Most, hogy már hetek-hónapok óta a szemünk előtt zajlik a menekültválság, érthető, hogy egyre gyakrabban találkozni hevesebb reakciókkal. Az sem meglepő, hogy az egyébként is, bármilyen témával kapcsolatban bőséggel termő gyűlölködő kommentekben sincs hiány. Ugyanígy az sem újdonság, hogy a legvéresszájúbb, legbrutálisabb kommentelők Facebook-profiljai gyakran unokákkal cukiskodó nagymamákat és békésen sörözgető apukákat rejtenek. Itthon viszonylag új jelenség azonban, hogy egy blog az ilyen kommenteket módszeresen összegyűjtse, és a hozzájuk tartozó kommentelők személyes fényképeivel díszítve nyilvános csokorba rendezze. Ezt tette pár hete a Köztünk élnek nevű Tumblr-oldal.
Nemcsak azért, mert nincs hozzá joga, hogy az érintettek személyes képeit felhasználja, hanem főleg azért, mert pozitív hatása ennek a düh kiadásán kívül nem sok lehet. Így viszont nagyjából annyi értelme van, mint maguknak a kigúnyolt kommenteknek.
Az eredeti oldal a koztunkelnek.tumblr.com címen volt elérhető, de innen azóta törölték. Ugyanezen a címen most a Remove kebab nevű Tumblr jön be, aminek már a nevéből is látszik, hogy az indítója nem éppen hasonló elvek mentén gondolkodik a menekültekről. De már itt az eredeti oldal újabb kiadása, a koztunkelnek2.tumblr.com. És ha ezt is törlik, várhatóan jön majd a következő, az Index házi jósdája szerint a koztunkelnek3.tumblr.com címen.
Az első változat szlogenje így szólt: “Hogy pontosan tudjuk, kik a rohadékok a társadalomban”. Az új oldalon pedig ez áll: “Virtuális szégyenfal a menekültválság kontextusában. Ne hagyjuk szó nélkül a felebarátainkból feltörő embertelenséget, rántsuk le a leplet a vak gyűlöletről. Tudsz valakit, akinek itt a helye?”
Az a gond ezzel, hogy nemcsak a vak gyűlöletről rántják le így a leplet, hanem magánemberek személyiségi jogairól is. Az utolsó mondat felhívása pedig véleménykülönbségek mentén buzdít egymás feljelentgetésére, ami azért eléggé házmestertempó.
Az idézett kommentek persze sok jóérzésű embert bosszantanak fel, teljes joggal. Ugyanakkor attól még, hogy nem értünk egyet velük, nincs erkölcsi felhatalmazásunk szégyenfalakra pakolni ismeretleneket. Már csak azért se, mert fogalmunk sincs a motivációjukról és a hátterükről, hiszen nem ismerjük őket. Azért például kár lenne megalázni az Ismeretlen Nyugdíjas Nénit, mert feltétel nélkül elhiszi, amit a köztévén, közpénzen mondanak neki, vagy az Egyébként Kedvesnek Tűnő Lányt, mert kevés információ jut el hozzá a témában. Bármennyire ellenszenves egy magatartásforma, ismeretlen magánemberek nyilvános megalázása nem sokkal szimpatikusabb emberi gesztus, mint az ismeretlen magánemberekkel (lásd még: menekültekkel) szembeni nyilvános gyűlölködés.
Ezen kívül pedig még veszélyes is, hiszen nagyon könnyen elszabadulhat. Mi lesz a következő? A menekültek emberiességi szempontjait védelmezők fogják legközelebb a fényképüket gúnyos kontextusban találni? A közöttünk élő és gyűlölködő emberek 99 százaléka nyilván soha nem fog valóban fegyvert ragadni és bombákat dobálni.
A public shaming, vagyis nyilvános megszégyenítés persze messze nem újdonság. Annak az online változata sem, ami meg a fiataloknál előforduló cyberbullying közeli rokona. Ráadásul közszereplők, cégek esetében akár hasznos eszköz is lehet, hiszen nem tesz jót például egy vállalatnak, ha kiderül róla, hogy rabszolgákkal gyártatja a menő telefonját, bár Food Babe esete azt is megmutatja, hogyan lehet ezzel visszaélni.
