Az általam igen megbecsült kiváló történész, és tehetséges borász, Ungváry Krisztián dühös hangvételű cikkében parlamenti munka bojkottját kéri számon az ellenzéki pártoktól. Az ellenzék egésze valóban csúfos vereséget szenvedett. Nagy pofonokat azért ad az élet, hogy megtanuljunk felállni. Ha beleálltunk a meccsbe, és vesztettünk, akkor nem a versenykiírást kell hibáztatni. A választások bojkottjának értelme lett volna, haszna vajmi kevés. Ennek a parlamentnek a választás adta a legitimitást, nem az, hogy bevonulnak-e a képviselők dolgozni.
A DK elméletileg az előző parlamentet bojkottálta. Észrevette valaki? Felhorkant a nemzetközi közvélemény? Többet láttuk a dékásokat a terepen dolgozni? Megrettent egy pillanatra is Orbán?
Új szerepfelfogás nélkül valóban haszontalan a parlamenti munka. Pökhendi államtitkárok, és a gombnyomogatásra programozott kormánypártiak között, mintha pusztába kiáltanák a szakmailag kidolgozott vezérszónoki felszólalásokat. Az állhatatos bizottsági munka is falra hányt borsó, ha fideszesek arcáról csak annyit lehet leolvasni, hogy mondjad már gyorsan hülyegyerek, mert mennénk haza. Ott voltam a házban, csináltam 2010 és ‘14 között. Nem bántam meg, de még egyszer nem csinálnám ugyanígy.
Ungváry szerint az utcáról lehet leváltani az ellenzéket. Szerintem meg az utca hangját kellene bevinnie a parlamentbe az ellenzéknek, hogy le tudja váltani a kormányt. Ami fő tanulsága lehetett ennek a választásnak, hogy tagadással nem lehet alternatívát nyújtani. Az aktív, tetterős demokratikus civil közösségek és a pártok együttműködésével, kitartó és rakkolós közösségépítő munkával képes lehet meggyőzni azokat a tömegeket, akik jobb híján, vagy félelemből a Fideszre szavaztak. Kemény hangon kell felhozni azokat a problémákat, amelyeket az emberek a bőrükön éreznek, és megoldást is adni, nem csupán elvekben, hanem a konkrétumok szintjén is. Az utcáról jövő új ellenzéknek, bárkik is legyenek azok, is ugyanez lenne a feladata. Csak éppen erőforrásuk és megszólalási lehetőségük volna sokkal kevesebb a közösségépítésre, az emberek meggyőzésére. Ott voltam az utcán, csináltam 2014 és ‘18 között. Nem bántam meg, de még egyszer nem csinálnám ugyanígy.
A gátlástalan rendszerre nem fog béklyóként hatni az, ha nincs senki a parlementben, aki a szemükbe mondaná a valóságot. Pusztán az ellenzék kivonulásától nem fog Németh Szilárd késsel-villával enni. A parlamenten kívüli ellenzék sem attól fog erőre kapni, ha 65-el több ember tüntet velük az utcán, akik nem vették fel a mandátumukat.
Amennyiben a parlamentben a kézzel fogható helyi ügyek kapnak a hangot, amelyeket adott esetben maga az állampolgár fogalmaz meg, akkor az államtitkárok arrogáns foghegyről leszóló válaszaikkal nem az ellenzéki képviselőt aláznák meg, hanem az állampolgárt. Egy állampolgár megírhatja, hogy a kórházban lévő áldatlan állapotok miatt egy szerette kórházi fertőzést kapott, és ebben elhunyt. Ezt eddig kiírhatta az internetre, sok ezren megosztották, de nem változott sok minden. Pedig elmondhatna interpellációként szó szerint egy ellenzéki képviselő is. Akkor arra nem tud törpepártozással replikázni narancsos arrogancia anélkül, hogy elveszítse a maradék csöppnyi morális tőkéjét is. Helyi ügyek, és a polgárok valódi hangjának a képviseletére még mindig alkalmas az Országgyűlés. Sőt, csak erre alkalmas.
Van a képviselői jogosítványoknak egy olyan része, ami nem a plenárison végzett munkához kapcsolódik, de a NER-ben már csak a képviselők számára adottak a lehetőségek, miközben jól működő demokráciákban a civilek végzik ezt a feladatot. A kormányzati munka kontrolljának, az állami intézmények működésének a felügyeletének a lehetőségét minimálisra csavarták a NER-ben. A minisztériumoknak válaszolniuk kell a képviselők kérdéseire, a képviselői kártyával bárhová be lehet menni. Mit tudnánk a gödi TOPház embertelen gyakorlatáról, ha nem lett volna egy képviselő, aki bemegy oda, és megnézi mi folyik ott? A börtön állapotok ellenőrzésétől is eltiltották a munkát évtizedek óta végző civil szervezetet. Képviselőknek kell átvenni ezt a feladatot is.
A választás egyik tanulsága, hogy a szimbolikus térben játszódó értelmiségi viták nem fognak néptömegeket Orbán rendszere ellen fordítani. Mert ezek bár fontos viták, de egy szűk réteg köldöknézése - ahogy az egész összefogás vita is - miközben az ellenzéki politika már egyes pártoknál szinte csak erre korlátozódik. Végre el kell kezdenünk az emberek és nem a politikusok problémáiról beszélni: mi erre fogjuk használni a parlamentet. Ha az ellenzéki a következő heteket vagy akár csak napokat a bojkott/nem bojkott vitával fogja tölteni, akkor értékes időt veszünk el a valódi munkától.
A NER forgatókönyve szerint játszani az álellenzéki szerepet valóban kollaboráció. De új stílusban, a nézők bevonásával, új forgatókönyvvel, és sokszor új szereplőkkel meg lehet tölteni a parlamentet élettel. A fő kérdés a bojkott kapcsán az az, hogy adjuk-e fel a demokrácia utolsó bástyáit is, vagy képesek leszünk megtölteni új tartalommal a kiüresített díszleteket. Ehhez szükség van egy új típusú együttműködésre az utcai és a parlamenti ellenzék között. Nem egymás szidása, hanem csak a közös munka visz előre.
A szerző volt országgyűlési képviselő, az LMP segítője.
(Borítókép: Barakonyi Szabolcs / Index)