Baszd meg a fűnyíródat! – mondja a kishitű, az úton önmagát hergelő nyuszika a viccben a medvének, amikor végül odaér. És nagyjából ugyanazt mondhatja majd érkezéskor az LMP delegációja az Együtt 2014 vezetőinek, ha a hétvégén elfogadott határozat alapján egyszer tényleg megkezdik a tárgyalásokat az együttműködésről, de úgy, hogy azok eleve semmiféle megállapodással nem zárulhatnak.

Komolytalan úgy tárgyalni, hogy tilos megállapodni, és ezt Schiffer András is pontosan tudja. De ha csak alibiből mennének Bajnaiékhoz, pusztán mert azt azért mégsem lehetett volna megszavaztatni a kongresszussal, hogy ne is tárgyaljanak, akkor érdemes feltenni a kérdést: vajon mégis mi az LMP hétvégi döntése mögött állók legfontosabb politikai célja 2012-ben, másfél évvel a választások előtt?

A válasz nem tűnik nehéznek. Az LMP honlapján, baloldalon e sorok írásakor a legfelső helyen az alkotmányosság helyreállításáról szóló program szerepel. A párt vezető politikusai 2010 ősze óta az alkotmányosság megóvásáról beszéltek a legtöbbet. Schiffer András az elmúlt két és fél évben több mint 700-szor szólalt fel a parlamentben. Szinte mindig a demokratikus intézményrendszerben esett súlyos károkat, a voluntarista alkotmányozást, a közjogi struktúra antidemokratikus átalakítását kérte számon a kormánytöbbségen.

Ha mostanáig az LMP és Schiffer mindezt komolyan gondolta, logikusnak tűnik, hogy a párt számára a legfontosabb a demokratikus jogállam kereteinek visszaállítására irányuló politikai stratégia kidolgozása, és olyan partnerek megnyerése, akikkel szövetségben ez a stratégia sikerre vihető. Az LMP szakpolitikai célkitűzéseiből, így a fenntartható gazdasági fejlődésből, az korrupcióellenes intézkedésekből, az ökoszociális fordulatból úgyis csak akkor valósítható meg bármi hitelesen, ha a jogállami keretek ismét adottak lesznek.

Csakhogy az LMP a szombati döntéssel, úgy tűnik, letett arról, hogy 2014-ben elősegítse a kormányváltást és a demokratikus fordulatot. A döntést helyeslő kommentárok többsége szerint a küldöttek bölcsen cselekedtek, mert ez volt az utolsó esély, hogy a párt megőrizze különutas identitását, a jelenlegi és a korábbi rezsimektől és azok vezetőitől való távolságtartását, az ezzel felhalmozott erkölcsi tőkét, és a "se balra, se jobbra, hanem előre" politikáját.

Az ilyen idealista, elvhű politizálásnak mindig lesznek hívei. Azonban az a párt, amelyik nem képes rangsorolni a céljait, vagy nem tud/nem akar reális politikai és személyi kompromisszumokat kötni a legfontosabb célok érdekében, az a párt vagy forradalmat csinál, vagy elveszíti a bázisát és eljelentéktelenedik. Mindig többen lesznek ugyanis azok a választók, akik nemcsak azt nézik, hogy mi van a zászlón, hanem azt is, hogy várhatják-e reálisan azoktól, akik viszik, hogy abból meg is valósítsanak valamit.

Schiffer András nem ostoba. Szerintem azért vezette le az LMP-t a kormányváltáshoz vezető útról, mert nem bízik benne, hogy a kormányváltó erők 2014-ben kétharmados többséghez juthatnak, hiszen ehhez az kéne, hogy a Fidesznek még a Jobbikkal együtt se legyen meg az egyharmad.

Ha pedig a közjogi rendszeren úgysem lehet majd változtatni, akkor e logika szerint az LMP az együttműködéssel csupán Bajnai Gordont segítené vissza a hatalomba, de nem kerülne valódi alkupozícióba, és csak tovább éltetné a balos és jobbos oligarchák uralta rezsimek váltógazdaságát. Vagyis semmi sem valósulna meg a párt céljaiból, viszont elveszítené a hamvas ártatlanságát.

Csakhogy a politikában nem lehet ártatlannak maradni. És ha már muszáj, akkor jobb okosan átesni a dolgon. Például úgy, hogy nem veszítjük szem elől az értékrendünkből fakadó legfontosabb célt. Hogy felismerjük, kikkel és mikor érdemes szövetséget kötni. Beletörődünk, hogy a partnereink nem Vesta-szüzek. Világossá tesszük, hogy miért kötünk kompromisszumot. És addig, de csak addig, amíg szükség van a szövetségre, azon belül próbáljuk a politikai identitásunkat, ízlésünket, céljainkat a lehető legerőteljesebben képviselni.

Nagyon nehéz ma felmérni, hogy ha 2014-ben az ellenzék nyer, milyen politikai esélyek kínálkoznak a jogállami fordulatra. Egyáltalán nem mindegy, hogy az új többségnek 52 vagy 63 százaléka lesz az Országgyűlésben. Hogy ha lesz, milyen mértékű lesz a Fidesz veresége, és milyen folyamatokat indít ez el a pártban. És végképp nem mindegy, hogy mindezek nyomán egyszer megszülethet-e a jobboldali és baloldali demokraták jogállami minimumról szóló nemzeti szerződése.

Márpedig ezekben a hónapokban mindez az LMP-n is múlik. És amikor a lehetőségre szombaton az ökopárt nemet mondott, azzal hiába döntött az ártatlansága megőrzése mellett, ha közben eljátsszotta a hitelességét és a komolyan vehetőségét.

Ha pedig Schiffer azt hiszi, hogy a most csalódott, és ezért a Bajnaiék felé távozó LMP-s választók helyére majd jobbról mások jönnek, szerintem óriásit téved: a 2010-ben a Fideszre szavazó, de a nemzeti együttműködés rendszerében csalódott választópolgárok zöme, ha elmegy szavazni, nem a parttalan töketlenkedésre, hanem a kormányváltásra szavaz majd.