Sosem szerencsés, ha a sajtó magával foglalkozik. Van az örök bugyuta ultimate érv, miszerint hogyan lehetne aggódni a sajtószabadságért, ha éppen leírható az aggodalom.

Ez egy baromság. A sajtószabadságért Magyarországon folyamatosan lehet és kell aggódni. A politikai elit a rendszerváltás óta folyamatosan próbál több-kevesebb sikerrel nyomást gyakorolni a médiára. A közmédia ritka kivételektől eltekintve siralmas állapotban volt, remekül tükrözte az irányítása és finanszírozása körüli évtizedes bohózatot. Itt a legszélesebb a mindenkori kormányok nyomásgyakorlási potenciálja, de a politika a média egészében szeret élni a legkülönbözőbb eszközökkel, legyen szó hirdetések elosztásáról, tulajdonosi kérdésekről, reklámadóról vagy éppen a legegyszerűbb, úgynevezett betelefonálós módszerről. Jelentős részben régen célt értek: szerkesztőségek sora állt be különböző szekértáborok mögé, számolta fel saját szakmai hitelességét, és vált pártszócsővé.

A legerősebb bástyák hosszú évek óta az online sajtóban állnak. Az egyik az Origo.

Az Origo alig fél éve kinevezett, szakmailag abszolút elismert vezetőjét most leváltották. “Közös megegyezéssel”. Aki egy kicsit is ismeri a sajtót, az Origót, vagy éppen Sáling Gergőt, nem gondolhatja komolyan, hogy erre a “változó médiafogyasztási szokásokhoz való alkalmazkodás” miatt volt szükség. Az Origo az elmúlt fél évben éppen lendületet vett, a most távozó főszerkesztő vezetése alatt erősödött látványosan tovább.

Nehéz nem meghallani a leírhatatlant, de a helyzet egyértelmű. Kollégáink és barátaink, ha úgy tetszik több forrásunk megerősítette: az ilyenkor szokásos hivatalos közleményben foglaltakkal szemben Sáling Gergőnek azért kellett távoznia a szerkesztőség éléről, mert a szerkesztőség ellenállt a kiadón keresztül  – legyen bár egy óriási német multi az Origo tulajdonosa – őket elérő politikai nyomásnak. Az Origo legutóbbi nagy dobása a Lázár János utazásainak költségét feltáró, a politikust egyébként kétmillió forint visszafizetésére késztető cikke volt.

Az Origo az Index legnagyobb és legfontosabb versenytársa volt mindig is, a két szerkesztőség 15 éve egymás motorjaként is működött.

A versenytárs kiszolgáltatottsága az Indexnek is drámai hír: jó újságot csak erős versenytársak szorításában lehet készíteni. Szolidárisak vagyunk kollégáinkkal, és kívánjuk, hogy szabadon, újságaink korábbi, a függetlenségbe és szakmaiságba vetett hitével dolgozhassanak tovább, de aggódunk értük.

Ha a kormányzati érdekérvényesítés tényleg elérte a független sajtó személyi döntéseinek a szintjét, akkor a médiában mostantól senki nem lehet nyugodt: akit eddig nem, mostantól azt is folyamatosan kísérteni fogja a gondolat, hogy vajon melyik döntésével, cikkével vagy mondatával bőszíti fel annyira a hatalom birtokosainak haragját, hogy azok így vagy úgy utánanyúljanak. Az elkerülhetetlenül bekövetkező öncenzúra a kritikai nyilvánosság szűküléséhez vezet, ami tovább sorvasztja a demokratikus közéletet.