„Halasi”-ból kettő lett: saját maga és mint „harmadik személy” él tovább a levéltári iratokban

Azt eddig is megszoktuk, hogy ha az állambiztonság ügynökei perelnek, biztosan nyerni fognak. 2018. február 27-én azonban az ügynökügy új, minden eddiginél abszurdabb szintet lépett azzal, hogy kiderült: a pereket nyerő ügynökök még azt is megtehetik, hogy a levéltárba került irataikat is elsüllyesztik a nyilvánosság elől.

Az ügy előzménye, hogy az Állambiztonság Szolgálatok Történelmi Levéltárából (továbbiakban ÁBTL) kikértem az állambiztonság által 1962-től 1987-ig „Halasi” fedőnéven besúgóként nyilvántartott Kárpáti György hálózati kartonját. Szerettem volna ugyanis egy jó minőségű másolatot kapni róla, bár a karton nem túl jó felbontásban az interneten ma is megtalálható.

2018. február 27-én Kutrucz Katalin főigazgató helyettes megtagadta a karton kiadását, mert korábbi bírósági ítélet tanúsítja, hogy Kárpáti „nem működött együtt az állambiztonsági szolgálattal. Így ezen iratok vonatkozásában Kárpáti György 3. személy, akinek joga van adatai zárolására. Kárpáti György zároltatta adatait, így azok nem adhatók ki.”

Első látásra mindez csak egy jelentéktelen ügyben történő packázásnak tűnhet. Következményei azonban messze túlmutatnak az egy szem nyilvántartó kartonon.

1. Eddig legalább a kutató megismerhetett bizonyos dokumentumokat, csak éppen nem írhatott róluk büntetés nélkül. Most már azonban már a megismerés sem lehetséges.
2. Mivel eddig gyakorlatilag minden ügynök pert nyert, és az ÁBTL a pereket nyert ügynököket nem ügynöknek tekinti, hanem zároltatásra jogosult harmadik személynek, ez egyúttal azt is jelenti, hogy minden ügynök biztos lehet abban, hogyha pert indít, nyerni fog. Ez nem csak azzal jár, hogy az igazságot megíró személyt megbüntetik, hanem azzal is, hogy saját szennyes múltjának bizonyítékait majdnem ugyanazzal a hatékonysággal tüntetheti el a társadalom elől, mintha ma is élne a kommunizmus.
3. Az ügynökök azért is biztosra mehetnek, mert a bíróságok akkor is felmentik őket, amikor van nyugta anyagi juttatás átvételéről és van fedőnéven konspirált körülmények között adott jelentés is. Példa erre Martonyi János, aki minimálisan húsz évig volt az állambiztonság hálózati nyilvántartásában, két B és egy M-dossziéja is betelt és egy újat is nyitottak neki (amihez közel ezer oldalnyi iratot kellett termelni, tekintettel arra, hogy egy dossziét általában 300 oldal után lezártak). Talán nem véletlen hogy egy ennyire termékeny életutat nemrégiben Corvin-lánccal is elismert a kormányzat...
4. Hiába adnák át az összes állambiztonsági iratot a levéltárnak, attól ez a visszásság egyáltalán nem oldódik meg. Ellenkezőleg, csak az fog történni, hogy most már a vérszemet kapott besúgók még több okot fognak tudni megnevezni azért, hogy bepereljék azokat, akik múltjukat nyilvánosságra hozzák.
5. Így teljesen értelmetlen bármit is várni a választások utánra belengetett mágnesszalagok átadásától, nem beszélve arról, hogy azon amúgy sem lesznek rajta a nevek azonosításához szükséges személyi azonosító adatok. Még ha valami csoda folytán megtörténne az a kegygyakorlás az állam részéről, hogy ezeket is átadja, a levéltár akkor is zároltatni fogja az adatokat (a levéltár erre a határozatra hivatkozva zároltathatja az iratokat, ahogy ezt ma meg is tette).

