Index Vakbarát Hírportál

És az se szavazhasson, aki Balatonba zuhant repülőről posztol?

2017. augusztus 3., csütörtök 16:08 | aznap frissítve

A Jobbik szerint tisztább lenne a választási rendszer, ha az alapfokú végzettséggel nem rendelkező emberektől elvennék a választójogot, hiszen így kevésbé lehetne szavazatokat vásárolni - érvel a kormányzásra készülő párt.

A diagnózis azon részével könnyű egyetérteni, hogy valóban nem jó, ha a szavazatukkal olyan emberek is befolyásolják az ország működését, akik nem képesek megkülönböztetni a Fideszt  az MSZP-től. Ez nemcsak erősen korrumpálhatja a választást, hanem közpolitikailag is rendkívül káros.

Ugyanakkor a választójog megvonása a lehető legrosszabb válasz, amely adható erre a problémára.

Egyrészt azért, mert azok az emberek, akiktől elvennék a szavazás lehetőségét, a társadalom legelesettebb, legkiszolgáltatottabb rétegét alkotják. Olyan emberekről beszélünk, akiknek az érdekérvényesítő képességét gyakorlatilag csak az választja el a nullától, hogy szavazhatnak. (Persze az, hogy ők a szavazatukkal képesek lehetnek befolyásolni az életüket, sajnos nagyrészt illúzió, de ez nem az ő hibájuk, hanem a képviseleti demokrácia problémája.)

Gondoljunk merészet: mi lenne, ha a másik irányba haladnánk? Ezeket az embereket nem kizárni kell a politikából, hanem még jobban be kell őket vonni. Ha valaki nem tudja, hogy X pártnak ki az elnöke, és mi a programja, akkor képessé kell tenni, hogy tudjon és akarjon is tisztába kerülni ezekkel az információkkal.

Vagyis a problémát a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentésére és a leszakadt csoportok felemelésére irányuló politikával lehet megoldani, nem pedig úgy, hogy az eleve rossz helyzetben lévőket még mélyebbre lökik, és még hibáztatják is őket (megvásárolhatóak a szavazataik --> miattuk korrupt a rendszer --> vonjuk meg a jogaikat), mert ez akárhonnan is nézzük, nettó fasizmusnak tűnik.

Persze, lehet azzal érvelni, hogy a magyar jogrendszertől nem idegen a cenzus, 1848 és 1945 között több ilyen is volt. Azonban a nemi, vagyoni és iskolázottsági korlátozás még egyszer sem okozott látványosan jobb parlamentet. (A példákat ebben a cikkben szépen összegyűjtötték.)

Különben is, az iskolázottság önmagában egyáltalán nem garancia arra, hogy valaki ne gondoljon teljes hülyeségeket a világról.

Bizony láttunk már tanult, sikeres embereket, akik állandóan repülő csészealjakról és harmadik típusú találkozásokról posztolgatnak álhíreket a Facebookon. Vagy arról, hogy a Balatonba zuhant egy utasszállító repülő. Velük mi lesz? Ők simán leszavazhatnak majd? 

A tartalmi kérdéseken túl a Jobbik javaslata nyilván a médiafigyelem kiharcolásáról is szól. A megállás nélkül kampányoló Fidesz mellett nincs könnyű dolguk, ha el akarják érni, hogy beszéljenek róluk. Ugyanakkor az ilyen ötletek teljesen szembe mennek azzal, amit évek óta próbálnak kommunikálni magukról: hogy a nép pártján állnak. Az általános választójog ugyanis a XX. századi népképviselet egyik legfontosabb vívmánya, mi sem állhat távolabb egy néppárttól, mint ha ennek korlátozására tesz javaslatokat.

Rovatok