi. Ekkor még csak 1904-et írtunk, de a ház azóta is az egyik legszebb a maga műfajában. Ha minden igaz 2020-ra teljesen megújul. Bár most is nagyon látványos.

Szóval a nagykanizsai megbízásig már túl volt vagy egy tucat színház megtervezésén. Ide olyan házat tudott tervezni, amely szinte összegezte mindazt a technikai és művészeti tudást, amit addig magába gyűjtött.

Nagykanizsán ma is nagyon izgalmasan keverednek az építészeti stílusok: főutcáján egymás mellett sorjáznak a modern épületek, az eklektikus paloták, a szecessziós bérházak és az egyszerű parasztházak. Egy évszázaddal ezelőtt kifejezetten falusias volt néhol a beépítése, a város akkoriban épült.

Ugyanazt a módszert alkalmazta, amit a következő évszázadban annyi más magyar építész: egy nagy házat épít, amely olyan mintha több kisebb lenne. A Nagykanizsai Színház bizonyos szögekből olyan, mintha egy falusi utcarészlet lenne. Sokaknál ez módszer kimerül abban, hogy kulisszahomlokzat mögé rejtik a funkciókat, de nála teljesen őszinte az épület: tényleg az van mögötte, amit kívülről látunk.

Persze trükköket azért ő is bevet. Azzal, hogy a nézőtér „benyúlik a padlástérbe” sokkal kisebbnek látszik kívülről. Szemből nézve pedig egészen aprócskának tűnik az épület: a többszintes hátsó tömb annyira hátra van tolva, hogy szinte semmi nem látszik belőle. Hiába láttam róla képeket, a fejemben is egy apró kis „ékszerdobozként” élt. Úgyhogy amikor megérkeztünk hozzá a feneke felől, az art decós református templom irányából, igencsak meglepődtem rajta, hogy mekkora.

Egy szecessziós házhoz képest kifejezetten dísztelen kívülről, még Kós Károly népi ihletésű épületeihez képest is. Persze ettől még inkább érvényesül a három sgraffito a bejárat felett és annak két oldalán. Az egyiken a Bánk Bán, a másikon a János vitéz, a harmadikon a Falu rossza egy jelenete látható. Hát igen, az utóbbira ma már senki sem emlékszik, pedig Tóth Ede népszínműve olyan népszerű volt, hogy 1875-ös bemutatásától kezdve a századfordulóig az ország több színháza folyamatosan műsoron tartotta.

A színházat belülről már jóval díszesebbnek érezzük elsőre, de ez leginkább azért van, mert benn még nagyobb fehér felületekkel dolgozott Medgyaszay. Valójában alig van dísz a nagyteremben. A finom belső kialakítás, bár szinte minden motívumát a magyar hagyományokból meríti, mégis olyan kicsit, mintha a Távol-Keleten járnánk (nem véletlenül utal a tetődísze egyszerre haranglábra és pagodára is). A díszítésbe a gerendákat is bevonja.

Pazar kialakítású, nagyvonalú épület lett, amit a legkorszerűbb technikával szereltek fel, központi légfűtéssel és szellőztető rendszerrel. A házat maga Hevesi Sándor, a Nemzeti Színház akkori igazgatója nyitotta meg. Viszont saját társulata soha nem volt, befogadószínházként működött, aztán egyre gyakrabban adott teret a mozinak: 1930-ban,

A háború után végleg mozivá alakították, és így is érte meg a rendszerváltást, hogy aztán nem sokkal később tönkremenjen. A házat bezárták, sőt a bontása is felmerült. Ezt állítólag csak Zalaváry Lajos, az Atrium Hyatt és az East-West Business Center tervezőjének erélyes fellépése akadályozta meg. 2006-ban az ő tervei szerint állították helyre az épületet. Azóta ismét amolyan befogadószínház: Medgyaszay Ház néven különféle kulturális rendezvényeknek ad otthont. Persze programtól függetlenül is érdemes felkeresni, gyönyörű az előcsarnoka, és ha szerencsénk van a nagyterembe is bekukkanthatunk.

Igaz, időnként így emlegetik, de Medgyaszaynak ez a színháza nem magyaros szecessziós. Ha muszáj stílusba gyömöszölni, akkor a magyaros modern – bár tudtommal ilyen kifejezés nincs –, amit Lajta Béla indított el, és sajnos nagyon kevés példája akad a magyar építészetben.

Az egyike legszebb épp a Nagykanizsai Színház. Kanizsaiaknak: a MOZI.

(Borítókép: Bődey János / Index) 

Kis kiegészítés: mint arra egy kedves olvasónk felhívta a figyelmet, hogy egyes kutatók szerint a város akkori főmérnökének - ma úgy mondanánk főépítészének -, Szeghalmy Bálintnak is jelentős szerepe volt az épület tervezésében.

Még több izgalmas épületről olvasnál? Kövess Facebookon, Twitteren, vagy Instagramon.