Ezek elvitték a Figyelőt is. Jó, kétségeink nem voltak eddig sem, a hetilapot megvásárló Schmidt Mária havercsaj volt, rábízták az 56-os emlékévet, a Magyarország halszagúban is ott buzgólkodott, sőt, szerepelt a zavaros hátterű, még zavarosabb költségvetésű hazafias dal videóklipjében is. Jó, az egy dolog, hogy megvette a Figyelőt, állítólag a csődtől mentette meg, de az meg egy másik, hogy a
Minőség, méltányosság és mértéktartás
figyelembevételével szerkesztett lap élére kinevezett egy triumvirátust, amiben helyet kapott Lánczi Tamás, a Századvég elemzője, Habony Árpád cégtársa, L. Simon László, aki legutóbb a kulturális örökségvédelemért és a kiemelt kulturális beruházásokért felelt államtitkári beosztásban, és Tallai Gábor, a Terror Háza Múzeum programigazgatója. Nem is lesz a lap mostantól független, mondta L. Simon kissé értetlenkedve, hogy a picsába lenne?
Amikor a Fidesz vásárolja be magát sameszeken, vízhordókon, pajtikon és a Kaya Ibrahim-arcképcsarnok többi jellegzetes alakján keresztül a médiába, azzal a Médiatanácsnak és a GVH-nak semmi baja nincsen. Sőt, az adott esetben fél éven át is elpöcsörésző eljárásaik hirtelen szárnyakat (seggberúgást) kapnak, és úgy folyatják át magukon az állam felől érkező szelíd nyomás előtt gördülő igeneket, mint egy rosszabb menza a romlott csirkecombot az egyszeri irodistán. Az „És akkor most kié is a TV2?” néven ismert szomorújátékban olyan gyorsan mondták ki a kormány kedvenc kaszinótulajdonosának kedvező áment, hogy tán még ő is meglepődött rajta.
Amikor Mészáros Lőrinc, akinek az öltönyös, de a kezében félcolos csőmenetmetszőfejet tartó képe a „stróman” szócikk mellett szerepel minden rendes értelmező szótárban, megvette a Médiaworksöt, tetszik tudni, azt a céget, ami korábban a Népszabadságot is kiadta, azt a Népszabadságot, amit az előző tulajnak be kellett szántania, mert csak akkor volt biznisz, és esett le neki egy kis lóvé, és a portfólió (mínusz Népszabadság) mellé odakerült a Pannon Lapok társaságának vidéki lapcsaládja, a Médiatanács kussolt. Akkor is kussolt, amikor Mészáros Lőrinc, látva, hogy milyen jó biznisz ez a médiásdi, vett egy tévét is, mert ahhoz is ért a gázszerelés és a szállodaipar mellett.
Az egészben, abban a kérlelhetetlen hengerben, ami szinte minden ellenállást ledarál – tessék csak megkérdezni a Népszavát, hogy mi is a helyzet az állami hirdetésekkel, és milyen árat kell fizetni értük – a legrosszabb az, hogy milyen cinizmus lengi be az egészet. A csak a Fideszhez köthető tagokból álló Médiatanács például kapásból nemet mondott arra, hogy az RTL a Centrál Médiacsoportban 30 százalékos tulajdonrészt és irányítást szerezzen. Azaz az RTL azt szívta meg, hogy nem a kiskaput kereste egyből, nem egy strómanon, offshore cégen, valami haver neve alatt vásárolt volna, ahogy a Fidesz szokta, ugye. Mert kétségünk ne legyen afelől, hogy ugyan az alábbi felsorolásban olvasható médiacégek/lapok/portálok mögötti tulajdonosi háttérről valóban nem lehet azt állítani, hogy mind ugyanabban a kézben lennének, de azt igen, hogy ugyanonnan kapják a pénzt állami hirdetések formájában, és központi ideológiát terjesztenek nagy lelkesedéssel.
Ez áll az alaptörvényben:
IX. cikk
(2) Magyarország elismeri és védi a sajtó szabadságát és sokszínűségét, biztosítja a demokratikus közvélemény kialakulásához szükséges szabad tájékoztatás feltételeit.
Ez meg a médiatörvényben:
4. § A médiaszolgáltatások sokszínűsége kiemelten fontos érték. A sokszínűség védelme kiterjed a tulajdoni monopólium kialakulásának, valamint a piaci verseny indokolatlan korlátozásának megakadályozására is.
Oké, értjük.
Releváns aktánk ebben a témában: