A legnagyobb finn médiavállalat. A német Bundestag. Az USA minisztériuma. Mi a közös bennük? Hogy mind kibertámadás áldozatai lettek. A legfrissebb bizonyítékok arra mutatnak, hogy az elkövető hackerek az orosz kormány szolgálatában állnak. Ez pedig a NATO-tagok és Oroszország kiberháborúját egész kézzelfoghatóvá teszi. Az észak-európai országok ráadásul nem csak az online hadviseléstől tartanak. Kitekintés a terhelt végekre a békés Budapestről.
A finn médiaóriás Sanoma, amely korábban Magyarországon is komoly befektető volt, május végén elismerte, hogy korábban egy orosz kötődésű hackercsoport próbált betörni hozzá. A levelezőszerverét igyekeztek virtuálisan lemásolni, és ezzel lehetővé válhatott elméletben, hogy emailt küldjenek munkavállalóik nevében. Ezt a módszert gyakran használják hackerek. Ilyenkor személyre szabott emailben küldenek például egy linket, amelyre kattintva az áldozat könnyen kiszolgáltatja magát. Így például a futball vb-ről szóló marketinglevelet kaphat egy focirajongó a minisztériumban, és máris az egész szervezetet kompromittálhatja egyetlen kattintással. Bár eddig nem bukkantak ilyen, a szakzsargonban „pishing-emailnek” nevezett levél nyomára a Sanománál, azóta megerősítették elektronikus védelmüket.
Korábban többek közt a francia TV5 televíziós csatorna oldalának feltörését, illetve az ukrán választási körzet elektronikus rendszerének megbénítását kötötték oroszokhoz.
A finn védelmi minisztérium szervereit pedig érdekes módon akkor érte DDOS-támadás, amikor Sauli Niinistö finn elnök éppen Vlagyimir Putyin orosz elnökkel készült találkozni. Észtország és a balti államok már évek óta jelzik, hogy kormányzati szervereik gyakran kerülnek komoly támadás alá. Nemrégiben a magyar kormányzat is nyilvánosan elismerte, hogy kibertámadás érte a kormányzati információs rendszert, igaz, ennek az ismert nagyságrendje nem utal különleges alkalomra. A NATO szervereit napi több millió automatikus támadás éri, ebből
Ennél lényegesen súlyosabb volt, hogy a német Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal (Bundesamt für Verfassungsschutz – BfV) vezetője, Hans Georg Massen kijelentette, hogy a Bundestag ellen 2015-ben elkövetett durva hackertámadás egy orosz finanszírozású hackercsoporthoz, a PawnStormhoz köthető. A német parlament elleni akció közel 20 ezer felhasználóját érinthette, nem kevés érzékeny információt veszélyeztetve.
A PawnStorm intézett már támadást a Fehér Ház és a NATO ellen is. A német elhárítás vezetője megjegyezte, hogy egyébként az oroszok a szabotázstól sem riadnak vissza. A 2008-as grúziai háború alatt a grúz elnöki hivatal honlapját és elektronikus levelezését teljes egészében elérhetetlenné tették – a szervezet csak azért nem bénult meg, mert egy észtországi szerverről tovább tudták üzemeltetni a megtámadott oldalakat. Egy évvel korábban az észt bankrendszert bénította meg néhány napra egy koncentrált kibertámadás.
Egy másik oldalról közelítette meg az orosz érdekeltségű csoportokat a finnországi székhelyű F-secure cég. Az orosz Duke hackercsoportról közzétett jelentésük egyik ijesztő következtetése, hogy az azonos módszertant használó kémprogramokat egészen 2008-ig vissza lehet vezetni, ami azt jelenti, hogy immár több mint hét éven át megszakítás nélkül működik egy orosz kötődésű hackercsoport, amely
Egyik fertőző PDF-jüket nyilvános adatok szerint bevetették magyar célpontok ellen is. Miközben egy ukrán NATO-tagságjelöltséget taglaló dokumentumnak tűnt, közben feltelepedett az olvasó gépére a kémprogram. A Kaspersky cég egyenesen azt állítja, hogy „magas beosztású” áldozatokat követelhetett hazánkból a támadás.
Oroszország rendkívül aktívan teszteli a kiberhadviselés lehetőségeit. Elvégre egy olyan területről van szó, amely bár a walesi NATO-csúcstalálkozó óta már a kölcsönös védelemről szóló V. cikkely alá tartozik, egyelőre nehéz elképzelni, hogy milyen gyakorlati esetben léphet ez életbe. A politikai kockázata egy sikertelen kibertámadásnak sokáig a nullával volt egyenlő: mivel alig bizonyítható egy-egy támadás eredete 100 százalékos módon, így sokáig nem mertek ezzel az áldozatok a közönség elé állni. Ahogy a sikeres támadásokról is csak szép lassan, általában nem kevés késéssel számolnak be a feltört szervezetek; ám ennek a kultúrája is átalakulóban van.
Tallinnban évek óta működik a NATO kiberügyekkel foglalkozó központja, az egy hónapon belül esedékes varsói NATO-csúcstalálkozó kiemelt témája lesz a kiberbiztonság. A katonai szövetség évek óta kiberhadgyakorlatokat is tart, amelyeken több kategóriában versenyeznek egymással a tagállamok az összetett főszám mellett. A Locked Shield 2016-os gyakorlatot, amely egyébként az egyik legnagyobb valósidejű kiberháborús szimulációnak tekinthető, Szlovákia nyerte meg.
