Azóta, hogy Simicska Lajos a nyilvánosság előtt gecizte le Orbán Viktort, ezzel is egyértelműsítve, hogy már közel sem olyan jó barátok, mint voltak évtizedeken át, a legtöbben arra kíváncsiak, terít-e és ha igen, mikor terít az oligarcha, akit a Fidesz tett naggyá és aki a kormánypártot naggyá tette, megteremtve annak gazdasági hátországát. Noha már legalább négy éve hivatalosan is elvált Simicska és Orbán útja, a Nagy Kitálalás elmaradt. Sem Orbán, sem Simicska nem teregette ki közös ügyleteinek szennyeseit, pedig ismerve a magyar pártfinanszírozás sajátosságait, biztosan lenne mit. Megoszlottak a vélemények arról, lesz-e egyáltalán bármi érdemleges ebben a megromlott kapcsolatban a graffitizésen és a másik leügynöközésén túl. Alig másfél héttel a választások előtt azt látjuk, hogy egyelőre Simicska nem dobta le az atombombát, és egyre inkább úgy tűnik, nem is fogja.
Egy dolgot látni csak: a tulajdonában álló Magyar Nemzetben több olyan cikk jelent meg a kampány hajrájában, amelyeket valószínűleg éppen erre az időszakra tartogatott a nyíltan a Jobbikot támogató nagyvállalkozó.
A három sztoriban több közös pont is van.
Mindhárom cikk szerzője ismeretlen. Önmagában persze ez nem lenne rendkívüli, hiszen cikkek százai születnek a sajtóban úgy, hogy nem tudják az olvasók, ki vagy kik a szerzők. De a nagyobb horderejű ügyeknél azért rendszerint feltüntetik a szerzőt, ha másért nem, akkor azért, mert a szerző ezt igényli, mégiscsak emberből van: ha újságíró valaki, akkor okkal büszke arra, ha valamit ő ír meg elsőként, akkor tüntessék fel a nevét. Akad ugyan ritka kivétel, annak viszont megvan az oka: amikor évekkel ezelőtt a hvg.hu Schmitt Pál leleplezte a plagizáló államfőt, a munka oroszlánrészét egy külső szerző végezte, aki inkognitóban szeretett volna maradni, ezért a cikk álnéven jelent meg. Csakhogy ezt a lap akkor kommunikálta is az olvasói felé. Ugyanígy ismeretlen volt annak a Magyar Nemzetben 2014-ben megjelent cikknek a szerzője, aki az akkori MSZP-s politikus, Simon Gábor eltitkolt külföldi pénzeiről írt. Mindebből az következik, hogy a Kósa, a Szabó és az FBI-os sztorik feltehetőleg a kampányhajrára lettek "időzítve", így okkal feltételezhető, hogy azok megjelenéséhez Simicskának köze van.
A másik közös pont, hogy ezeknek a cikkeknek a tartalma, a megjelenés formája közelebb áll a politikacsináláshoz, mint az újságíráshoz. Ha el is tekintünk attól, hogy ezeknek a cikkeknek nincs szerzőjük, és csak véletlenül jelentek meg éppen mostanában, nehéz nem észrevenni, hogy a köz tájékoztatásán felül céljuk volt vele azoknak, akik írták.
A Kósa-sztoriban például először nem közölte a lap a Kósa Lajos furcsa ügyletét bizonyító bélyegző és az aláírás másolatát. A Magyar Nemzet - szintén ismeretlen szerzője - maga nyilatkoztatta ki, hogy nem öncélúan nem közölték a bizonyítékot. Amikor a lap arra reagált, hogy a kormánypárti sajtó kamunak minősítette az okiratot, így tálalta a bizonyítékot: "A Pesti Srácok és az Origo is beleszaladt a csapdába (sic!), azt hiszik, nem tudjuk bizonyítani az állításunkat." (Hasonló csapdaállítás volt, amikor a 2014-es kampányban először elhallgatták, melyik szocialista politikusnak van külföldön bankszámlája, majd amikor a kormánykritikus sajtó azon élcelődött, hogy a Magyar Nemzet egy kamuhírrel állt elő, bedobták Simon Gábor nevét.)
Nemcsak a tálalásban, de a sztorik tartalmában is vannak hasonló elemek. Talán a legszembetűnőbb, hogy a Kósa-ügy és a legutóbbi FBI-os sztoriban is csalók, szélhámosok bukkannak fel és játszanak fontos szerepet. A csengeri asszony, aki egy mesébe illő történetben eurómilliárdokat örököl Svájcból, de a pénznek nyoma sincsen. Egy FBI által védett tanú, akinek az üzlettársa olyan nemzetközi csalásokban vett részt, ahol soha nem létező repülőgépeket és hajókat adtak el, dollármilliókat kaszálva ezzel. A pénznek itt sincsen nyoma.
A csengeri nő és a "védett tanú" sztorija nem csak zavaros, de több ponton meg is cáfolható. Az FBI-nak nincsen tanúvédelmi programja, és teljességgel kizárt, hogy egy svájci örökséghez hosszú évek óta ne jusson hozzá valaki, akinek ehhez amúgy joga lenne. De ettől még tény, hogy Kósa Lajos valamiért nagyon akarta azt a 800 millió forintot, még ha ahhoz nem is jutott hozzá - legalábbis a csengeri "milliárdoson" keresztül nem. És afelől se legyenek kétségeink, hogy az EU-s pénzek egy része külföldi magánszámlákon hever. De önmagában ez a két-három sztori nem mutat semerre, ahogy egyébként az MSZP-s Simon Gábor külföldön tárolt százmillióiról sem tudni azóta sem, honnan a fenéből származik és valójában kinek a pénze. És hát ott is felbukkant egy szélhámos, a később öngyilkosságba menekülő, panamai cégekkel is operáló Welsz Tamás.
