Minden városnak megvannak a szobrai. Le is vadásztunk egy csomót például Zalaegerszegen. De vannak városok, ahol nem csak szobrok vannak, hanem a szobor. Mint amilyen mondjuk Tatabányának a Turul, Budapestnek a Szabadság-szobor.

Vagy épp Szombathelynek a Felszabadulási emlékmű, hivatalos nevén 1945. Olyannyira fontos volt ez az alkotás a város életében, hogy egy időben még a címerében is szerepelt (ahogy az a képen is látszik). Amikor a Mi Vidékünk projekt keretében Vas megyében jártunk, muszáj volt meglátogatnunk ezt is.

A szombathelyi Felszabadulás-emlékmű a város legnagyobb szobra, de országosan is kiemelkedő méretű. 29 méter magas, amibe belegondolni is nehéz: majdnem akkora, mint egy tízemeletes panel.

És simán lehet, hogy több beton van benne.  Mégis légiesnek, könnyednek, izgalmasnak, dinamikusnak tűnik. Ha épp nem áll mellette ember a fotón, nem is érezzük olyan irgalmatlanul nagynak.

Összehasonlításul: a szuper nagy budapesti Szabadság-szobor, talapzattal együtt 40 méteres, anélkül 14 méter csupán. Az ráadásul  Gellért-hegy tetején van, 130 méterrel a kétmilliós főváros fölé magasodva, szombathelyi társa viszont egy jóval kisebb város dombocskáján áll (aminek korábban neve se nagyon volt, most Emlékmű-dombnak hívják). Ettől aztán még gigantikusabbnak tűnik az egész. És még valószerűtlenebbnek, hogy a történelmi város fölött betonzászlók lebegnek.

Merthogy elvileg zászlók ihlették Heckenast János alkotását, aki a "felszabadulás" 25. évfordulójára tervezte az emlékművet. A rendszerváltást simán megérte a hely, nem akarták felrobbantani, lerombolni, száműzni, csak a vörös csillagot vették le róla. Ottjártunkkor kicsit ugyan kihaltnak és elhanyagoltnak tűnt. Ebben szerepe lehet persze annak is, hogy nem eltávolították, csak egyszerűen lelopták róla a kivilágítható 1945 feliratot, a villamos csontváz meg ottmaradt. Az alsó részeit pedig egyszerűen összefirkálták. Meg persze szerepe lehet annak is, hogy ugyan nem rombolták le, de nem is nagyon tudták megtölteni új tartalommal, ahogy például a budapesti társát.

A hatalmas felvonulási térrel se nagyon tudnak mit kezdeni úgy tűnik. Persze ezekkel már régen se tudtak, az ilyen dísztereket évente egyszer-kétszer használták, a többi napon meg csak ott ásítoztak üresen. Pedig ennél jobb ejtőző helyet el sem lehet képzelni a fiataloknak, akik a dombon iszogatnak, dumálnak, csókolóznak a város felett. Ha minden üzenet nélkül, csak egy klassz térplasztikának fognánk fel, újra visszafogadhatná a város. Mondjuk egy remek iszogatós szórakozóhely díszleteként.

Ha tele lenne ilyen betonszörnyekkel az ország nem nagyon örülnék neki, de így valódi kuriózum. Ráadásul nem is rossz. Pedig nem mindig tartották annak. A zsűri nem adott ki első helyet az 1968-as emlékmű-pályázaton, csak két másodikat. Azok közül választották ki ezt. Szerintetek, jól tették? 

Borítókép: Bődey János.  Érdekelnek köztéri alkotások? Kövess Facebookon vagy Instagramon!