Azóta próbálom megérteni, mire jó ez az egész, mióta közel két éve a kormánymédiában, majd pár hónappal rá a parlamentben elkezdődött Orbán Viktor CEU-ellenes hadjárata. Az idétlen magyarázkodást, hogy a felsőoktatási törvény módosítása nem eleve a CEU kiutálására irányult, most már nyugodtan felejtsük el.
Remélem, idővel a cinizmusnak azokat a csimborasszóit is el fogom felejteni, amikor Orbán Viktor pár hete azt mondta, fogadna rá, hogy a CEU Pesten marad, amit Kósa Lajos azzal toldott meg, hogy a CEU azért marad, mert Budapest jobb hely mint Bécs, végül a Fidesz pedig politikai blöffnek nevezte a CEU távozásának bejelentését.
Nem volt itt soha más cél, ahogy utóbb ezt burkoltan kormányzati politikusok, köztük maga Orbán is elismerték, mint a CEU ellehetetlenítése. Miután pedig az egyetem teljesítette az új feltételeket, ám Orbán mégsem volt hajlandó rábólintani a maradásához szükséges államközi egyezmény aláírására, a napnál világosabbá vált, hogy a törvénymódosításban épp azért kötötték ki feltételként az államközi egyezmény létrejöttét, mert annak teljesülése nem a CEU-n, hanem a kormányon múlt.
De miért kellett egy jól működő, a magyar egyetemi és tudományos életbe mélyen beágyazódott, elismert és nívós posztgraduális egyetemet kiszekálni Magyarországról?
1. Triviális, de egyrészt azért, mert a CEU-t Soros György alapította, és mindazért, ami ezzel jár. A kormány az elmúlt évek útszéli sorosozásával lényegében kényszerhelyzetet teremtett a saját maga számára: ha továbbra is megtűri Budapesten a "Soros-egyetemet", az gyengeségnek tűnik. A Soros-elleni (közpénzmilliárdokból fizetett) rágalomkampány kellően megalapozott a CEU kiebrudalásának, amivel jól ugyan senki sem jár, rosszul viszont sokan.
A magyarok közül leginkább egy olyan, versenyképes tudású, a világra nyitott, tájékozott, nyelveket beszélő polgári értelmiségi körnek okoz kárt a CEU távozása, akiknek a túlnyomó többsége mindig ellenezni fogja Orbán Viktor befelé forduló, provinciális nemzeti együttműködési rendszerét. A velük való kicseszés Orbánnak valószínűleg bizsergetően kellemes érzés, az pedig, hogy a jövőben kevesebb ilyen ember képződik idehaza, tiszta haszon.
2. A CEU azért is nemkívánatos, mert önfinanszírozó magánegyetem lévén a kormánynak esélye sem volt a pénzen keresztül beleszólni, hogy ott kik, kinek és mit tanítsanak, miközben a nemzetközi rangsorok szerint messze épp ez a legerősebb magyarországi felsőoktatási intézmény. Orbán Viktor mindenkitől tart, aki nem függ tőle, de aki bírálni is merészeli vagy az útjába áll, azt, ha teheti, félreállítja: a független sajtót, a civileket, az MTA-t, a bíróságokat. Egy a tudomány igazságait kereső, ezért a nyílt vitára létszükségletként tekintő egyetem, melyet nem tud kontrollálni, ám ahol a diákok ötöde, az oktatók kétötöde magyar, zavaró, idegen elem egy bezárkózó, tekintélyelvű nacionalista rezsimben.
3. Végül pedig Orbán Viktor azért űzte el a CEU-t, mert mindenféle súlyosabb következmény nélkül megtehette. Orbánnak lételeme a konfliktus, de józan politikusként mindig csak ésszerű kockázatot vállal. Jól mérte fel, hogy nem fognak százezrek utcára menni a CEU mellett, hogy sem a magyar, sem a nemzetközi tudományos közösség kiállása nem sok vizet zavar majd, hogy a kezdeti keménykedés ellenére végül Washington is elengedi majd a CEU ügyét, és hogy azt a megfelelő pillanatban a szavakban addig oly elszánt Európai Néppárt is alárendeli majd a politikai érdekeinek. Így Orbánnak a CEU-t végül még aduként sem kellett használnia.
Vajon jó volt-e a CEU statégiája? Érdemes volt-e belemenni Orbán játszmájába, campust létesíteni New York-ban és bízni benne, hogy a miniszterelnök úr majd méltóztatik meggondolni magát? Nyilvánvalóan nem. 2018 decemberben ezt már könnyű belátni, de másfél-két éve alig-alig gondolta bárki, hogy az öncélú politikai vandalizmus ide vezet majd.
Vajon bölcs döntés volt-e az ultimátum és a Bécsbe költözés bejelentése? Nem lenne-e okosabb kivárni, lépéskényszerbe hozva a kormányt, hogy az látványosan, erővel kényszerítse ki a jogszabályban foglaltakat? Valószínűleg ez volt a jó döntés. Egy CEU-szintű egyetem nem politikai játékszer, évtizedekre tervez, a hallgatókért, oktatókért a nemzetközi piacon versenyez, és a kiszámíthatatlanság ebben a versenyben komoly hátrányt jelent.
A CEU pár év alatt teljesen át fog települni Bécsbe, ami rossz Budapestnek, rossz a hazai tudományos közéletnek, rossz Magyarországnak. Rossz mindenkinek, aki használja a könyvtárát. Rossz a testvéremnek és több barátomnak, akik ott tanítanak. A magyar hallgatók és valószínűleg a tanárok száma csökkenni fog, mert sokan nem engedhetik majd meg maguknak a bécsi árakat, vagy nem fogják hosszabb távon vállalni az életmódszerű ingázást.
A távozás azonban a CEU-nak is rossz, és nem csak a költségvonzatai miatt, amit a költözés és a szegényebb országokból jövő diákoknak nyújtandó, a magasabb megélhetési költségeket kompenzáló megemelt ösztöndíjak jelentenek. Azért is rossz, mert ugyan Bécs izgalmas város, de a CEU-nak az a fajta közép-európai beágyazottsága, stichje, amit Budapest adott, óhatatlanul el fog tűnni, nem lesz többé ugyanaz, ami eddig volt. Igaz, ez legkevésbé sem az ő választásuk.