Magánembereket nyilvánosan és tudatosan kellemetlen helyzetbe hozni teljesen más súlycsoport, és csak nagyon-nagyon indokolt esetben tekinthető hasznos és előremutató dolognak (ilyen például a NAV esete a legnagyobb adósok publikus listájával). A magyar mikroblog nagy nemzetközi előképe a Public Shaming Tumblr-oldal, ahol közszereplők és magánemberek vegyesen tűnnek fel, csípős kommentárokkal ellátva. De itthon is régóta fut már a Szeretlek Viktor!, amely a legvérmesebb Orbán-imádók Facebook-posztjait szedi össze. Mindkét oldal csak a kommentben látszó képet és neveket felejti el kitakarni, odáig egyik se megy, mint a Köztünk élnek, hogy feltúrja a profiloldalakat, kibányássza a publikus tartalmakat, és megszerkesztve közszemlére tegye őket.
Akkor a Köztünk élnek az új Kurucinfó? Nyilván azért ettől is messze van. A Kurucinfó privát adatokat, például telefonszámokat hoz nyilvánosságra a tulajdonos tudta és engedélye nélkül, ez teljesen más tészta, és egyértelmű jogsértés. Akárcsak az Ashley Madison meghekkelésével nyilvánosságra került titkos adatok. Viszont a Facebook-profilok esetében se működik a szabadrablás, hiába nyilvános az infó.
Hiába névvel-képpel – ráadásul feltehetően büszkén – vállalt véleményekről van szó nyilvános Facebook-hozzászólások esetén, ezek sem szabadon felhasználhatók. A közhiedelemmel ellentétben a Facebookon talált személyes fotókat se lehet csak úgy kirakni bárhová, akkor se, ha a maguk helyén bárki láthatja őket. A beépített lehetőségekkel meg lehet osztani vagy be lehet ágyazni a tartalmat, de a képet letölteni és máshol engedély nélkül felhasználni nem - pláne nem úgy, hogy még módosítgatunk is rajta.
Hiszen nyilvánvaló, hogy nem is egy objektív lista a blog célja. Válogatott és szerkesztett képeket használnak, hogy minél gúnyosabb megvilágításba helyezzék a szerencsétlen mocskolódókat, hogy minél ütősebb legyen az ellentét a fotó és a szöveg között. Van persze ebben nyilvánvaló humorfaktor is, erre épülnek például az ügynökségi fotókra pornóoldalak kommentjeit írkáló blogok. De fontos különbség a névtelenség.
A Köztünk élnek szereplői nem közszereplők. Egy politikusnak vállalnia kell a véleményét a választók előtt, sőt, egy újságírónak is az olvasók előtt. Az egyszeri kommentelőnek viszont leginkább a tükör, esetleg a saját környezete előtt kell vállalnia, hogy ismeretlen emberek tömeges Dunába lövéséről fröcsög. És ez így van jól.
Ráadásul az se biztos, hogy tudják, hogy bárki láthatja a kommentjeiket vagy a fényképeiket, hiszen a személyes adatok védelméről szóló beállítások finoman szólva sincsenek a felhasználók szájába rágva, a digitális analfabetizmus pedig napjaink egyik fontos problémája. Az viszont nagyon nem etikus, hogy az illetők technológiai tudatlanságával éljünk vissza, csak mert nem értünk velük egyet. Ezen pedig nem változtat az sem, ha az egyet nem értés tárgya gyűlöletkeltő plakátokról bemagolt xenofób zagyvaságok beleöntése az internetbe.
Akit zavar, hogy betontömb finomságú kommentek árasztják el az internet magyar szegletét menekülttémában, hatékonyabban is felléphet ez ellen, mint hogy tovább szítaná az indulatokat egy már amúgy is pattanásig feszült helyzetben.
Beszédes véletlen, hogy a Köztünk élnek Tumblrrel egyező néven futott 2013-ban egy picit konstruktívabb projekt. Az volt az érdekessége, hogy nagyon más úton, de végül is ugyanúgy az ismeretlentől való félelmen alapuló gyűlöletre reagált: “Ha megesett már veled, hogy külföldön megkísértett a gondolat, hogy akár oda is költöznél, biztosan végiggondoltad, vajon mennyire lenne egyszerű a beilleszkedésed. Ha itthon vannak bevándorló ismerőseid, tudod, hogy nekik nincs túl könnyű dolguk ebben a tekintetben. Projektünk célja, hogy megkönnyítsük az ő integrációjukat, illetve hogy a hazai társadalom elfogadóbb, befogadóbb legyen velük szemben” – olvasható a projekt honlapján. Persze rengeteg a különbség a két helyzet között, de a társadalmi elutasítottság mindkét esetben hasonló tőről fakad.
Világos, hogy a társadalmi kezdeményezések lehetősége is behatárolt. Mindeközben az se tenne rosszat a gyűlölködés visszaszorításának, ha nem tüzelné még a természetes félelmeken kívül úthengerszerű kormánypropaganda is. De hát úgy tűnik, ilyen időket – Magyar Időket – élünk.