A Saul fia tavalyi sikere után idén ismét Oscar-díjat kapott egy magyar film, az alig tízmillióból készült Mindenki. Közben Enyedi Ildikó is Arany Medvét kapott Berlinben, tényleg rég volt ilyen magasan a magyar film. Bár többen mondták, hogy van problémájuk a Mindenkivel, rám az első perctől kezdve nagy hatással volt Deák Kristóf alkotása. Biztosan azért hatott rám ennyire, mert van egy majdnem ennyi idős lányom.

Meg gondolom, azért is, mert az elmúlt kilenc évben nagyjából 283-szor hallgattuk meg vele a film végén elhangzó dalt, ami egyébként egy Nemes Nagy Ágnes-vers. És még csak nem is unom.

Ezért is gondolom, hogy ez az Oscar-díj most nemcsak a magyar filmé, hanem egy kicsit Nemes Nagy Ágnesé meg a magyar irodalomé is. És az nagy szó, hogy van nekünk egy olyan költőnőnk, aki olyan filmeket tud inspirálni, amiket a világ másik felén is szeretnek és értékelnek. És mivel mostanában olyan előszeretettel vonják itt sokan kétségbe mások magyarságát, ne feledjük azért, hogy nincs annyi olimpia, ami annyi nemzeti érzést meg olyan gyökeret adhatna egy gyereknek, mint a magyar nyelv és irodalom tényleg magas szintű, izgalmas, élményszerű oktatása. 

Nemes Nagy Ágnes: Tavaszi felhők

Bodzavirágból, bodzavirágból
hullik a, hullik a sárga virágpor.

Fönt meg a felhők szállnak az égen,
bodzafehéren, bodzafehéren.

Szállj, szállj felhő,
pamacsos, hullj le, te zápor,
aranyos,
hullj le, te zápor,
égi virágpor,
égen nyíló bodzavirágból.