Index Vakbarát Hírportál

Egy kutya, vagy két okostelefon?

2016. február 27., szombat 22:54 | aznap frissítve

A miniszterelnök legidősebb lányának 2013-as lakodalmáról eltűnt két okostelefon, amik együtt 250 ezer forintot értek. Az egyik készülék állítólag Orbán Ráhel iPhone-ja volt. 

A telefonokat a rendőrség tájékoztatása szerint a Nemzeti Nyomozó Iroda életvédelmi nyomozói próbálták megtalálni. 

A lagzi 26 vendégétől DNS-mintát vettek, ami összesen 3,9 millió forintba került. 

2010-ben, két hónappal miniszterelnökké választása után betörtek Orbán Viktor felcsúti házába, félholtra verték a fia kutyáját, aki majdnem belehalt a bántalmazásba. 

Minden jel arra utal, hogy ebben az ügyben Orbánék mégcsak feljelentést sem tettek. 

+ + 

Egy (vagy kettő) mobiltelefon ellopása kisebb értékre elkövetett lopás vétségének számít, ami legfeljebb pénzbírsággal büntethető.  

A másik esetben van illetéktelen behatolás egy nemzetbiztonsági szempontból védett személy házába, kisállat életveszélyes bántalmazása. A kettőért együtt bőven börtönbüntetés jár Magyarországon, főleg ha még jön mellé az előre kitervelt, aljas indok és egyebek. 

A piti telefonlopásból nagyszabású nyomozás lett, egy házikedvenc betöréssel kombinált félholtra verése pedig még feljelentést sem érdemelt Orbánéknál.  

+ + +

Egyik esetben sincs okunk hazugságot, ármányt, cselszövést feltételezni, nem is érdemes ilyesmire gondolni.

Míg Ráhel telefonjának története érthetőbbé válik, ha belegondolunk, hogy az eltűnt mobilon lehettek személyes jellegű fotók a miniszterelnökről és családjáról, addig Nárcisz története körül van valami furcsa és megmagyarázhatatlan balladai félhomály, ami valószínűleg sosem fog elmúlni, és vele együtt két kérdés is marad: 

Az első kérdésre nem tudom a választ, de a másodikra igen:

Következetlen.

Rovatok