Az, hogy a sztorik tetején szélhámosok ülnek, nem gyengítik, sokkal inkább erősítik, hogy a cikkek tartalma nem légből kapott. Ahogy az MSZP, úgy a Fidesz gazdasági történetében is bőven jutott szerep efféle figuráknak, és ha valaki, akkor erről éppen Simicska tudja a legtöbbet. Elég csak a Kaya Ibrahim-ügyet felidézni. Kaya Ibrahim és Josip Tot németországi török, illetve horvát bevándorlók voltak, akik a '90-es években több Fidesz-közeli cég fantomizálásában segédkeztek. A két férfinak, akit manapság a Fidesz nyilván megélhetési bevándorlónak nevezne, a Magyar Nemzet jelenlegi főnöke, Schlecht Csaba adott el 13 olyan céget, melyeket ő nem sokkal korábban az akkor a Fidesz gazdasági igazgatójaként tevékenykedő Simicskától, Kövér Szilárdtól, Kövér László testvérétől és Varga Tamás Fidesz-közeli vállalkozótól vásárolt meg.
Ám a Magyar Nemzetben megjelent, félig vagy még félig sem elmesélt történetek, amelyekben szélhámosokkal keverednek kormányzati figurák, nem kerekek. Mintha a levegőben lógnának. Arra ugyan tökéletesen alkalmasak, hogy az ellenzék ezekbe belekapaszkodva azt hirdesse, hogy számára összeállt a kép a korrupt Orbán-rezsimről, hogy egyszerre fejtette meg a Pharaon-rejtélyt és azonosította be a nemzetközi alvilág árnyékbankrendszerének magyar szereplőit. Még akkor is, ha ez hülyeség.
Valójában semmilyen kép nem állhat össze mindössze ennyi információ alapján. Sőt, ha valaki, aki eddig arra panaszkodott, hogy zavarosak az ügyek, de most azt állítja, hogy tudja a tutit, akkor éppen annak az állításának mond ellent, hogy zavarosak a sztorik. Azzal, hogy újabb és újabb, sehova nem vezető szálak indulnak el különféle ügyekben, nemhogy okosabbak nem leszünk, de inkább csak nő a homály. Az ellenzék joggal kifogásolja, hogy például Pharaon-ügyben nem látni tisztán. De mitől lehetne tisztábban látni csak azért, mert egy újság - mindenféle konkrétumok nélkül - azt írja, hogy valahol a tengerentúlon valaki mondott valamit az FBI-nak?
Ezek nem atombombák, hanem füstbombák. A közt nem tájékoztatják, hiszen egy sor olyan kérdés tisztázatlan marad, amelyre - ha a kormánypárti politikusok nem adnak választ, márpedig nem adnak - a sajtónak, leginkább a történeteket elsőként közlő újságnak kellene utánajárnia. Ehelyett nevesincs "védett tanú", váratlanul külföldre távozó pszeudoörökösnő, és egy levegőben lógó Szabó Zsolt-féle offshore cég marad hátra, rengeteg megválaszolatlan kérdéssel. Az lenne a megfejtés, hogy a Fidesz korrupt? Ha igen, akkor ehhez nem kell az FBI, elég Lánczi Andráshoz elmenni, ő már régen megmondta : amit korrupciónak neveznek, az a Fidesz legfőbb politikája.
De könnyen lehet, hogy Simicskának igaza van, és ide nem atombombák kellenek, elég, ha mindent ellep a füst. A 2014-es Simon-ügy, amivel a Fidesz gyönyörűen kipöckölte az MSZP maradék hitelét, legalább ennyire zavaros és sehova nem vezető történet volt. Ott akkor egy ember is meghalt, egy rendőrautóban, ami tovább erősítette az emberekben a gyanút, hogy itt valami elképesztően nagy simli van a háttérben. A csengeri sztoriban is öngyilkos lett valaki, ami elég alapot ad arra, hogy a képzelet tovább szárnyaljon és mindenki megtalálja benne a maga kis megfejtését, függetlenül a valóságtól. A lényeg nem is az igazság minél több szeletének megismertetése, hiszen a köztudatba ugyanígy beleégnek ezek a sehogy sem elmesélt sztorik, mint amennyire beleéghet Soros.
Erre jók a füstbombák. A Fideszt védekezésre kényszeríteni, eddig nem ismert tényeket felvillantani, ugyanakkor nem bemutatni a dolgok valós hátterét, a teljes képet. Mindössze ennyi információ alapján, ha akarna sem tudna a sajtó vagy az ellenzék utánamenni annak, mit is mondhatott az állítólagos "védett tanú", ahogy annak sem, hogy mi is áll Kósa 800 millió forintjának a hátterében. Csak a hit erősödhet egy olyan világban, ahol már elég sok kárt okoztak azok, akik erre a kettőre építették a politikát.
Ezért is van az, hogy a tényeken túli világban, ahol a hit már rég legyőzte a rációt, ezek a füstbombák még hatékonyak is lehetnek, de egyre kevesebb az esély a valódi katarzisra. Ez így ugyanis nem más, mint lövöldözés, vaktölténnyel.