Feltehetőleg a Tienanmen téri vérengzés évfordulójáról szóló videó miatt júniusban a Victims of Communism alapítvány weboldalát és telekonferenciáját sötétítették el hackerek. Durva túlzásnak tűnne bármely kínai hackercsoport részéről egy amerikai alapítvány washingtoni eseményét ellehetetleníteni, ahogy az is súlyos jel lenne, hogy egy civil szereplőt iktassanak ki egy alábbi, alig egy perces videó miatt.
Nem csak online fronton történnek változások és nőnek az aggodalmak. Az észtek – a legkisebb balti nemzet – régóta ismétlik, hogy a balti országokkal szemben már nem csak teoretikus lehetőség vagy hollywoodi forgatókönyv egy kisebb orosz katonai provokáció. Ezt nemcsak az észt államfő, Toomas Hendrik Ilves jegyezte meg, hanem regionális katonai elemzők is. A litván Marius Laurinavicius arra hívta fel a figyelmet, hogy a balti államokról is elindult egy hasonló belső orosz vita a nacionalista héják tábora és mérsékeltebb körök közt, mint amilyen megelőzte annak idején az orosz támadást Ukrajnában vagy Grúziában.
A katonai értelemben semleges Svédország a két éve ratifikálásra váró NATO–svéd egyezményt (NATO Host Nation Support Agreement) május 25-én jóváhagyta. A szavazáskor Peter Hultqvist svéd védelmi miniszter emlékeztetett arra, hogy „Európa biztonsági helyzete sokat romlott” az elmúlt időben, ezért is hozhat meg nemzete egy olyan döntést, amelyre kétszáz éve alig-alig volt példa, hogy egy multilaterális katonai szövetséghez közeledjenek.
Ennek értelmében sokkal könnyebb lesz krízis, gyakorlat és háború idején az együttműködés a NATO-országok és Svédország közt. Hasonló egyezmény már régebb óta él Finnországgal. Mindkét ország megkapta a közelmúltban Lavrov orosz külügyminisztertől a figyelmeztetést: ha a NATO-hoz csatlakoznak, komoly következményekkel számolhatnak. Más kérdés, hogy pont az ilyen fenyegetések terelik a semleges országokat a NATO irányába.
Miközben északon a helyzet egyértelmű, a visegrádi országokban nagyon különböző a közbeszéd, a politikai elit hozzáállása és a választók tudatossága e kérdésekben. A visegrádi országokból érkező kutatók segítségével a Finn Külügyi Intézet (FIIA) májusban publikált egy több mint háromszáz oldalas jelentést, amelyben összehasonlította az ukrajnai válsággal kapcsolatos orosz dezinformációs kampányok elemeit és narratíváit a négy visegrádi országban, Finnországban, a balti országokban és Németországban. Az egyik végkövetkeztetés szerint felfedezhetőek voltak már országspecifikus propagandaelemek is, ami egész szofisztikált irányítást és tervezést sejtet a Kreml szakértői részéről.
„A kutatás arra irányult, hogy a nyolc vizsgált ország mainstream médiájában hogyan és mennyire jelent meg az ukrajnai események értelmezésével kapcsolatos orosz propaganda (angol kifejezéssel strategic deception) 2014 folyamán. Ezalatt olyasmiket kell érteni, hogy például az az orosz narratíva, hogy „Ukrajnában polgárháború zajlik”, tehát Oroszország nem része a konfliktusnak, vagy hogy „a Krím annexiója jogos és indokolt volt”, mennyire jelenik meg a svéd, finn, észt, lengyel, német, cseh, szlovák és magyar médiában” – mondta el a kötet magyar szerzője és szerkesztője, a FIIA kutatója, Rácz András az Indexnek.
„Arra jutottunk, hogy a vizsgált nyolc országból hétben a mainstream média összességében meglehetősen ellenálló volt az orosz propaganda befolyásolási kísérleteivel szemben. Az ukrajnai háború orosz narratíváját nem vették át mint saját véleményt, hanem csak az objektivitás szabályait betartva idézték az orosz álláspontot is.”
A tanulmány szerint a kivételt Magyarország jelentette, ahol a kormányzathoz közeli, illetve közmédia-felületeken számos esetben jól kimutatható módon, lényegében közvetlenül átvették az események egy-egy orosz interpretációját. A hazai nagyobb online oldalak ugyanakkor a többi visegrádi társukhoz hasonlóan jól teljesítettek.
„Ami az országspecifikus elemeket illeti, megfigyelhető volt, hogy míg például Csehország és Szlovákia kapcsán az orosz propaganda igyekezett pánszláv húrokat pengetni, addig Magyarország kapcsán a társadalom egyes részeiben meglévő revizionista érzelmekre „játszottak rá”, felvetve pl. Kárpátalja kapcsán a határmódosítás lehetőségét is. Emellett több, célzott lejárató médiakampány is volt, hazánk ellen például az állítólagosan Ukrajnába szállított magyar harckocsik legendájával” – zárta összefoglalóját a kutató.
Az információs hadviselés nem mai találmány, a szpecpropaganda már 1942-ben tantárgy volt a megfelelő orosz intézetben, amelyet a rendszerváltás után 2000-ben újra felvettek az oktatott témák közé. A visegrádiak mind ezzel, mind a kibertámadásokkal folyamatosan szembesülnek. Ez nem olyan látványos, mint ahogy a baltiak félnek egy orosz katonai inváziótól, de végeredményben hasonlóan veszélyes, hiszen a döntéshozatal közvetlen vagy a lakosságon keresztül közvetett befolyásolása révén
A globalizáció közepette a nyugati világ csak akkor maradhat meghatározó, ha az észak-atlanti szövetség megkapja a szükséges figyelmet, szolidaritást és támogatást a tagállamoktól.
(Címlap és borítókép illusztráció: szarvas / Index)