– Átveszi a mandátumát?

– Igen, mert be kell csekkolni!

(Kunhalmi Ágnes válasza Kálmán Olgának)

Orbán Viktor pontosan fejezte ki magát, amikor azt mondta, hogy nem kormány-, hanem ellenzékváltó hangulat van. Csakugyan. A vereség még akkor is megalázó mértékű volt, ha figyelembe vesszük a közmédia aljasságait, az átszabott választási rendszert és a kormányzati szintű hazugságpropagandát. A statisztikai adatok azt mutatják, hogy Budapesten mindennek dacára mindenütt ellenzéki győzelem születhetett volna – ha a pártok összefognak. Azonban nem fogtak össze, és ezért nem Orbán Viktor a felelős.

Ami április 8. előtt elképzelhetetlennek tűnt, az feltehetően már a Jobbikos és DK-s szavazóknak sem lesz elképzelhetetlen, ha huzamosabb ideig együtt járnak majd tüntetni. Erre minden esélyük megvan, mert abban biztosak lehetünk, hogy a Fidesz minden eszközt bevet majd az ellenzék ellen, és a kétharmad birtokában nincs is semmi, ami megállíthatja ebben. Mindegy lesz hamarosan, hogy ki az akit azért taposnak földbe, mert a Jobbikot támogatta, és ki az, akit azért aláznak meg, mert LMP-s volt.

Az ellenzék és szavazói tehát most már menthetetlenül egy hajóban ülnek. Azonban mi lehetne összefogásuk tartalma? Véleményem szerint először nem a kormány, hanem az alkalmatlan ellenzéki politikusok leváltása.

Nem szeretném most méricskélni az egyes pártok felelősségét. Voltak, akik példamutató módon írtak arról, amit erről gondolnak, mások, mint Vona Gábor, levonták a konzekvenciákat és pártjukra bízták a következtetések levonását. Vannak persze azok a formációk is, amelyek vezetőitől önkritikus hang még nem ismert. Bízzunk benne, hogy az érintett pártok tagsága majd számon kéri vezetőiken a kudarcot. Sokkal fontosabbnak tartom annak tisztázását, mit várhatunk el ezektől a pártoktól a jövőt illetően.

Legitim választás?

Alapvető kérdés, hogy a választási eredményt az ellenzék legitimnek tekinti-e vagy sem? Orbán Viktor 2006-ban nem tekintette annak, mert arra hivatkozott, hogy a kormány megtévesztette a választókat. Miután kiderült, hogy a kormány hazudott (Gyurcsány öszödi beszéde), a tüntetések a Parlament előtt állandósultak. 2018-ban az Orbán-kormány legalább annyira hazudott, mint korábban Gyurcsány. A Soros-tervről, a migrációról a Kúria ítélete is megállapította, hogy azok tényekkel nem igazolhatóak és a kizárólagosan fideszes káderekből álló Alkotmánybíróság is csak azzal mentette meg a helyzetet, hogy kijelentette: az ügy vélemény, és vélemények hangoztatásához a kormánynak joga van. Azt azonban még az Alkotmánybíróság sem részletezte, hogy milyen kapcsolat van a tények és a Soros-terv illetve a migráció kapcsán hangoztatott vélemények között.

Komoly okunk van arra, hogy a választás eredményeit ne tekintsük legitimnek. Nem azért, mert a szavazatok összeszámlálásánál csaltak volna. Ennek bizonyítása egyrészt még nem történt meg teljesen megnyugtató módon, másrészt pedig az eredmény a Fidesz győzelmét illetően lényegében akkor sem változna, ha az összes érvénytelenített szavazatot a legerősebb ellenzéki jelölthöz írnák – legfeljebb éppen hogy nem lenne meg a kétharmados kormánytöbbség. Az azonban biztos, hogy a választópolgároknak a közmédia nem biztosította az objektív tájékozódás lehetőségét, a kormány pedig hazugságokkal súlyosan megtévesztette a szavazókat. Ezek a körülmények nyomós érvek arra, hogy a választás végeredményét ne fogadjuk el érvényesnek.

Mi következik ebből? Nyilván teljes illúzió azt várni Orbán Viktortól, hogy megszeppenjen és új választásokat írjon ki. Addig, amíg az „ellenzék” elfogadja az általa alkotott játékszabályokat, nincs is erre oka.

