A hatalmat szolgáló propaganda nem sajtó. Olyan külső jegyeket is felmutat, mint a sajtóorgánumok, de éppen a lényege hiányzik. Néha sajtómunkások is dolgoznak benne, de autonómiájuk, szakmai függetlenségük, tisztességük hiányzik. Ezért nem nehéz megkülönböztetni őket, a szabadság hiánya messziről látszik. Legalábbis annak, aki maga is rendelkezik ilyennel. Az olvasó, ha tájékoztatásra, információra és szuverén érvekre van szüksége, azonnal felismeri és elutasítja a sajtóterméknek álcázott propagandát. Vannak azonban olyan társadalmi állapotok, amelyekben nem ezekre az értékekre van szükség, hanem ideológiára, egyszerű dogmákra, primitív világmagyarázatokra, vallásos áhítatra a hatalom birtoklói iránt. A hatalmi propaganda jelenlegi mértéke és nyílt, bornírt működése arra utal, hogy súlyos társadalmi problémával kell szembenéznünk, nem egyszerű jogi vagy politikai kérdésről van szó.

A hatalmi propaganda hatalmi eszköz, ennek megfelelően kell értékelni, azt lehet megtudni belőle, hogy miről akarja meggyőzni a választókat. Primitív társadalomképpel rendelkező keleti mentalitású autoriter rendszerek propagandája nélkülözi a szellemet, maga is rendkívül primitív, gyorsan el is veszti elemi szakmai tulajdonságait is. Hosszú diktatórikus időszakok alatt, a tapasztalatok szerint képes kialakulni a személyes autonómia némi visszaépülése, ami lehetővé teszi a sorok közé bújtatott szabad gondolatot, de ez nem teszi szabaddá a sajtót.

Ma azonban a kormány szócsövei semmit nem tudnak a sorok közé rejteni, akik tudtak volna, már eltávoztak ezekről a helyekről. A propaganda munkásait hatalomgyakorlóknak kell tekintenünk, a hatalom megtartása érdekében, a hatalom pénzéből működnek, tehát leleplezésük, kritikájuk, semmibe vételük a demokratikus szellem megjelenése. Annyi értékük van, mint a köztéri politikai óriásplakátoknak, sok pénzbe kerül, de nem tájékoztat és semmi szellemi értéket nem tartalmaz, tehát káros. Jogos ellene védekezni.

A közhatalom gyakorlóinak kötelessége nyilvánvaló jogállami körülmények között könnyen kikényszeríthető, demokráciában kockázatos a nyilvánosság ellenőrző szerepét semmibe venni. A demokrácia azonban társadalmi állapot, a kockázat mértéke különböző lehet, autoriter kormányzatok gátlástalanul méricskélnek. Jelenleg Magyarországon nem látnak nagy kockázatot, elég sok pénzt költöttek arra, hogy hatalomgyakorlásuk korlátlan lehessen.

Jelentős különbség van a közhatalom gyakorlói és más politikai szereplők között. Az ellenzéknek elemi érdeke, hogy megjelenjen a nyilvánosságban, érveit, kritikáját, alternatíváit eljuttassa a választókhoz. A sajtóra szüksége van, ha nincs közszolgálati sajtó, vagy a kormánypropaganda túlhatalma felborította a kiegyensúlyozottságot, akkor alig van esélye üzenetei eljuttatására. Az autoriter állam felszámolja az alternatívákat, többek között propagandaeszközei segítségével. Ezért legitim a propagandával szembeni demokratikus védekezés.

A politikai ellenzék a politikai rendszer része, nyilvánosság nélkül nem tud működni. Az újságírónak álcázott propagandista tevékenysége megnehezíti az ellenzék szerepét, mert politikusként úgy kell tennie, mintha újságíró lenne. Majd ha totálisan felépül a centrális erőtér, akkor nem kell ilyen szerepet játszaniuk. Addig azonban a választóiknak, a társadalomnak felelősek, mint potenciális hatalomgyakorlók. Mindent meg kell tenniük, hogy leleplezzék a hatalom jogellenes, nem demokratikus, korrupt, stb. tevékenységét, beleértve a propagandagépezetet, miközben válaszolni kénytelenek az utasításra dolgozó munkásainak. Senki nem állíthatja, hogy könnyű az ellenzéki lét nem demokratikus körülmények között.

Még nehezebb a dolga a jogalkalmazónak, akit arra neveltek, hogy a mindenkori jogszabályoknak megfelelően, politikamentesen ítélje meg az elé kerülő eseteket. A sajtóval kapcsolatos ügyek ritkán politikamentesek, a közhatalommal kapcsolatosak soha. Az a hatalom, amelyik kiterjedt kormánypropagandává silányította a sajtó nagy részét, más részét közpénzből ugyanilyen eredménnyel megvette, egészen nyilvánvalóan a jogszolgáltatást is befolyása alá akarja vonni. Jól begyakorolt bírói reflex ilyenkor a jogszabály látszólag objektív szövege mögé rejtőzés. Ezzel azonban a jogalkalmazó képtelen lesz feladatának ellátására, mert a közhatalom természetét, a hatalomgyakorlás helyeit fel kell ismernie ahhoz, hogy a sajtó ügyeiben jogállami módon, vagyis függetlenül ítélkezhessen. Különben úgy jár, mint az egyszeri valahavolt újságíró, aki azt hitte, megőrizheti újságírói mivoltát egy propagandatermék irodájában.

A bírónak se könnyű autoriter rendszerekben, ennek megfelelő adminisztratív környezetben. Addig marad esély a jogállami maradékok megőrzésére, amíg az újságírók, ellenzéki politikusok, bírók megbírkóznak ezekkel a nehezségekkel. Stabil demokráciában kevesebb kell a civil kurázsiból, mint autoriter hatalmi berendezkedésekben, na de ezek a szakmák eleve feltételezik a bátorságot, autonómiát és függetlenséget. Újságíróra, ellenzéki politikusra, bíróra a szó igazi értelmében nincs szüksége a diktatúráknak.