Más lebarnul, leég, vagy megkívánja a lángost. Énbelőlem a Balaton valahogy a pimaszságot hozza ki. Ötévesen például, amikor a keresztanyáméknál levertem a verandán a muskátlit, volt képem megkérdezni, hogy

Meg akartok büntetni? Nem látjátok milyen könnyes a kis szemem?

Ez Csopakon történt, pont ott, ahol tavaly márciusban még volt egy 28 négyzetméteres kis üdülője Matolcsy Györgynek, de nem akarok előreszaladni.

Vagy mondhattam volna azt az esetet is, amikor a kilencvenes években, a balatonkenesei ELTE-üdülőben az egyik kevéssé rokonszenves nyaralótárs csónakjába egy vízisiklót helyeztem el gondosan. Mindegy is, hogy mi ez a valami velem és a Balatonnal - nevezzük Balaton-K-hatásnak - , utólag világos, hogy már akkor működésbe lépett, amikor november 12-én eszembe jutott, hogy meg lehetne nézni a polgármesterek vagyonnyilatkozatait. Merthogy lejárt a határidejük, az októberi választás után a 30 nap. 

Írtam is még aznap egy cikket a Főpolgármesteri Hivatal kegyelméből a budapest.hu-ra feltöltött fővárosi vagyonnyilatkozatokról. Hetyke elbizakodottságomban úgy hittem, hogy ha az országban bármelyik polgármester vagyonnyilatkozatára kíváncsi vagyok, és nem találom meg eleve a honlapján, csak küldök egy kérést a hivatalának, és kész. Mindezt azon a nevetséges alapon, hogy előkerestem az önkormányzati törvényt, ami azt írja, hogy a vagyonnyilatkozat „közérdekből nyilvános”.

A végtelenül pökhendi kis irományaim – úgynevezett közérdekű adatigénylések – egyike a balatonakarattyai polgármesteri hivatalnak ment, közvetlenül Matolcsy Gyöngyi polgármester asszonyt, illetve a Vagyonnyilatkozat Ellenőrzési és Összeférhetetlenségi Bizottságot szólítva meg.

Még aznap (még aznap!) választ kaptam. Mit választ, magát az Átvételi Igazolást kaptam meg, amely tanúsította, hogy a polgármester határidőben átadta a vagyonnyilatkozatát a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság elnökének. Még az elnök impresszív aláírása is rajta volt a beszkennelt lapon.

De az a harácsoló természetem, az nem hagyott nyugodni. És hát a Balaton-K-hatás. Már küldtem is az újabb emailt, hogy köszönöm, és várnám akkor magát a vagyonnyilatkozatot is.

A türelmetlenkedés, a hiszti mindig is csúnya szokásom volt, de ebben az ügyben kezdtem mértéket veszteni. Alig jött el a közérdekű adatigénylések megválaszolására adott 15 napos határidő utolsó napja, november 27., én virtuálisan máris ott toporzékoltam egy újabb emaillel a hivatalnál.

Pedig ha normális ember módjára várok még egy kicsit, kiderül, hogy fölösleges verni a palávert. Nemsokára értesültem arról a postán feladott levélről, amelyben a hivatal a főszerkesztőmet kérte: igazolja, hogy jogosult vagyok eljárni az Index részéről vagyonnyilatkozat-ügyben. Teljesen jogos igény. Attól még, hogy az információszabadságról szóló törvény egy slendrián „bárki”- vel intézi el, ki nyújthat be igényt közérdekű adatra, körültekintőnek lenni messzemenőkig indokolt. Mert mi van akkor például, teszem fel, ha nem újságíró vagyok, hanem egy pireneusi petymeg. Vagy törpe schnauzer.

Mikor a szerkesztőség igazolt, a fogaskerekek olyan eszement forgásba kezdtek, hogy alig egy héttel később, december 8-án már jött is az örömhír a hivataltól: a balatonakarattyai testület által hozott szabályzat értelmében a Pénzügyi és Jogi Bizottság elnöke jelenlétében betekinthetek Matolcsy Gyöngyi polgármester asszony vagyonnyilatkozatába Balatonkenese Város Polgármesteri Hivatalában.

Itt most be kell vallanom valamit: húztam a számat. Mintha bizony nem lenne tökéletesen elvárható, hogy az újságíró egyszer az életben felkeljen tisztességes időben, jegyet váltson és utazzon egy kicsit, ha már úgyis annyi ráérő ideje van mindenféle közérdekű adatigényléseket küldözgetni.

A másfél órás reggeli vonatozás alatt kicsit átfagytam a rosszul fűtött kocsiban. Nem mentségképpen, de talán ez is hozzájárult ahhoz, milyen erőszakosan reagáltam, amikor a kenesei Városháza bejáratát zárva találtam. Csak csörgettem, és csörgettem a telefont, amíg a titkárságon fel nem vették, és el nem irányítottak az oldalbejáróhoz. Odabent már csak egy egészen kicsit kellett várni, mire megérkezett a balatonakarattyai testületet képviselő hivatalos személy, akinek a színe előtt betekinthettem Matolcsy Gyöngyi vagyonnyilatkozatába.

A személyi igazolványom átadtam, a nevem felírásra került a betekintési jegyzékre. Eddigre már felmelegedtem, és talán ez az újból visszanyert lazaság tette, hogy végképp elvetve a sulykot megkérdeztem: a füzetbe jegyzetelés mellett készíthetek-e a vagyonnyilatkozat lapjairól fényképeket a telefonommal.

Balaton-K-hatás.

Mintha azt kérdeztem volna, odaköphetek-e az asztal közepére.

„Nem lehetséges” - utólag nem tudok eléggé hálás lenni ezért a finom válaszért. De nekem akkor már semmi sem volt elég, és megkérdeztem, miért. Volt, még maradt türelem és pedagógiai érzék a válaszra. Talán a közelgő karácsony tette.

A képviselő-testület így határozott.

És akkor elkotródtam haza.

Néha, amikor rosszul alszom, gondolok még a muskátlira és a siklóra is. Több mint 20 év telt el azóta. Nehéz dolgok ezek.