Mindez azért is rendkívül visszatetsző, mert ha másból nem, akkor éppen Kónyáné Kutrucz Katalin és Petrikné Vámos Ida könyvéből (Ügynöksorsok? ügynök-sorsok? A hálózati lét sokfélesége és a megismerés korlátai. Budapest 2017.) tudjuk, hogy a 2003. évi III. törvény, amely a bíróságoknak az ügynökkérdésben mérvadó, olyan definíciót alkalmaz, amelyhez képest a valóság a kötet szemérmes megfogalmazása szerint „árnyaltabb képet mutat”. A szerzők ez alatt azt értik, hogy számos esetben „bizonyítható” [!] az együttműködés akkor is, ha a 2003. évi III. törvény 5. bekezdés 2. pontjában írt feltételek, azaz titokban, fedéssel és fedőnévvel adott jelentés vagy ilyen jellegű aláírt beszervezési nyilatkozat vagy ilyen tevékenységért előnyben részesülés – nem állnak fenn.

A szerzők tehát pontosan tudják, hogy a 2003. évi III. törvény ügynökdefiníciója alkalmatlan. Ehhez képest most ugyanaz, aki tisztában van a törvény alkalmatlanságával, a törvényt kiterjesztően alkalmazva már nem csak a nyilvánosságra hozatalt, hanem a megismerést is lehetetlenné teszi.

Az ÁBTL főigazgató-helyettese minden bizonnyal arra hivatkozik majd, hogy ő csak végrehajtó, és nem tehetett a törvények miatt mást. Nem kívánom most azt vizsgálni, hogy tényleg csak így értelmezhette-e a helyzetet. Már csak azért sem, mert az ÁBTL vezetésének munkaköri kötelessége, hogy évente beszámoljon munkájáról az Országgyűlésnek. Ezekben a beszámolókban kifejthette volna, hogy a hatályos ügynökdefiníció alkalmatlan feladata ellátására. Kérhette volna a jogszabály módosítását. Ezzel azonban egy alkalommal sem élt. Így az ÁBTL most pontosan azt a törvényt hajtja végre, amelyet maga is jónak tart.

Érdemes elemezni, hogy mi az, amit most elzárnak a nyilvánosság elől, annál is inkább, mert Kárpáti György közszereplő, a Fidesz kulturális tagozatának tagja és Fidesz-rendezvények rendszeres kelléke. Emellett a Nemzet Sportolója és a Halhatatlanok Klubjának tagja, valamint a miniszterelnök tanácsadója is, havi egymilliós apanázsért (miközben saját bevallása szerint ez legfeljebb havi negyedórás telefonbeszélgetést jelent). Egyszóval olyan ember, akinél jogos társadalmi elvárás a feddhetetlenség.

Az állambiztonság nemcsak 25 éven át tartotta őt nyilván „Halasi” fedőnéven ügynökként. Két beszervezési dossziét is nyitott rá, mivel az első 350 oldal után betelt. Dossziéját nem kevesebb, mint hatszor adták át egymásnak különféle tartótisztek. Kizárására pedig azért került sor, mert bűncselekményt [!] követett el. Stoll Dániel rendőr őrnagy „Halasi” tevékenységét úgy értékelte, hogy „eredményesen és odaadóan” segítette munkáját.

Ez az, amit jelenleg bírósági ítélet alapján elvileg meg sem lehetne tudni. Más kérdés, hogy tények puszta leírása ebben az esetben nem lehet büntethető. Az lenne büntethető, ha azt állítanám: Kárpáti György ügynök volt. Én azonban nem azt állítom, hogy ő ügynök volt, hanem csupán azt, hogy őt az állambiztonsági szervek huszonöt éven át annak tartották.

Sajnos nem lenne igazságos, ha ezt az abszurd helyzetet kizárólag a ma regnáló hatalom rovására írnánk. A 2003. évi III. törvényt ugyanis nem a Fidesz, hanem olyan politikusok hozták, akik ma épp ellenzékben vannak. Legalább annyit megtehetnének , hogy a nyilvánosság előtt megkövetnék a társadalmat ezért a hazug törvényért, ami sokat tett azért, hogy a közéletben a zsarolható személyek száma ne csökkenjen.