A népszavazási kampány hatásairól a legkülönbözőbb vélemények jelentek már meg, amelyek ismertetésével nem is fárasztanánk az olvasót. A politikában szokatlan módon mi ugyanis véletlenül tényekbe botlottunk bele elméletek helyett.
A menekültellenes kampány csúcspontján ellátogattunk az ország egyik olyan részébe, Nógrád megye közepébe, ahová biztosan nem jutottak el a menekültek. Egy napig jártuk a falvakat, ahol az amúgy barátságos helyiek 98 százaléka két információt osztott meg velünk a témában:
Eddig még nincs meglepetés, hiszen ez a kampány így működik. Addig kell ismételgetni ugyanazokat a féligazságokat, vagy teljes valótlanságokat (menekültek=terrorizmus, az országot elárasztják a migránsok, az iszlám veszély az európai civilizációra, stb.) amíg elhiszik.
Sokkoló az volt, hogy a menekültekkel kezdődő mondatok formállogikailag nehezen követhető módon futottak bele néha cigányozásba, néha titkos világkormányozásba, esetleg a létbizonytalanság, vagy a munkanélküliség felemlegetésébe. Sőt, volt olyan néni, aki egyszerűen a külföldieket értette menekültek alatt.
Interjúinkból világossá vált, hogy az uszító, félelemkeltő kampány a földközelben egyáltalán nem a migránsokról szól. A legtöbben azt sem tudták, hogy kik a migránsok.
Egyenes volt az átjárás a menekültektől az egyéni frusztrációkig: ki a cigányokat, ki a létbizonytalanságot, ki a külföldieket, vagy csak a félelmetes ismeretlent hibáztatta a bajaiért.
Kameránk előtt rajzolódott ki a tény: irányítottan nem lehet gyűlöletet és félelmet kelteni. A kampányguruk hiába érvelnének azzal, hogy üzeneteik kizárólag a menekültekre vonatkoznak. A szofisztikált hatáshoz az emberben rejlő félelmek tudatosításán, feldolgozásán keresztül vezetett volna az út. De ehhez valódi tájékoztatást kell nyújtani, hogy a szavazók lássák a probléma okait, a lehetséges megoldásokat, és következményeket. A módszer egyértelmű hátránya, hogy az információk birtokában a kedves választópolgárok végül egyéni belátásuk, nem pedig a kormány akarata szerint döntenek.
A másik módszer ismert a plakátokról és a tévéből: a legbelsőbb félelmekre targetált információs nehézbombázás.
Nem tudni, hogy ez végül átcsap majd tettlegességbe is, vagy megmarad azon a szinten, ahol a magyarok helyesnek érzik a kisebbségek, a számukra ismeretlenek, az övékétől különböző értékrendűek kirekesztését, elítélését. Az viszont biztos, hogy a bizalmatlan, befelé forduló, az ismeretlentől idegenkedő mentalitás a tökéletes kombináció, ha valaki rugalmatlan, sikertelen társadalom létrehozásán fáradozik.
A folyamatban a legriasztóbb, hogy míg a düh és félelem felkorbácsolására elég pár hónap, oldásukhoz lehet, hogy generációk kellenek.
A félreértések elkerülésére a végén annyit gyorsan még leszögezünk: a fentiek nem az emberi hülyeségre szolgáltatnak bizonyítékot. A totális kampány közepette ugyanis odáig jutottunk, hogy annak, aki nem sajtófigyeléssel kezdi a napot, nincs is lehetősége mást gondolni, mint a kormány.
Elvileg kampányolnak persze az ellenzéki pártok is, de akkor, amikor a döbbenetes mennyiségű állami pénzek, a Fidesz bőséges forrásai, a közmédiumok, és a Fideszhez közeli mágnások lapjai mind a Fideszt támogatják, az ellenzéki hangnak nagyjából annyi a hatása, mint a szamizdatnak volt a nyolcvanas években.
A falvakban, ahol jártunk, a nemre buzdító hirdetések váltakoztak a menekültező óriásplakátokkal. A lakóknak valószínűleg eszükbe sem jut, hogy szavazhatnának máshogy is, mint nemmel.