Ismeretlen eredetű sugárzó anyag Európa fölött – ezek hívószavak a kattintásból, olvasóból és nézőből élő sajtónak. A sajtó, az már csak olyan, hogy ilyenkor vígan pöfögi magából az ismeretlen eredetű sugárzást (mert azt a kommunikáció szakokon nagyjából a második órán verik az újságíró hallgatók fejébe, hogy negativitás = hírérték), főleg, ha napokig azzal fűtik a kazánját, hogy még mindig nem tudni, honnan jön a sugárzó anyag, viszont látszik, hogy szépen terjed.

A múlt heti jódizotóp-sugárzásból kibontakozó sztoriban nem is maga az izotóp ereje vagy mozgása volt az érdekes, hanem az ügy kommunikációja. Csütörtök reggel az Izotóp Intézet Kft. közleményt adott ki, hogy csillebérci laborjából jód-131 szökött ki, és ezért a budapesti sugárzásnövekedéshez némileg hozzájárulhattak, de az európait nem ők okozták. Márpedig nagyon is valószínű, hogy azt is ők okozták – tromfolt a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség magyar kapcsolódási pontja, az Országos Atomenergia Hivatal. Már hogy okozták volna – ellenkezett Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. Mi is szoktunk ám beszélni ezekkel az intézetekkel – tett eleget tájékoztatási kötelezettségének a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. És valahol a sor végén, szégyenletesen későn az ÁNTSZ is beszállt azzal, hogy nincs és soha nem is volt egészségügyi kockázat (persze ezt a poént addigra már lelőtték a korábbi nyilatkozók).

Ráadásul a kft. levelében mintegy mellékesen megjegyezte, hogy tavasszal is volt izotópszivárgás – ezt azonban akkor nem közölték, helyszíni gyorsfelmérésünk alapján még a környéken lakókkal sem. Az egész ügynek az volt az üzenete, hogy még amatőr hibákkal terhelt, esetlen tájékoztatásra is csak akkor számíthatunk, ha előtte hír lesz egy szennyezésből.

Pedig az emberek nem fogalom nélküli hülyék, akik tudatlanul boldogok. A „nincs egészségügyi veszély” – egyébként nagyon fontos – mantrája mellett el lehet nekik magyarázni, hogy az izotópgyár nem atomerőmű, hiába kerülhet ki ugyanolyan radioaktív izotóp mindkettőből. Vagy akár azt, hogy a jódsugárzást nem annak veszélye miatt, hanem egy esetleges üzemzavartól tartva követték ennyire a szakhivatalok. Vagy azt, hogy a megemelkedett szint észlelése a mérőeszközök érzékenységét is jelzi, és hogy a környezeti sugárzási háttérben (amit az OSSKI honlapján követni lehet) nem volt megugrás. Vagy azt, hogy a megemelkedett izotópmennyiség észlelése nem azért tartott napokig, mert próbálták eltussolni az ügyet, hanem azért, mert sok időt igényel a mintagyűjtés, ezért Európa érintett szakintézeteiben jellemzően nem minden nap születnek új adatok a jód-131 szintjéről. (Ilyen részletes – és időben érkező – háttérinformációkkal egyébként a szenzációra éhes sajtó vitorlájából is ki lehet fogni kicsit a szelet.)

Persze lehet érvelni azzal, hogy minek tájékoztatni az embereket, ha nincs baj, nem kell pánikot kelteni. De nincs alattomosabb pánikkeltés, mint a lakossági bizalom lassú aláásása. A veszélyes üzemek telepítése ugyanis bizalmi kérdés: én elviselem, hogy a szomszédomban vörösiszappal, uránnal, jódizotóppal bűvészkedsz, de te cserébe szólj, ha valami gyanúsat észlelsz. És tőled tudjam meg, ne mástól.

Ez a paktum sérült az izotópügyben, és erre nem mentség, hogy most nem volt semmi igazán nyugtalanító a megnövekedett izotópszintben. Mert felmerül a kérdés, hogy ha egy ilyen piszlicsáré anomália ekkora kommunikációs fejetlenséget tud okozni, és világosan megmutatja, hogy az egyes szakhivatalok késve reagálnak és/vagy nem egyeztetnek egymással, akkor milyen tájékoztatás lenne itt, ha tényleg beütne valamilyen komoly ipari-környezeti katasztrófa?

A választ, sajnos, tudjuk: olyan, mint 2010 októberében.