A kocka akkor fordul, ha az „ellenzék” csakugyan ellenzékként viselkedik. Ami azt jelenti, hogy nem veszi át a mandátumát, mert nem kíván részese lenni egy olyan színjátéknak, ami a kétharmad birtokában még a legnagyobb jóindulattal is csak a demokrácia imitálásának nevezhető. Az ellenzéki képviselők egész egyszerűen nem törvényesíthetnek jelenlétükkel egy olyan rendszert, amely nem legitim alapon nyugszik. Aki ismeri azt a liturgiát, amit a választási eredmény szentesítése jelent, az elborzad már attól is ahogyan az Országgyűlés első napján az ellenzéki képviselőkkel fel fogják törölni a padlót.

Mi a teendő?

Nyilván illúzió azt várni, hogy az ellenzéki képviselők – felismerve ezen érveket – egyszerre visszalépjenek a mandátum átvételétől. Az igazi ellenzék, azaz a felháborodott állampolgárok azonban segíthetnek nekik ezen döntés meghozatalában – és abban hogy elváljon az ocsú a tiszta búzától. Amennyiben van valamilyen értelme annak, hogy rendszeressé váljanak az Országház előtti tüntetések, akkor az csak az lehet, hogy egy normálisabb ellenzék jöjjön létre. Olyan formáció, amely nem kollaboránsokból áll, és amely képes arra, hogy bizonyos ügyekben közösen lépjen fel akkor is, ha világnézetileg sok minden elválasztja tagjait egymástól.

Ne legyenek illúzióink arról sem, hogy egy parlamenti szereplés a jelenlegi helyzetben mire alkalmas. Az LMP egyik képviselőjének interpellációjára már tavaly is az volt az illetékes miniszter válasza, hogy egy törpepártnak nincsen joga kérdéseket feltenni. Az ellenzéki képviselők számára a mandátumok szinte egyetlen értelmét a részükre fizetett javadalmak jelentik, amelynek fejében úgy fognak tenni, mintha működnének a fékek és ellensúlyok Magyarországon. Holott nem működnek.

Kunhalmi Ágnes már nyilvánvalóvá tette, hogy mit gondol pártja háromszor egymás utáni egyre nagyobb, vidéken már megsemmisítőnek nevezhető bukása után. A Hír-TV találóan „kondér” címmel vezette fel azt a műsort, amelyben megkérdezték, hogy át kívánja-e venni mandátumát. Válasza: igen, mert „be kell csekkolnunk, hogy erőforrásokhoz jussunk”, majd azzal a beismeréssel folytatja, hogy „nem a parlamentben fog eldőlni az ország sorsa”. Ezt és így képes mondani az MSZP jövendő vezetője, aki 33 éves koráig még egy nyelvvizsgát sem tudott letenni miközben ő pártjának oktatásért felelős politikusa!

Az április 8-i bukás egyúttal egy megtisztulás és újjászületés lehetőségét is magába hordozza. Azok, akik megélhetési politikusként is csak kisstílűek tudnak lenni, bevonulnak majd a Parlamentbe. Ők azok, akiket ki kell zárni minden jövőbeni ellenzéki összefogásból. Hozzá kell tennem: a mandátumtól várt javadalmak kiesése senki esetében nem lehet indok arra, hogy ezt a képviselősdis színjátékot eljátssza. Egy év múlva ugyanis önkormányzati választások lesznek, és azt most is látni lehet, hogy Budapest teljes egésze is megnyerhető az ellenzéknek, ha hiteles emberekkel lép fel. A jelöltek hitelességét viszont éppen az fogja tudni a leginkább megalapozni, hogy nem adták el magukat korábban egy tál lencséért a Nemzeti Együttműködés Rendszerének.

Nem várható el, hogy csak egy ilyen cikk hatására bármi is történni fog. A helyzet felismerése hosszabb folyamat, aminek tüntetések is adhatnak nyomatékot. A cserebogárlárva módjára kártevő csimaszként a hatalomhoz ragaszkodó, semmilyen polgári foglalkozással nem rendelkező megélhetési politikusok nyilván nem fogják elengedni azt az emlőt, amin eddig is csüggni tudtak. Az ellenzéki szavazóknak viszont most nyilvánvalóvá válik, hogy kiket kell elkergetnie először ahhoz, hogy normálisabb országban tudjon élni. Kik azok, akikre semmi szín alatt sem szabad szavazniuk a jövőben. Kik azok, akik nem képezhetik egy ellenzéki összefogás részét. A következő hetek és hónapok történésének nem a kormány megdöntése, hanem egy valamire való ellenzék létrehozása a tétje.

A szerző történész.